A növényzet vertikális zonalitása egy-egy növényzeti övön belül, intrazonális helyzetben alakul ki a domborzat, azaz a hegyvidék speciális éghajlati viszonyainak hatására.
A hegységek éghajlata
A hegységekben az éghajlat a tengerszint feletti magassággal változik. Felfelé haladva: csökken a hőmérséklet (100 m-ként 0,5 °C-kal); csökken a légnyomás, tehát a levegő oxigén- és széndioxid-tartalma. nő a csapadék mennyisége.
Fenti tényezők hatására a növénytársulások és a hozzájuk tartozó talajok emeletes övekbe rendeződnek. Ennek megfelelően változik a felszínformálás jellege, a felszín formakincse is.
A vertikális övezetesség általános jellemzői
Az eltérő földrajzi szélességeken a függőleges övek határai különböző magasságokban vannak. A magassági övek helyzetét befolyásolják további tényezők is. Ezek közül a fontosabbak: az úgynevezett égtáji kitettség, a hegyvonulat csapásiránya, a csapadék mennyisége és az emberi tevékenység.
Ezek közül legfontosabb az „égtáji kitettség”, ami azt jelenti, hogy az egyes hegységek Egyenlítő felé néző (az északi féltekén: déli) oldalain ezek a határok magasabban vannak, mint a sarkvidékek felé néző (az északi féltekén: északi) oldalaikon.
Minél alacsonyabb földrajzi szélességen fekszik és minél magasabb egy hegység, annál teljesebb a függőleges övek száma. A legtöbb magassági öv tehát a trópusi, magashegységekben alakult ki: Dél-Amerikában ilyen az Andok (Északi része); Afrikában a Kilimandzsáró és a Ruwenzori.
Azt, hogy az egyes övekben milyen konkrét növénytársulások uralkodnak, alapvetően az adott hegység növényföldrajzi helyzete határozza meg, az egyes növényzeti öveket elválasztó határvonalak között azonban van néhány általános jellegű: olyan, amely a növényföldrajzi helyzettől függetlenül kialakul. Ezek a határvonalak a növényzet vízszintes (földrajzi helyzet szerinti) tagolódásában is könnyen meghatározhatóak: az erdőhatár, tehát a zárt erdők felső határa, a fahatár: a szórványosan álló fák határa, a fagyhatár, ami fölött télen időnként fagy (ennek csak a trópusokon van jelentősége; a mérsékelt és a hideg égövben minden az egész hegység a fagyhatár fölött van) és a hóhatár: az örök hó határa.
A nedvesebb éghajlatú hegyvidékeken, ahol az év nagy részében összefüggő rétegfelhőzet alakul ki, fontos növényföldrajzi határvonal a felhőszint, azaz a rétegfelhőzet alja.
Ismertebb hegyvidékek növényzeti övei
Európai hegyvidékek
Az egyes övek fölső határa után szereplő hozzávetőleges magasságok közöl a kisebbik szám a sark felé néző, a nagyobbik az Egyenlítő felé néző oldalt jellemzi.
Közép-Európa magashegységeinek függőleges növényzeti övei erdős sztyepp (200–400 m-ig) tölgyes (400–600 m-ig) gyertyános–tölgyes (600–800 m-ig) bükkös (1000–1200 m-ig) fenyvesek (1200–1400 m-ig) törpefenyves (1600–1800 m-ig) havasi rét (> 1800 m)
Az Alpok függőleges növényzeti övei és talajai mezőgazdaságilag művelt területek (szántó, rét) — mezőségi talaj tölgyes — barna erdőtalaj bükkös — agyagbemosódásos barna erdőtalaj fenyvesek — szürke erdőtalaj törpefenyves — hegyi podzol havasi rét, legelő — hegyi réti talaj sziklahavas — hegyi tundra talaj örök hó
Trópusi hegyvidékek
thumb|right|222px|paramo-növényzet thumb|right|222px|A paramo-növényzet elterjedése Dél-Amerikában
A trópusi magashegységeken általában a következő növényzeti övek különíthetők el: trópusi esőerdő (600–900 m-ig — 24–28 °C, 2000–7000 mm éves csapadék) örökzöld erdő (1500–1800 m-ig — 16–24 °C, 1000–2000 mm éves csapadék) lombhullató és tűlevelű erdő (2800–3000 m-ig — 10–16 °C, < 1000 mm éves csapadék) alhavasi gyep (3500–3600 m-ig — < 10 °C, < 1000 mm éves csapadék) szúrós fűfélék (4200–4300 m-ig — < 10 °C, < 1000 mm éves csapadék) örök hó és fagy > 4300 m — < 0 °C, < 1000 mm éves csapadék)
Ezen belül jelentős különbségek, helyi sajátosságok fejlődtek ki.
Az Andok északi részének (Venezuela, Kolumbia, Ecuador, Peru és Közép-Amerika egyes országai) függőleges növényzeti övei tierra caliente — örökzöld trópusi esőerdő (< 1000 m — 22–28 °C, csekély évi hőingás) tierra templada — örökzöld erdő (1000–2400 m között, a felhőszint kb. 2000 m-en — 16–22 °C, a hőingás nagyobb, a csapadék a felhőszintig nő, utána csökken). Jellemző fajok: Podocarpus spp., páfrányfák (Cyatheales), babérfélék (Lauraceae), teafélék (Theaceae), páfrányok (Pterophyta), korpafüvek (Lycopodiophyta). hegyi esőerdő — a felhőszintig; trópusi köderdő (felhőerdő, mohaerdő) — a felhőszint fölött; felső határa a fagyhatár (ami a meleg és a „hideg trópus” határvonala) tierra fria (hideg öv) — a fagyhatártól 3800–4200 m-ig (az erdőhatáriɡ) — az éves középhőmérséklet (6)–10–16 °C, a csapadék < 1000 mm — a xerofil tűlevelű erdőtársulást a Podocarpus, tűnyalábos fenyő (Pinus), jegenyefenyő (Abies), hanga (Erica), boróka (Juniperus) fajok uralják; az epifitonok száma csökken, a mohákat és páfrányokat felváltják a zuzmók tierra helada (faɡyos terület) — 4200–4800 m-ig (a hóhatárig) — az éves középhőmérséklet: 0–6 °C, a csapadék < 1000 mm — jelentős fagyváltozékonyság úgynevezett napszakos jellegű (nappal nyári, éjjel téli) éghajlattal a nedvesebb területeken paramo-növényzet (a spanyol eredetiben páramo; havasi törpecserjés)Vojnits András: A hegyek és az erdők születése. Kossuth Kiadó, 2012. ISBN 978-963-09-7247-5 törzsszukkulens üstökösfákkal: Espeletia, Culticium, Puya fajokkal a szárazabb területeken: punanövényzet (Puna-formáció, havasi rét) — üstökösfák nélkül, a szárazságot és a fagyot tűrő gyepekkel (csenkesz, árvalányhaj stb.), őszirózsafélék (Asteraceae) és/vagy orbáncfű (Hypericum) törpecserjéivel, az Andokban gömbkaktuszokkal (pl. Tephrocactus spp.) a hóhatár alatt (a szubnivális régióban) helyezkedik el a párnanövényzet öve — ebben virágos növények (pl. Azorella és Plantago spp.) a mohapárnákhoz hasonló alakba tömörülnek. Növekedésük nagyon lassú, mindössze évi néhány mm. Az itteni gömbcserjék növekedését segíti a saját elhalt, elhullt maradványaikból képződő nyershumusz;TAMOP 4.2.5 Pályázat könyvei: Botanika III. tierra nevada (örök hó és fagy) > 4200–4800 m — < 0 °C, < 1000 mm éves csapadék)
A Ruwenzori–Virunga–Kahuzi csoport növényzeti övei
Az afrikai paramo-növényzet alapvetően különbözik a dél-amerikaitól. A dél-amerikai üstökösfák ugyanis egyszikűek, az afrikaiak pedig kétszikűek; bennük az aggófűfélék (Senecioneae — Dedrosenecio) és a lobélia (Lobelia )-fajok dominálnak.
Jegyzetek
Források
Függőleges övezetesség. A hegyvidékek élővilága
Kategória:Növényföldrajz