Kapronca () falu Horvátországban, Pozsega-Szlavónia megyében. Közigazgatásilag Pleterniceszentmiklóshoz tartozik.
Fekvése Pozsegától légvonalban 10, közúton 20 km-re délkeletre, községközpontjától 7 km-re délnyugatra, a Pozsegai-hegység délkeleti részén, két erdős magaslat közötti szűk völgyben, a Potočina (Lučice) és Čapljak-patakok összefolyásánál fekszik.
Története A régészeti leletek tanúsága szerint területe már a történelem előtti időben is lakott volt. Ezt igazolják a „Ječmišće” nevű lelőhely leletei. A Nova Kapela – Pozsega gázvezeték nyomvonalán 2009. május 18. és 30. között megelőző régészeti feltárásokat végeztek a nova gradiškai városi múzeum munkatársai Marija Mihaljević vezetésével. A feltárások során a Nova Kapela – Pleternica vasútvonaltól és a Jezerac-erdőtől keletre, Komorica és Kapronca közötti szántóföldön, a „Ječmišće” nevű lelőhelyen a neolitikumból és a késő bronzkorból származó leleteket találtak. A lelőhelyet sajnálatos módon a hosszú ideig tartó mezőgazdasági művelés majdnem teljesen megsemmisítette.Hrvatski arheološki godišnjak, 6/2009.
A település nevét 1331-ben említik először „Poss. Alsokoproncha”, illetve „Olkoproncha” alakban. Ekkor már feltehetően birtokmegosztás révén két részre Alsó- és Felsőkaproncára oszlott. 1341-ben másik része „Felsewkaproncha” néven, a falu 1415-ben „Poss. Kaproncha” alakban szerepel a korabeli forrásokban. Ez utóbbi említésekor fele részben a Garai, fele részben az Orbovai család birtokában volt.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Pozsega vármegye. A falu plébániáját és Drakon nevű papját az 1335-ös pápai tizedjegyzék is megemlíti. 1341. augusztus 17-én Ambrus fiait István pilisi ispánt és Miklóst vezetik be Felsőkapronca birtokába. A dokumentumból kiderül, hogy a birtok egy részét „Aporketeluke” néven ismerik. 1415-ben Kaproncát addigi birtokosai a Csó nembeli István és Miklós a birtokot zálogba adták Garai Jánosnak. 1439-ben a birtok egy része néhai Tamási János fiai László és Henrik tulajdonába került.Kristina Rupert: Topografija Požeške županije do 1526. godine.
A települést 1536 körül foglalta el a török és 150 évig török uralom alatt volt. Az 1545-ös török defterben nem szerepel. Ezen a részen „Dolci Varoš”, „Zagorovci” és „Adorjanovci” településeket említenek ekkor.Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. A térség 1687-ben szabadult fel a török uralom alól. 1698-ban „Koprivnik” néven 9 portával a hajdútelepülések (pagus haidonicalis) között szerepel a török uralom alól felszabadított szlavóniai települések összeírásában. 1760-ban 47 ház állt a településen. A falu a 18. századig a völgy szűkebb, felső részén feküdt, csak ezután költözött a mai helyére.
Az első katonai felmérés térképén „Dorf Koprivnicza” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Koprivnicza” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum.... 334. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Koprivnicza” néven 36 házzal, 141 katolikus és 80 ortodox vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum Buda, 1829. 27. o.
1857-ben 202, 1910-ben 458 lakosa volt. Az 1910-es népszámlálás szerint lakosságának 65%-a horvát, 35%-a szerb anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Pozsegai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-től a független Horvátországhoz tartozik. 1991-ben lakosságának 88%-a horvát, 5%-a szerb nemzetiségű volt. A településnek 2011-ben 246 lakosa volt. A településen templom, iskola, tűzoltószerház található.
Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 202 233 191 233 339 458 482 474 503 546 496 506 452 342 328 246 (1991-ig az azóta különvált Poloje lakosságával együtt.)
Nevezetességei A Mindenszentek tiszteletére szentelt római katolikus kápolnája a pleternicai plébánia filiája.
Oktatás A településen a pleternicai elemi iskola területi iskolája működik.
Jegyzetek
Források Pleternica város hivatalos oldala Pleternica turisztikai irodájának honlapja Az első katonai felmérés térképe Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Pozsega vármegye. Kristina Rupert: Topografija Požeške županije do 1526. godine - diplomamunka Hrvatski arheološki godišnjak, 6/2009
További információk A megye turisztikai irodájának honlapja Pleternica kulturális emlékei
Kategória:Pozsega-Szlavónia megye települései