A Rendőrcsajok, eredeti címe , angol címe Miss & Mrs. Cops, 2019-ben bemutatott dél-koreai bűnügyi filmvígjáték, a főszerepben Ra Miran és . A film koreai címe, mely az angol Girl Cops, azaz „Rendőrlányok” szavak fonetikus átírása, az 1993-as Two Cops című koreai televíziós sorozat előtt tiszteleg.

Magyarországon a Koreai Filmfesztivál vetítette 2019-ben.

Cselekmény volt Dél-Korea egyik első különleges női rendőrtisztje, aki a női különalakulatban szolgált és számos bűnözőt csukatott le. Sok évvel később, miután férjhez ment és gyereke született, lefokozták az ügyfélszolgálatra. Sógornője, a fiatal és heves nyomozóként szolgál ugyanazon a rendőrkapitányságon, ám neki sincs sokkal jobb sora: mivel ő az egyetlen nő az osztályon, pitiáner feladatokat osztanak rá. Miután egy nyomozás során agyba-főbe ver egy gyanúsítottat, lezavarják az ügyfélszolgálatra büntetésből, és nem kedvelt sógornője mellett kap asztalt. Mikor mindketten szemtanúi lesznek egy fiatal lány öngyilkossági kísérletének, a lány telefonján talált üzenet alapján saját szakállukra nyomozni kezdenek, hogy felderítsék azt a hálózatot, amelynek tagjai fiatal nőket kábítanak el, erőszakolnak meg, majd a róluk készült videót feltöltik az internetre. Mivel a férfi nyomozók nem akarnak „egyszerű szexvideókkal” foglalkozni, a két nő nekilát, hogy felgöngyölítse az ügyet és kézre kerítse az erőszaktevőket. Szereplők Ra Miran mint mint mint mint mint ügyfélszolgálat vezetője mint mint I Phillip mint nyomozó mint O nyomozó mint újonc nyomozó mint

Gyártás és fogadtatás A filmet 2018. július 5-én kezdték forgatni és szeptember 27-én fejezték be.

2019. augusztus 26-i adatok szerint a filmet összesen néző látta és az alkotás 11,3 millió dolláros bevételt termelt. Jegyzetek

További információk

Kategória:2019 filmjei Kategória:Dél-koreai filmvígjátékok Kategória:Dél-koreai bűnügyi filmek Kategória:Dél-koreai akciófilmek