Tóvölgyi Titusz, születési nevén Schaffner Titusz Gyula (Eger, 1838. április 12. – Budapest, 1918. február 15.) hírlapíró, később földbirtokos.

Élete Schaffner János ügyvéd és Stix Romána fiaként született. A gimnáziumot Egerben végezte. 1855–1856-ban Lipcse mellett a lütschenaui gazdasági intézetben tanult; 1858–1859-ben a budapesti állatorvosi intézetet látogatta; azonban utóbb egészen az irodalomnak szentelte idejét. Később megnősült és birtokán, az Alföldön gazdálkodott. Az ország elsőrangú spiritisztájaként is ismerték.

Sírja a Fiumei úti sírkertben található.

Családja Második felesége dapsai Dapsy Vilma volt. Gyermekük: Tóvölgyi Elemér Dániel (1872–1943) orvos, egyetemi magántanár.

Művei Arany János Koszorújában 1865-ben kezdte a beszély-irodalmat művelni; azután több száz beszélyt és vezércikket írt a lapokba; a Képes Világban (1870. A bujdosók, regény); az Egyetértésben (1884. II. A mai világból, regény). Szerkesztette az Auróra Album-naptárt magyar hölgyek számára. Pest, 1868; Eladó leányok Naptárát. Uo. 1872-re; a Népzászlóját, a Magyar Hirlapot és az Égi Világosság című spiritiszta lapot.

Önállóan a következő művei jelentek meg: 1. Bach-korszak. Siralmas história. Pest, 1868 2. Az anyák bűne. Regény. Pest, 1868. Négy kötet 3. Nem kell a frakk! És miért nem? Pest, 1868 4. Mit kell tennünk? Vagy a zsidóság hazafisága és az aristocratia németesítő befolyása Magyarországban. Pest, 1871 5. Az ezüst vitéz. Regény a tatár pusztítás idejéből. Pest, 1871. Négy kötet 6. A magyar forradalom és önvédelmi harcz története 1848–49. Regényes leírásokkal a népnek. 32 képpel. Pest, 1871 7. Beszélyek. Pest, 1867. (2. kiadás. «Tavaszi levelek» cz. Pest, 1872) 8. Imádságok és ájtatos énekek a választásokra. Pest, 1872 9. Szivek világa. Beszélyek. Pest, 1872. Két kötet 10. A honárulók. Regény. Pest, 1872. Három kötet 11. A becsületes emberekhez szólok! Pest, 1872 12. Egy fejkötő miatt. Regény. Pest, 1872 13. A rónák vésze. Vázlatok a betyár életből. Pest, 1873. Két kötet 14. A magyar ellenzék véres küzdelme 1872-ben, vagyis: gyásznapok a magyar nemzet életéből. Pest, 1873. Két kötet 15. A függetlenségi párthoz! Mindnyájunk érdekében. Budapest, 1876 16. Válasz a válaszra Horváth Mihálynak. Budapest, ... 17. A kit nem akarnak befogadni. Regény. Budapest, 1887. Két kötet. (Különny. a Nemzet 1886. évf.-ból) 18. Az új világ. Regény a szoczializmus és communizmus társadalmából. Budapest, 1888. Két kötet. (Ism. Egyetértés 112. sz.) 19. A lélek mint egyén. Budapest, 1897. (Különny. a Székely Nemzetből) 20. Van-e más világ? A szellemek országából. Budapest, 1898. (2. kiadás. Budapest, 1900) 21. Spiritiszta vagy a szellemek naptára. 1900. évre. Budapest, 1900 22. Egy új reformácio küszöbén. Vagyis a XX. század, mint a római katholikus anyaszentegyház életének utolsó évszázada. A közerkölcsiség és a spiritizmus moráljának szempontjából. Budapest, 1900. (Ism. Prot. Szemle) 23. A mindenség földtani és leszármazási művelődésének története. Az egész művelt világon ismert «Szellem, erő, anyag» és annak magyarázata. Mediumilag írta Adelma. Budapest, 1903. Három kötet 24. Az istenített emberek és jótékony szemfényvésztők. Budapest, 1907 Krisztus urunk második eljövetele és az utolsó ítélet vagyis: E világ vége Jézus Krisztus immár beteljesedett és még beteljesedésre váró jövendölései nyomán; Merkantil Ny., Bp., 1911

Jegyzetek

Források Hölgyfutár 1864. II. 31. sz. Reform 1872. 84. sz. Szinnyei Repertóriuma. Történelem I., II. Petrik Könyvészete Kiszlingstein Könyvészete Petrik, M. Könyvészet 1886–1900 Pallas Nagy Lexikona XVIII. 720. és II. Pótkötet 1904. 746. l. Magyarország Vármegyéi. Heves vármegye. Bpest, év n. Magyar Könyvészet 1903

Kategória:Magyar újságírók Kategória:1838-ban született személyek Kategória:1918-ban elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Egriek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek