Az FK Csíkszereda (románul: Futball Klub Miercurea Ciuc, röviden FK Miercurea Ciuc) egy csíkszeredai labdarúgócsapat, amely a román első osztályban szerepel.
A klub története Az első évtizedek Magyarország és Románia között ingázva (1904–1971) Csíkszereda labdarúgásának története 1904-ben kezdődött, Erdély, illetve Csíkszereda ekkor még az Osztrák–Magyar Monarchia területéhez tartozott. A város labdarúgócsapata amatőr klub volt, jelentős eredmények nélkül. A klubot 1919-ben Asociația de Educație Fizică din Miercurea Ciuc néven újraalapították, professzionális alapokra helyezve működését. A város ekkor a Román Királyság része volt, és bár a székely kisebbség lelkes csapatának számított, eredményeiben nem mutatkozott előrelépés az ezt követő időszakban sem.
1940 augusztusában a Magyar Királysághoz csatolták vissza a várost a második bécsi döntés eredményeként, a csapat pedig Csíkszeredai Testnevelési Egylet (Csíkszereda Testnevelési Egyesület) néven szerepelt a magyar másodosztályban. Az 1943–44-es szezonban a magyar harmadosztályban indult a klub, amely a székelyföldi klubcsapatok versengésének is helyt adott. Az érintett öt csapat közül az utolsó, ötödik helyen végzett a Csíkszereda. 1944–45-ben a Csíkszeredai TE újra a másodosztályban szerepelhetett, azonban a második világháború miatt a bajnokság négy fordulót követően félbeszakadt. A Csíkszeredai TE ezt követően soha többé nem játszott a magyar bajnokságban, a várost és a térséget a Román Királysághoz csatolták.
Az újonnan létrehozott román kommunista rezsim alatt a „székelyeknek”, ahogy a csapatot becézték, nem volt könnyű a sorsa, több módon is megpróbálták a klubot ellehetetleníteni. Az elnyomó rendszer megkezdte a kényszerű románosítást, a magyar nemzetiségű embereket, így a székelyeket gyakran kényszerítették nevük megváltoztatására, ami a sportban, így a labdarúgásban is tetten érhető jelenséggé vált. Pecsovszky József Iosif Petschovschi, Szatmári Lajos Sătmăreanu Lajos, Kulcsár Sándor Alexandru Culcear, Jenei Imre pedig Ienei Emeric néven szerepelt a továbbiakban. A rezsim támogatásának hiánya és a helyi emberek visszafogott érdeklődése mellett – Csíkszeredában a jégkorong és a többszörös bajnok Csíkszeredai Sport Club népszerűsége a legnagyobb – a labdarúgóklub nem ért el jelentősebb eredményt, 1971-ig az amatőr bajnokságban szerepelt.
Felemelkedés a III. Ligába (1971–1990) Az 1971–72-es szezon volt az első, amelyet a csapat a Divizia C-ben, azaz a román harmadosztályban kezdhetett meg, AS Miercurea Ciuc néven. A bajnokság végén a 14 fős mezőnyben az utolsó előtt, 13. helyen zárt a csapat, és kiesett a negyedosztályba. Csak egy szezon töltött el ott, majd a visszajutást követően addigi történetének legjobb eredményeit érte el; 1973–74-ben 5., 1974–75-ben 8. helyen zárta a harmadosztályú bajnokságot. Az 1975–76-os szezon végén újból kiesett a csapat a negyedosztályba, azonban újabb egy év elteltével vissza is jutottak a Divizia C-be.
Az ezt követő időszakban IUPS Miercurea Ciuc néven, a IUPS nevű állami cég támogatásával szerepeltek. A klub a 9. helyet foglalta el az 1977–78-as szezon végén a bajnoki táblázaton. 1978-ban a IUPS az Uzina Tractorul Brașov, Románia legnagyobb traktorgyárának leányvállalatává vált, és megváltoztatta nevét Tractor Undertakingra, ami a csapat nevében is tetten érhető volt. A következő öt szezonban a Tractorul Miercurea Ciuc a harmadosztályban játszott, és a következő eredményeket érte el: 1978–79 – 7., 1979–80 – 14., 1980–81 – 6., 1981–82 – 7. és 1982–83 – 16.
A „Székelyek” 1988-ban öt év távollét után jutottak vissza a harmadosztályba, az 1988–89-es szezonban pedig történelmi sikert elérve harmadikként zártak a bajnokságban az IMASA Sfântu Gheorghe és a Progresul Odorheiu Secuiesc csapata mögött. Az 1989-es romániai forradalom után a klub pénzügyi nehézségekkel nézett szembe, az ezt követő években a harmad- és a negyedosztály között ingázott.
Hegyek és hullámok, feloszlás és újjászületés (1990–2014) Az 1990-es évek hullámzóan teltek a Rapid néven szereplő csapat számára. Öt évet a harmad-, ötöt pedig a negyedosztályban töltött a klub, a következő eredményekkel: 1990–91 – 7., 1991–92 – 5., 1992–93 – 1. (feljutás), 1993–94 – 17. (kiesés), 1994–95 – Divizia D, 1995–96 – Divizia D, 1996–97 – 1. (feljutás), 1997–98 – 15. (kiesés), 1998–199 – 1. (feljutás), 1999–2000 – 15. (kiesés).
A 2000-es éveket újra a harmadosztályban kezdhette a csapat, miután a Román Labdarúgó-szövetség a Divizia C-be sorolta be, 2000 nyarán azonban pénzügyi nehézségek miatt visszalépett a bajnokságtól a klub. A szurkolókat ez időben jobban érdekelte a városban nagy népszerűségnek örvendő jégkorongcsapat szereplése, a labdarúgóklub pedig a negyedosztály Hargita megyei régiójában szerepelt. 2010-ben új alapokra helyezve újraalapították a klubot, ezúttal CSM Miercurea Ciuc, magyarul VSK Csíkszereda néven. a 2011–12-es szezon végén a csapat megnyerte a Hargita megyei bajnokságot, de az osztályozós párharcát 5–1-es összesítéssel elvesztette a CSM Făgăraș, Brassó megye bajnoka ellen.
2012 nyarán vette fel a klub az FK Miercurea Ciuc, magyarul az FK Csíkszereda nevet. Ilyés Róbert, a Rapid București és az FC Brașov korábbi játékosa vette át a csapat irányítását. Vele a csapat újabb megyei bajnoki címet szerzett, de újra elvesztette a play-off párharcát, ezúttal 3–2 arányban a Mureșul Luduș, Maros megye bajnoka ellen. A 2013–14-es szezon végén végül sikerült feljutni a harmadosztályba, az osztályozót az ASF Zărnești, Brassó megye bajnoka ellen nyerte meg a Csíkszereda. Ebben az évben a csapat együttműködési szerződést kötött a magyar élvonalban szereplő Puskás Akadémiával, és létrehozták a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát.
A csapat aranykora (2014–) Ellentétben az azonos régióba tartozó Sepsiszentgyörgy csapatával, amely évről évre lépdelt az élvonalba való jutás felé, a Csíkszereda nehezebben vette a rá váró akadályokat. A 2015–16-os harmadosztályú bajnokságot az 5. helyen zárta a csapat, míg egy évvel később a harmadik helyen végzett a klub, megismételve ezzel az 1989-ben, 28 évvel azelőtt nyújtott teljesítményét. A csapatnál ennek ellenére sem lehettek elégedettek, ugyanis a Csíkszereda az utolsó fordulóig vezette a bajnokságot, ott azonban 1–0-ra kikaptak a CS Știința Miroslava együttesétől, és egy ponttal lemaradtak a feljutásról. A következő idényben két pont hátránnyal a bajnok mögött a második helyen zárt a csapat. Ez ugyan a klubtörténet addigi legjobb szereplése volt, ezúttal sem sikerült a feljutást kiharcolni.
A 2018–2019-es bajnokságot a szövetség határozatának megfelelően az erdélyi régióban kezdte a klub, ahol a bajnokság utolsó fordulójáig nagy harcban volt az ACSF Comuna Recea csapatával a bajnoki címért. Végül az FK Csíkszereda nyerte meg a bajnokságot, és 115 éves története során először feljutott a román másodosztályba, a Liga II-be. A történelmi sikert Valentin Suciu irányításával érte el a csapat, amely a Román Kupában is nagyszerűen szerepelt, egészen a negyeddöntőig jutott. Ott az Universitatea Craiova ejtette ki a korábban a korábban a Dinamo Bucureștit búcsúztató székely csapatot.
A nagyszerű kupaszereplésnek köszönhetően nagyobb médiafigyelmet kapott a klub, ennek következtében pedig több szponzori segítséget kapott, többek között a magyar kormánytól, ami Romániában vitára is okot adott. A 3,2 millió eurós támogatási összeget az egyezség szerint kizárólag a klub infrastruktúrájának fejlesztésére és az ifjúsági csapatokra költhette a csapat.
Története első Liga II-es mérkőzését Bodzavásáron, a Gloria Buzău vendégeként játszotta a csapat, amely 1–0-s vereséget szenvedett a találkozón. 2019. augusztus 14-én a bajnokság második fordulójában hazai pályán megszerezte első győzelmét a Csíkszereda, amely a Bukaresti Metaloglobus csapatát múlta felül 3–0-ra.A szezont 23 forduló után a koronavírus-járvány miatt félbeszakították,így a 17. helyen végzett a csapat.
A 2020/21-es szezonban története legjobb eredményét érte el miután bejutott a felsőházi rájátszásba és ott az 5. helyen végzett, egy pontra lemaradva az Liga I osztályozós helyétől.
Stadion A csapat az 1200 férőhelyes csíkszeredai Városi Stadionban játssza mérkőzéseit. A 20. század első felében megnyitott stadionban jelentős bővítési és felújítási munkálatok zajlottak 2016 és 2017 között, amelyet a harmadik Orbán-kormány magyar állami költségvetési forrásból támogatott. 2021-ben további bővítési munkálatok kezdődtek.
Szurkolók A csapatnak számos támogatója és szurkolója van a városban és Hargita megyében. A klubnak nincsen kifejezett ultracsoportja, de a a Vörös és feketék nevű szurkolócsoport rendszeresen látogatja a csapat bajnokijait, lelkes légkört biztosítva azokra. A csoport jó kapcsolatot ápol a Sepsi OSK szurkolói csoportjával, ami egymás támogatásában is megmutatkozik. A mérkőzések során rendszeresen megjelenik Székelyföld és Magyarország nemzeti lobogója.
Rivalizálás Az FK Csíkszereda nem áll különösebb rivalizálásban egyik klubbal sem. Partneri kapcsolatuk mellett a Székelyudvarhely FC együttesével vívnak kitüntetettebb figyelemmel kísért találkozókat.
A csapat névváltoztatása a kezdetektől napjainkig NévEvolutia denumirilor echipelor de-a lungul anilorPeriódusCsíkszereda1904–1918AEF din Miercurea Ciuc1919–1940Csíkszereda TE1940–1944AS Miercurea Ciuc1944–1976IUPS Miercurea Ciuc1976–1978Tractorul Miercurea Ciuc1978–1987Rapid Miercurea Ciuc1987–2010CSM (VSK) Miercurea Ciuc2010–2012FK (Csíkszereda) Miercurea Ciuc2012–
A klub sikerei
Nemzeti
Liga III Bajnok (1): 2018–19 Második hely (1): 2017–18
Liga IV – Hargita megye Bajnok (10): 1970–71, 1972–73, 1976–77, 1987–88, 1992–93, 1996–97, 1998–99, 2011–12, 2012–13, 2013–14 Második hely (1): 2010–11
Román Kupa – Hargita megye Győztes (3): 2012, 2013, 2014 Döntős (1): 2011
Játékoskeret
Frissítve: 2021. március 14.
A klub vezetői és szakmai stábja Vezetőség
PosztNév Tulajdonos Csíkszereda városa Elnök Szondy Zoltán Testületi tagok Fodor István Tibor Negoiţă Papp Előd Gazdasági igazgató Bíró Albin Sportigazgató Cseke Szilárd Utánpótlás igazgató Orbán Zsolt Delegált Claudiu Cazan
Szakmai stáb
PosztNév Vezetőedző Valentin Suciu Másodedző Keszler Áron Kapusedző Carol Fekete Tiberiu Lung Erőnléti edző Lucian Nicolau Csapatorvos Bachner István Gyógytornász Gaál Angyal Masszőr Bálint Botond Kósa Zsombor
Bajnoki és kupatörténelem
Szezon Osztály Bajnokság Helyezés Román Kupa 2020–21 2 Liga II align=center bgcolor=DCDCDC|5. Legjobb 32 2019–20 2 Liga II align=center bgcolor=#FA8072|17. Legjobb 32 2018–19 3 Liga III (Seria V) 1. Negyeddöntő 2017–18 3 Liga III (Seria I) 2. 3.forduló 2016–17 3 Liga III (Seria I) 3. 3.forduló 2015–16 3 Liga III (Seria V) 5. 2.forduló 2014–15 3 Liga III (Seria I) 6. 2.forduló 2013–14 4 Liga IV (Hargita megye) 1. 1.forduló 2012–13 4 Liga IV (Hargita megye) 1. 2.forduló
Szezon Osztály Bajnokság Helyezés Román Kupa 2011–12 4 Liga IV (Hargita megye) 1. 2000–01 3 Divizia C 16. 1999–2000 3 Divizia C 15. 1997–98 3 Divizia C 15. 1993–94 3 Divizia C 17. A legjobb 16 1991–92 3 Divizia C 5. 1990–91 3 Divizia C 7. 1989–90 3 Divizia C 14.
Fordítás
Jegyzetek
További információ A klub hivatalos honlapja A klub hivatalos Facebook-profilja
Kategória:Román labdarúgócsapatok Kategória:Csíkszereda Kategória:1904-ben alapított labdarúgócsapatok