A 7329-es számú mellékút egy aránylag rövid, alig több, mint 3 kilométer hosszú, négy számjegyű mellékút Veszprém vármegye nyugati szélén.

Nyomvonala

A 84-es főútból ágazik ki, annak 27+900-as kilométerszelvényénél, a Veszprém vármegyei Zalagyömörő külterületén, nyugati irányban. Szinte egyből beér a falu házai közé, ahol a Rákóczi utca nevet veszi fel. A központban, 800. méterszelvénye után egy körforgalma van, ott ágazik ki a 73 332-es út, a Balatonszentgyörgy–Tapolca–Ukk-vasútvonal Zalagyömörő megállóhelyére.

Innen Gógánfai utca lesz a neve és hamarosan elhagyja a település házait. 1,8 kilométer megtétele után keresztezi a vasutat, és azzal párhuzamos irányba, észak-északnyugatnak fordul. Kevéssel 2,5 kilométer megtétele előtt ér Zalagyömörő, Gógánfa és Ukk hármas határához, itt egy darabig e két utóbbi település határvonalát követi.

A folytatásban elhalad Gógánfa megállóhely közelében, illetve a 2,900-as kilométerszelvényénél kiágazik belőle az állomást kiszolgáló, alig több mint 100 méter hosszú, 73 328-as számozású mellékút; nagyjából innentől már gógánfai területen halad, bár a községhatártól ezután sem nagyon távolodik el. A 7337-es út 3+200-as kilométerszelvénye előtt kialakított körforgalmú csomópontjába becsatlakozva ér véget, nem messze Gógánfa lakott területének keleti szélétől.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 3,136 kilométer.

Források

Jegyzetek

07329