Kirk Herman Schulz amerikai oktató, a Kansasi Állami Egyetem tizenharmadik rektora, 2016 júniusa és 2025 áprilisa között a Washingtoni Állami Egyetem vezetője.
Schulz 1963. május 11-én született a Virginia állambeli Portsmouth-ban, gyerekkorát pedig Norfolkban töltötte. Herman 1981-ben érettségizett a Norfolki Katolikus Gimnáziumban, majd három évig az Old Dominion Egyetemre járt. Schulz 1984-től a Virginia Tech falai között végezte tanulmányait, ahol 1986-ban vegyészmérnöki BSc-diplomát, 1991-ben pedig doktori fokozatot szerzett.
Kirk felesége Noel Schulz, a Kansasi Állami Egyetem Mérnöki Főiskolájának egykori kutatási- és mesterképzési dékánja, illetve villamosmérnöki- és mérnökinformatikus oktatója. A házaspárnak két fia (Tim és Andrew) van.
Munkássága Schulz karrierje az Észak-dakotai Egyetemen kezdődött, ahol vegyészprofesszor volt. A férfi 1995-ben a Michigani Technológiai Egyetem adjunktusa, 1998-ban pedig docense lett; ugyanezen évben a vegyészmérnöki tanszék vezetőjévé választották.
Kirk 2001-ben a Mississippi Állami Egyetem Dave C. Swalm Vegyészmérnöki Iskola Earnest W. Deavenport Jr. által szponzorált igazgatói posztját töltötte be; 2005-ben a James Worth Bagley Mérnöki Főiskola dékánjává választották, ahol első vezető volt azóta, hogy támogatásaik miatt a poszt Earnest W. és Mary Ann Deavenport Jr. nevét viseli. A férfit 2007-ben a Kutatási és Gazdaságfejlesztési Osztály ideiglenes vezetőjévé jelölték ki, a rákövetkező évben pedig állandó jelleggel töltötte be a posztot.
2009. február 11-én a Kansasi Egyetemrendszer igazgatótanácsa bejelentette, hogy Kirk Schulzot a Kansasi Állami Egyetem tizenharmadik rektorává választották. 2016. március 25-én a Washingtoni Állami Egyetem igazgatótanácsa a WSU tizenegyedik rektorává jelölte ki, mely pozíciót 2016 júniusában foglalta el. 2021-től a pullmani campusért Elizabeth S. Chilton kancellár felel, Schulzot pedig a stratégiai vízió kialakításával bízták meg. Az egyetem hírnevének csökkenése és adósságainak növekedése miatt a 2024–25-ös tanévben lemondott.
Schulz az ABET Mérnök-akkreditációs Bizottság (Engineering Accreditation Commission, AEC), továbbá az AIChE és az ASEE tagja. Herman 2007-től az Amerikai Tudományfejlesztési Egyesület (American Association for the Advancement of Science, AAAS), illetve az Amerikai Mérnökoktatási Társaság (American Society for Engineering Education, ASEE) szervezeteknek is tagja.
Jegyzetek
Fordítás
További információk Kirk Schulz életrajza a Washingtoni Állami Egyetem honlapján
Kategória:A Washingtoni Állami Egyetem rektorai Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Vegyészmérnökök