Györkvölgy () falu Horvátországban, Pozsega-Szlavónia megyében. Közigazgatásilag Cseglényhez tartozik.
Fekvése Pozsegától légvonalban 26, közúton 36 km-re keletre, községközpontjától 3 km-re északra, a Pozsegai-medence szélén, a Krndija-hegység déli lejtőin, a Cseglényről Nekcsére menő úttól keletre, a Livadica és Krajina-patakok völgye által közefogva fekszik.
Története A település már a középkorban is létezett, középkori magyar neve Györgyfalva, illetve Györkvölgy volt. Első írásos említése 1367-ben történt „Villa Gewrghfalwa” alakban. 1424-ben „Gywrkwelgh” néven, 1447-ben nemesi birtoként „Terra nobilium de Gywrkwelgh” néven szerepel. Kisnemesek birtoka volt. Nemesi névben is előfordul a Békeffyek velikei birtokának szomszédjaként „Stephaus de Gyewrkwelg”, majd 1491-ben ugyanőt említik királyi emberként. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Pozsega vármegye.
A települést 1532 körül foglalta el a török és több, mint 150 évig török uralom alatt volt. Ebben az időszakban Boszniából pravoszláv szerb családok települtek ide. A térség 1687-ben szabadult fel a török uralom alól. 1740-ben 9, 1763-ban 12 ház állt a településen. Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950.
Az első katonai felmérés térképén „Dorf Jurkovac” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Jurkovacz” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum.... 280. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Jurkovacz” néven 15 házzal, 88 ortodox vallású lakossal találjuk. Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum Buda, 1829. 26. o.
1857-ben 103, 1910-ben 151 lakosa volt. Az 1910-es népszámlálás szerint lakosságának 96%-a szerb, 3%-a horvát anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Pozsegai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-től a független Horvátországhoz tartozik. 1991-ben lakosságának 60%-a szerb, 17%-a jugoszláv, 12%-a horvát nemzetiségű volt. 2011-ben a településnek 21 lakosa volt.
Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 103 124 83 107 118 151 144 186 138 137 114 88 67 60 33 21
Jegyzetek
Források A község hivatalos oldala Az első katonai felmérés térképe Josip Buturac: Stanovništvo Požege i okolice 1700-1950. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Pozsega vármegye.
További információk A község rendezési terve A megye turisztikai irodájának honlapja Kristina Rupert: Topografija Požeške županije do 1526. godine - diplomamunka
Kategória:Pozsega-Szlavónia megye települései