Salernói Roger, olykor Antiochiai Roger (, ; ? – Szarmada mellett, 1119. június 28.) itáliai normann nemes, keresztes lovag, 1112–1119 között Antiochia ura.
Az Hauteville-ház tagjaként lépett közeli rokona, Hauteville Tankréd örökébe Antiochia élén; a források alapján nem eldönthető, hogy régensként vagy fejedelemként uralkodott. 1113-ban és 1115-ben együttműködött a többi keresztes uralkodóval a muszlim fenyegetés elhárításában; az 1115-ös hadmozdulatok során szövetségesei nélkül aratott győzelmet Burszuk ibn Burszuk hamadáni emír felett Tell Dánitnál. A helyi muszlim vezetők Aleppóért folyó vetélkedését kihasználva növelte Antiochia befolyását a térségben, de 1119 júniusában az erősítés megvárása nélkül ment a támadó Ilgází ortokida fejedelem elébe. Az ager sanguinis néven elhíresült ütközetben a teljes antiochiai hadsereg megsemmisült, ő is ekkor esett el.
Élete Származása és magánélete balra|70px Salernói Roger az Hauteville-házhoz tartozó Salernói Richárd (1060 k. – 1114) és – az Europäische Stammtafeln alapján – Altrude normann vagy longobárd nemeskisasszony fiaként született. Születési idejéről nincs feljegyzés, ám annak tükrében, hogy az 1112-es antiochiai hatalomátvételkor már felnőtt férfi volt, legalább néhány évvel a keresztes hadjárat meghirdetése előtt kellett születnie, vélhetően családjának dél-itáliai birtokán. A krónikák egyetlen testvéréről tesznek említést: Máriáról, aki utóbb I. Joscelin edesszai grófhoz ment feleségül.
Édesapja az egyik legelőkelőbb itáliai normann családból származott; részt vett az első keresztes hadjáratban, s 1104–08 között az északi Edessza keresztes fejedelemség régense volt; később Marasban uralkodott. Édesanyja, Altrude asszony egyes források szerint Gottfried conversanói és brindisi gróf, Félicien de Saulcy szerint pedig a „jó” Odó őrgróf és Hauteville Emma leánya, tehát Hauteville Tankréd testvére volt. A korabeli krónikások a keresztes hadjárat legfontosabb normann vezetőinek, Bohemund tarantói hercegnek és Hauteville Tankrédnek közeli rokonaként hivatkoztak Salernói Rogerre. Az Hauteville Tankréd és Salernói Roger közötti rokonsági fok mindazonáltal kérdéses: Foucher de Chartres egyszerűen csak atyafiaknak (cognatus) nevezte őket. Ibn al-Kalániszí szerint Salernói Roger Hauteville Tankréd fivérének; Aacheni Albert, Ibn al-Aszír és az 1234-es szír krónika ismeretlen szerzőjének tudomása szerint Hauteville Tankréd nővérének volt a fia. Maga Salernói Roger egy adománylevelén avunculusként hivatkozik Hauteville Tankrédre; a szó elsődleges értelme ugyan ’anyai nagybáty’, de éppúgy jelenthet ’unokatestvért’ is. A történészek közül Evelyn M. Jamison, Susan B. Edgington és Francesca Petrizzio is rámutatott arra, hogy a közeli rokonok házasságának tiltásánál fogva nem valószínű, hogy az Hauteville-házhoz tartozó Salernói Richárd feleségül vette volna Hauteville Tankréd nővérét, Altrude tehát minden valószínűség szerint nem Odó őrgróf és Hauteville Emma leánya volt.
Paula Z. Hailstone történész felvetette azt a lehetőséget, hogy Salernói Roger anyja valóban Hauteville Tankréd nővére volt, viszont az apja nem Salernói Richárd, hanem egy másik Richárd. A felvetés alapjául az szolgál, hogy a korabeli források egyfelől „Richárd fiáként” hivatkoztak ugyan Salernói Rogerre, de nem nevezték meg, milyen Richárdról van szó, Orderic Vitalis az egyetlen, aki egyértelműen Salernói Richárd fiának mondta Salernói Rogert. Másfelől Salernói Richárd személyazonosságát illetően vannak kétségek: nem kizárható, hogy két Richárd is volt a normann kontingensben, az egyikük a Principátusbeli vagy Salernói előnévvel ismert Richárd, I. Bohemund és Hauteville Tankréd unokatestvére; a másikuk az Edesszát és Marast kormányzó Richárd. Utóbbi, nem lévén vérrokonságban az Hauteville-ekkel, feleségül vehette Hauteville Tankréd nővérét, és Salernói Roger lehetett kettejük gyermeke.
Salernói Roger feleségének kiléte bizonytalan. Türoszi Vilmos jeruzsálemi udvari krónikás megemlíti, hogy Salernói Roger a frank nemesi származású II. Balduin jeruzsálemi király egyik nővérét vette feleségül, és Walter, a kancellár is a király sógorának nevezi a normann lovagot. Gustav Reinhold Röhricht német történész Regesta regni Hierosolymitani című munkájában egy 1126-os oklevélben szereplő Cecíliával – „domina Tarsi et soror regis Balduini II Hierosolymitani” [Tarsus úrnője és II. Balduin jeruzsálemi király nővére] – azonosította Salernói Roger hitvesét. Orderic Vitalis szerint viszont Salernói Roger felesége egy danismend emír leánya, a török Melaz hercegnő volt, aki közreműködött I. Bohemund antiochiai fejedelem szabadon bocsátásában a török rabságból és utóbb áttért keresztény hitre. A danismend hercegnővel kötött házasságról Ordericus Vitalis szolgáltatja az egyetlen korabeli beszámolót; de a szöveg bizonyos stílusjegyei arra utalnak, hogy a krónikás maga különböző forrásokból meríthetett. Szintúgy Orderic Vitalis tesz említést Salernói Roger leányáról, akit 1118 körül a bizánci császár szeretett volna feleségül kérni örököse számára, ezáltal remélvén megszerezni Antiochiát.
A korabeli krónikások közül Foucher de Chartres az 1119-es megsemmisítő vereség tárgyalásakor elítélően nyilatkozott Salernói Rogerről, egyebek mellett hitvesi hűtlenséggel és trónbitorlással vádolta őt: „Maga a fejedelem szégyenteljes módon többekkel is házasságtörést követett el, mialatt tulajdon feleségével élt. Megfosztotta örökségétől saját urát, Bohemund fiát, aki Apuliában tartózkodott az anyjával. Ő és vezérei, büszkeségben és pompában élők, több más bűnben is vétkesek voltak.” A körülbelül ötven évvel később író Türoszi Vilmos is kedvezőtlen képet festett róla: „ugyanerről a Roger fejedelemről azt tartották, a legelvetemültebb ember volt, bujálkodó, szűkmarkú és közismert hűtlenkedő. Amíg csak bírta a fejedelemséget, urát, ifjabb Bohemundot, az idősebb Bohemund fiát, aki még Apuliában volt az anyjával, idegenné tette Antiochiában, atyai örökségében.” Edesszai Máté elbizakodottnak és arrogánsnak nevezte, aki saját erejével kérkedett. Walter, Salernói Roger kancellárja érthető módon kedvezőbb színben, bölcs és elismert fejedelemként tüntette fel urát, kiemelve vallásosságát. A többi krónikás által felemlegetett bűnök közül a büszkeségre és a házastársi hűtlenségre Walter többször is utalt, de hangsúlyozta, hogy Salernói Roger meggyónta és megbánta bűneit az utolsó csatája előtt. A keresztesek számára gyászos kimenetelű ager sanguinis csata kapcsán a kancellár elsősorban Salernói Roger helyzetfelismerői és döntéshozói képességét marasztalta el, és a felelősség egy részét a rossz tanácsot adó antiochiai bárókra hárította.
Antiochia uraként Az antiochiai fejedelemmé lett Bohemund tarantói herceg 1111-ben bekövetkezett halála után kiskorú fia, II. Bohemund mellé Hauteville Tankréd személyében régenst neveztek ki Antiochia élére; II. Bohemund nem is tartózkodott a fejedelemség területén, hanem Itáliában élt az édesanyjával. Amikor Hauteville Tankréd 1112 második felében súlyosan megbetegedett, rokonát, Salernói Rogert tette meg örökösének, egyben megeskette, hogy ha a gyermek keletre jön, minden hatalmat átad neki.
Hauteville Tankréd december 12-i halálát követően Salernói Roger került Antiochia élére, ám az nem egyértelmű, a fejedelemséget milyen minőségben kormányozta. Elődjéhez hasonlóan használta a princeps titulust, saját pénzt veretett és úgy tűnik, teljes fejedelmi jogkört gyakorolt – bár igaz, hogy a fejedelemség fennmaradásának érdekében a régens jogkörét bajos lett volna korlátozni, és nem zárható ki, hogy a fejedelmi titulus használata kizárólag pozíciója megerősítését szolgálta. Az 1112-es vezetőváltás kapcsán Foucher de Chartres és Aacheni Albert is Hauteville Tankréd „örököseként és utódjaként” hivatkoznak Salernói Rogerre; Foucher de Chartres később úgy nevezi, mint „Roger, Antiochia fejedelme és Richárd fia”, valamint „Roger antiochiai fejedelem”. Walter, a kancellár következetesen fejedelemnek hívja. A Salernói Roger idejéből fennmaradt okiratokon és pénzérméken princepsként szerepel: egy 1114-es és egy 1118-as oklevelet mint „Roger, Isten kegyelméből Antiochia fejedelme” bocsátott ki, a genovaiak kiváltságait megerősítő adománylevelet „Roger fejedelemként” tanúsította; az is lehetséges viszont, hogy a kancellária csupán Hauteville Tankréd gyakorlatát követte a címek használatában. Ami a jogkörét illeti, Salernói Roger birtokot adományozott és hűbérúrként fegyverbe szólította vazallusait. Mindezek és az, hogy a türoszi egyházmegye körüli vita kapcsán a pápa Antiocheni principisként utalt rá, a fejedelemség mellett szólnak. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a régensként fellépő II. Balduin király Walter krónikája szerint ugyancsak antiochiai fejedelmi címet viselt, és régensi mivoltában a király is adományozott antiochiai birtokokat.
A halálát követő események támasztanak kétségeket Salernói Roger fejedelmi pozíciójával kapcsolatosan. Foucher de Chartres és Türoszi Vilmos trónbitorlással vádolta; míg Orderic Vitalis – egy helyütt ugyan fejedelemnek nevezve őt – azt írta, hogy Salernói Roger halála után „Antiochia [II.] Balduin királyé lett, miután Tankrédnak nem volt örököse;” azaz nem ismerte el Salernói Rogert törvényes uralkodónak. A Salernói Roger iránt részrehajló Walter kancellár is úgy fogalmazott, hogy az ager sanguinis után összeülő tanács határozataként „elrendeltetett, hogy a királynak […] át kell adnia Antiochia fejedelemségét Bohemund fiának, akinek az jogos öröksége volt.” Szintén a régensség mellett szól, hogy 1127-ben II. Bohemund arra hivatkozva mondta fel Salernói Roger és I. Joscelin edesszai gróf megállapodását Azaz városának eladományozásáról, hogy előbbi pusztán az ő, II. Bohemund nevében kormányozta a fejedelemséget, és mint ilyen nem volt joga területek ajándékozásához. Thomas S. Asbridge és Susan B. Edgington történészek mindezek tükrében egyetértenek abban, hogy a rendelkezésre álló információk alapján nem lehet eldönteni, Salernói Roger régensként vagy fejedelemként uralkodott Antiochiában.
Kormányzat, egyházi ügyek Antiochia városának kormányzásában Akkoni Ralf volt Salernói Roger egyik legfontosabb embere. Akkoni Ralf az Antiochia hercege (dux) címet viselte, s mint ilyen rangban a fejedelem vagy régens után következett. Ő hívta össze a földrengés utáni kárelhárítást megtárgyaló tanácsot, melyen ő elnökölt és ismertette ura határozatát. Salernói Roger közeli, személyes kapcsolatban állt a kancellárral, Walterrel, aki egyben tanácsadójaként és krónikásként is funkcionált. Kísérete avagy katonai háznépe vele tartott, amikor 1115 nyarán Salernói Roger Rugiába sietett az ellenség közeledtének hírére, és Tell Dánitnál mellette harcolt. Az ager sanguinis előestéjén a háznép felelt a haditanács döntéseinek végrehajtásáért; és a kíséret legalább néhány tagja uruk oldalán esett el a csatában. bélyegkép|jobbra|240px|Szent György a sárkánnyal – Salernói Roger bizánci mintára vert pénze A Salernói Roger alatt vert antiochiai pénz, akárcsak elődjei idejében, bizánci stílusú rézérme volt. Uralma során három, egymást követő érmesorozat készült. A stílusjegyeken kívül az ikonográfia is bizánci volt, a felirat pedig két sorozaton görög, egyen latin. Az egyik érmesorozat az álló, jobbját áldásra emelő Krisztust ábrázolja dicsfénnyel; a hátoldalon a felirat: DNE SAL F(ac) T(uum) RO. A második sorozaton a glóriával övezett, mindkét kezét feltartó Szűz Mária szerepel drágaköves szegélyű köntösben; a görög nyelvű felirat jelentése: „Uram, segítsd szolgádat, Rotzeriust”. A harmadik sorozaton a sárkányt lóhátról ledöfő Szent György látható, hátoldalán a görög felirat: „ΡΟΤ3ΕΡ ΠΡΙΓΚΙΡΟΣ ΑΝΤΙΟΚ”.