Diadie Samassékou (Bamako, 1996. január 11. –) mali válogatott labdarúgó, az Olimbiakósz játékosa kölcsönben a Hoffenheim csapatától.
Pályafutása Klubcsapatokban Samassékou szülővárosának csapatában, a Real Bamakóban kezdte pályafutását. 2015 augusztusában szerződtette az osztrák Salzburg, ahol először annak másodosztályú fiókcsapatához, a Lieferinghez került.Neuzugang Samassekou unterschreibt bis 2019 redbullsalzburg.at, 2015. augusztus 17. 2015 szeptemberében mutatkozott be a csapatban, a Floridsdorfer AC elleni bajnokin. 25 alkalommal lépett pályára a 2015–2016-os idény során.
2016 júliusában került a Red Bull Salzburg keretéhez. Abban az idényben bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában is a lett FK Liepāja elleni selejtező mérkőzésen. Az osztrák élvonalban a Wolfsberger AC csapata ellen lépett pályára először, összesen 27 alkalommal kapott lehetőséget a bajnokságban. Alapembere lett a csapatnak, amellyel a 2017-2018-as szezonban az Európa-liga elődöntőjébe jutott, pályára lépett a Real Sociedad és a Borussia Dortmund ellen is. A Salzburg a döntőbe már nem jutott be, miután összesítésben alulmaradt a francia Marseille ellenében.
Három idény alatt összesen 134 tétmérkőzésen lépett pályára a klub színeiben, háromszor nyert bajnoki címet a csapattal. 2019 nyarán a német első osztályú Hoffenheim 12 millió euró ellenében igazolta le, Samassékou négy évre írt alá.
2022 szeptember közepén kölcsönbe került a görög Olimbiakósz csapatához.
A válogatottban Részt vett a 2015-ös U20-as labdarúgó-világbajnokságon. A felnőtt válogatottban 2016-ban mutatkozott be, szerepelt a 2019-es és a 2021-es afrikai nemzetek kupáján.
Sikerei, díjai Red Bull Salzburg Osztrák bajnok: 2016–17, 2017–18, 2018–19 Osztrák kupagyőztes: 2016–17, 2018–19
Egyéni elismerés Európa-liga, az év csapatának tagja: 2017–18 Az év sportolója Maliban: 2017Auszeichnung für RBS-Legionär laola1.at, 2018. január 9.
Jegyzetek
További információk
Kategória:Mali labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Az FC Liefering labdarúgói Kategória:Az FC Red Bull Salzburg labdarúgói Kategória:A TSG 1899 Hoffenheim labdarúgói Kategória:Az Olimbiakósz labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Élő személyek