Timaffy László (Mosonszentandrás, 1916. április 16. – Győr, 2002. december 4.) magyar folklorista, geográfus. Az Apor Vilmos Népfőiskola tiszteletbeli elnöke.
Életpályája Szülei: Timaffy Endre és Hrdina Irén voltak. 1934-ben érettségizett Mosonmagyaróváron. 1934–1939 között a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-földrajz szakos hallgatója volt. 1939–1940 között egyetemi tanársegédként dolgozott. 1940–1941 között a pápai katolikus iskola óraadó tanára volt. 1941–1943 között a budapesti Vas utcai kereskedelmi iskolában oktatott. 1943–1949 között a mosonmagyaróvári mezőgazdasági akadémia főiskolai tanára volt; agrárföldrajzot és agropedagógiát oktatott. 1943-ban megalapította a Széchenyi Népfőiskolát, melyet 1949-ben fel kell oszlatnia; elbocsátották. 1949–1951 között Cikolaszigeten falusi kántor, favágó és segédmunkás volt. 1951–1955 között Győrben eladóként dolgozott, a győrszigeti templom kántora volt. 1956–1958 között bebörtönözték. 1959–1964 között a győri zeneiskolában furulyatanár volt. 1963–1976 között a győri mezőgazdasági szakmunkásképző tanára volt. 1976-tól nyugdíjas néprajzkutató volt. 1978–1987 között a Honismeret című folyóirat szerkesztő-bizottsági tagja volt.
Magánélete 1951-ben házasságot kötött Csányi Edittel. Három lányuk született: Ildikó és Emőke (1952), Gyöngyvér (1954).
Művei A Szigetköz vízrajza (1939) Szigetközi krónika (1975) A lipóti Petőfi Tsz története (1976) Tanulmányok Dunaszentpálról (1977) A néprajzi anyag felhasználása a történelem-szakkörökben (1977, 1982) Szigetköz (1980) A kisalföldi kocsik, szekerek szókincsének nyelvatlasza és szótára (1985) A Tündértó titka, Kisalföldi népmesék (1987) Ezer sziget országa, Szigetköz (1988) Rábaköz és a Hanság (1991) Táltosok, tudósok, boszorkányok. Kisalföldi népmondáink (1992) Táltosok, tudósok, boszorkányok. Kisalföldi népmondák; 2. jav. kiad.; Hazánk, Győr, 2010 Szigetközi krónika; 3. bőv. kiad.; Hazánk, Győr, 2016
Díjai Sebestyén Gyula emlékérem (1965) Szocialista Kultúráért emlékérem (1970, 1978, 1987) Hédervár díszpolgára (1990) 1956-os Emlékérem (1991) Győr Közművelődéséért kitüntetés (1992) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992) Pro urbe Győr (1993) Életfa-díj (1996) Pro Geographia (1998) Magyar Örökség-díj (2001) Kékszalag kitüntető cím (2001) Párhuzamos Kultúráért díj (2001) Szent László-érem (2002)
Emlékezete 2004-ben Héderváron az általános iskola felvette nevét 2008-ban megalapították a Timaffy László Emlékérmet 2009-ben Csornán az őnevét viseli az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2009-ben létrehozták a Timaffy László-emlékdíjat 2013-ban Győrújbaráton róla nevezték el a Művelődési Otthont
Források Hermann Péter: Ki Kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó Magyar néprajzi lexikon http://laszlo.timaffy.hu/index.php/irasai/3-oneletrajz http://www.hgkmovar.hu/mmel/?o=szc&c=k592
További információk
Képes Irodalmi Lexikon. Szerkesztette: MINSZ Globus Lexikon Szerkesztőség. [Eger], MINSZ Varga Könyv- és Lapkiadó, Ki kicsoda a Nyugat-Dunántúlon? Négyévkönyv; felelős szerkesztő: Rikli Ferenc; Ász-Press Kiadói Bt., Nagykanizsa, 2003 Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerkesztő: Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Budapest, Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999
Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:Magyar földrajztudósok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Párhuzamos Kultúráért díjasok Kategória:1916-ban született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek