Augustów (litván nevén: Augustavas, németül: Metenburg) történelmi város Lengyelország északkeleti részén a Podlasiei vajdaságban, 2019-ben 30 190 lakosa volt.
Fekvése Augustów a Mazuri-tóhátság területén fekszik, így számtalan folyó és tó található a környékén. A városon a Netta folyó és az Augustówi-csatorna is keresztülhalad. Közigazgatásilag a Podlasiei vajdasághoz tartozik 1999 óta, korábban a Suwałki vajdaság része volt (1975–1998) annak megszűnéséig. A város Augustów megye és Augustów gmina székhelye.
Története A települést először 1496-ban említik, majd II. Zsigmond Ágost lengyel királytól 1557-ben megkapta a királyi városi címet és az azzal járó jogokat. Hálából a város felvette az uralkodó nevét, azóta nevezik Augustównak. A fejlődésnek indult várost újratervezték, és rendkívül precíz, új településszerkezetet kapott, tágas piactérrel a közepén.
1569-ig Augustów a Litván Nagyfejedelemséghez tartozott, majd a lublini unió után a Lengyel Királyság részévé vált, viszont temetője a Litván Nagyfejedelemségben maradt. A II. János Kázmér lengyel király ellen lázadó tatárok 1656-ban felégették Augustówot, és a 17. század második felében pestisjárvány is sújtotta a környéket.
1795-ben Lengyelország III. felosztása után a várost Poroszországhoz csatolták. 1807-ben a város visszatért a lengyel uralom alá a Varsói Hercegség részeként. Az 1815-ös bécsi kongresszust követően a Kongresszusi Lengyelország részévé vált, később Oroszország része lett. Lengyelországhoz csak 1918-ban, a függetlenség visszaszerzése után került vissza.
1842-ben területi székhellyé vált, majd a lengyel királyság teljes annektálása után az 1860-as évektől Suwałkiból irányították. 1875 körül mintegy 9600 lakosa volt a városnak, akik főleg szarvasmarha- és lókereskedelemmel, valamint ágynemű és zsákok gyártásával foglalkoztak.
Az 1830-as évek elején megépült az Augustówi-csatorna, amely a Visztula és a Nyeman folyókat kötötte össze, ezzel jelentősen fellendítve a város kereskedelmét. A Szentpétervár–Varsó-vasútvonal 1899-ben érte el a várost, ekkorra a lakossága már 12 800 körül alakult. Az első világháború alatt az orosz hadsereg sikeres ellentámadást hajtott végre a német hadsereg ellen az 1914-es augustówi csata során, a visztulai csata előkészítéseként.
Az első világháború után az 1920-ban a lengyelek és a szovjetek küzdöttek meg egymással. 1939 és 1941 között a szovjet csapatok elfoglalták a várost. Sok lakót kazahsztáni száműzetésbe küldtek, ahonnan néhány év után visszatérhettek. 1941. június 22-én, még mielőtt a németek elfoglalták a várost, a szovjetek 30-34 lengyel foglyot öltek meg Augustówban az NKVD mészárlásainak részeként. A német erők 1944-ig megszállva tartották a települést.
A második világháború a város körülbelül 70%-ának megsemmisülését, valamint a lakosság többségének halálát vagy elmenekülését hozta magával, köztük több ezer zsidó lakosét, akiket a csatorna és a folyó közötti gettóban tartottak fogva. A németek szinte mindegyiküket kivégezték, de 1945-ben a szovjetek a közelben végeztek a lengyel Armia Krajowa fegyveres ellenállási szervezet tagjaival is.
1970-ben Augustówot hivatalosan is elismerték egészségügyi és relaxációs üdülőhelyként. 1973-ban a környező településeket a zóna részévé tették, így a város és környéke népszerű üdülőövezet lett.
Demográfia +1897NemzetiségLélekszám%lengyel588276,6zsidó363028,5orosz238118,7fehérorosz3572,8mari1561,2német1311tatár1170,9litván200,2egyéb nemzetiség690,5Összesen12 743100 +1921NemzetiségLélekszám%lengyel670576,6zsidó196222,4orosz510,6fehérorosz80,1német60,1egyéb nemzetiség200,2Összesen8762100 +2002NemzetiségLélekszám%lengyel28 66896,5orosz640,2roma410,1egyéb nemzetiség9323,1Összesen29 705100
Testvérvárosok
Druskininkai, Litvánia (2007) Grodnó, Fehéroroszország (2008) Porto Ceresio, Olaszország (2003) Rudki, Ukrajna (2011) Slonim, Fehéroroszország (2013) Supraśl, Lengyelország (2012) Tuusula, Finnország (1996)
Galéria
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Podlasiei vajdaság települései Kategória:Lengyelország városai