Az I. Hungarian Bowl a MAFL (Magyarországi Amerikai Futballcsapatok Ligája) által szervezett amerikaifutball-bajnokság a 2005-ös évben. A bajnokságban 4 csapat vett részt. A döntőre november 11-én került sor Budapesten a BVSC stadionban a Debrecen Gladiators és ARD7 Budapest Wolves csapata között.
Csapatok
Alapszakasz Győr Sharks – Debrecen Gladiators 50-28
Kezdés: 2005. október 1. 14:00 Helyszín: Győr Bácsai Sporttelep Nézőszám: 250 MVP: Becs László #81 – Győr Sharks
A Debrecen gárdája meglepően jól kezdte a mérkőzést, komoly fejtörést okozva a még be nem melegedett Cápáknak. Szép menetelés végén megszerezték a bajnokság első touchdown-ját. Az extra pont kísérletnél rúgáshoz álltak fel a Gladiátorok, de a snap-et követően a labda túl magasan érkezett. A szemfüles amerikai irányító viszont nem esett kétségbe, hanem felismerve a lehetőséget, a célterületre futott, plusz 2 ponthoz juttatva ezzel a vendégeket. Ilyen, elrontott snap utáni 2 pontos extra kísérletből több is akadt a mérkőzés folyamán. A Győr lassan talált magára, így az első negyed Gladiátor vezetéssel zárult.
A második negyedben az addig kiegyenlített mérkőzés képe megváltozott, a Cápák erőre kaptak. Gyors egymásutánban szerezték a touchdown-okat, köszönhetően remek futójátékuknak, és a #22-el játszó Kohut Dávidnak. Külön figyelmet érdemeltek a Győr reverse futásos akciói, mely ellen a Debrecen nem találta az ellenszert. A harmadik negyedre a két csapat közti különbség 20 pontosra duzzadt. Ekkor a Sharks csapata kiengedett, így a mérkőzés további részében állandósult a különbség. A Debrecennek mindig volt válasza a Győriek pontjaira. A negyedik negyed újra kiegyensúlyozott játékot hozott. A Gladiátorok próbáltak lefaragni a hátrányukból, a touchdown után bevállalták, és sikeresen teljesítették a 2 pontos extra kísérletet, a Cápáknak csak egy mezőnygólra futotta erejükből.
Nagykanizsa Demons – ARD7 Budapest Wolves 0-79
Kezdés: 2005. október 2. 13:00 Helyszín: Nagykanizsa Mindenki Sportpálya Nézőszám: 1300 MVP: Cseperkáló Péter #44 – ARD7 Budapest Wolves
Míg az összecsapás elején csak nézték, hogy elfutnak mellettük a Farkasok játékosai, a végén már ok is keményen odatették magukat. Bár a Farkasok korán megkezdték a pontgyártást, és az első félidőre el is húztak 44-0-ra, mégsem játszottak utána a közönségnek, maradtak a futások, és a rövid passzok. Az igazán látványos, hosszú dobásokat az edző, Lee Hlavka utasítására nem vállalták be. A Démonok óriási szívvel, és örömmel játszottak a pályán, és akadtak náluk is kiemelkedő egyéni teljesítmények. A #19-cel játszó elkapó játékos, Németh Milán nagyszerűen fogta meg az irányító hosszú labdáit, a #11-es számot viselő futó játékos, Horváth Gyula pedig párszor igazán zavarba hozta a Farkasok védősorát.
A mérkőzés végén mindkét csapat boldogan vonult az öltözőkbe. A Wolves nem is igazán az eredmény miatt, hanem mert jó volt Budapesten kívül is ezer fő feletti tömeg előtt játszani, és mert valóban nemes küzdelem folyt a pályán. A Démonok úgy gondolják, hogy többet tanultak ebből a mérkőzésből, mint az eddigi edzéseiken összesen, és mivel túl vannak a legnehezebb ellenfélen, újult erővel várják a folytatást.
Nagykanizsa Demons – Győr Sharks 14-63
Kezdés: 2005. október 8. 13:00 Helyszín: Nagykanizsa Mindenki Sportpálya Nézőszám: 400
A Démonok kezdték jobban a mérkőzést, és taktikusan váltogatva a futó és passzjátékot, meg is szerezték a csapat első touchdown-ját a bajnokságban, majd a sikeres extra pont kísérlet után 7-0 állt a táblán a hazaiak javára. A Cápák viszont nem jöttek zavarba, innentől a félidő végéig nem engedélyeztek több pontot a Démonoknak. Kimagaslott a futójáték elleni védekezésük, többször is negatív yarddal sikerült zárnia a támadást a Nagykanizsának. A közönség kitartóan szurkolt a hazai csapatnak, és bár 49-7-es győri vezetéssel zárult a félidő, a szurkolók még bíztak csapatuk feltámadásában.
A második félidő ugyanúgy indult, mint az első, a Nagykanizsa újabb touchdown-t szerzett, ezzel felcsillant az újabb remény a hátrány ledolgozására. A Győr visszavett a tempóból, próbálta biztosan őrizni a labdát, és az ekkor már folyamatosan futó óra mihamarabbi lejáratására törekedett. A Démonok összeszedték magukat, és igazi ellenféllé váltak, a Cápák 1-2 first down után kénytelenek voltak elrúgni a labdát. A kiegyenlített második félidőt a pontszegény 14-7-es összesítés is mutatta.
ARD7 Budapest Wolves – Debrecen Gladiators 49-7
Kezdés: 2005. október 9. 13:00 Helyszín: Budapest Wolves Stadion Nézőszám: 800
A mérkőzés Farkas fölénnyel kezdődött, a legelső támadás rögtön egy Cseperkáló touchdown-t hozott. Félő volt, hogy ha végig kitart ez a lendület, akkor még a Nagykanizsai Démonoknál is nagyobb vereségbe szalad bele a debreceni gárda. Az első félidő végén 35-0-s Wolves vezetést mutatott az eredményjelző. A második félidő azonban nagy meglepetést tartogatott. A Debrecen irányítója, a #3-as számmal játszó Joseph Scott Selmser kiválóan keverte a lapokat, és többször sikerült first down-t elérnie a lelassult Wolves védelemmel szemben. A harmadik negyedben csak 2 touchdown-ra futotta a tapasztalt Farkasok erejéből.
Ugyanakkor történt egy érdekes szituáció a pályán. A Gladiátorok mezőnygól-kísérlettel próbálkoztak, viszont az nem jutott el a kapuig, sot a labda sem hagyta el a pályát, megállt a célterületen. A játékvezetők nem fújtak a sípjukba, de jelezték, hogy a labda szabad, tehát bárki megszerezheti. A játékosok kissé megzavarodtak, elkezdtek levonulni a pályáról, hogy jöhessenek a támadó illetve védekező sorok. Míg a cserék folytak, a Farkasoknál #30-assal játszó Árpa Attila kapcsolt, felkapta a labdát, és befutott vele a Debrecen célterületére, ami szabályosan touchdown-t ért volna. De mivel közben már mindkét csapat megkezdte a cserét, és így 11-nél több játékosuk tartózkodott egyidejűleg a pályán, ezért a bírók érvénytelenítették a pontszerzést, és újabb negyedik kísérletet rendeltek el.
A Debrecen mind futó, mint passzjátékban feljavult, nagyszerűen találták meg a rést a Farkasok védőfalán. A mérkőzés végéhez közeledve eljutottak a Wolves célterületéhez, és egy reverse futást követően megszerezték az első touchdown-jukat a mérkőzésen, amire a budapesti gárda már nem tudott válaszolni. Így nemcsak pontot értek el a toronymagas esélyesnek számító Wolves ellen, hanem meg is nyerték a negyedik negyedet 7-0-ra. A Farkasok ellen szerzett minden pont sokat érhet az összesítésnél.
Debrecen Gladiators – Nagykanizsa Demons 55-20
Kezdés: 2005. október 15. 13:00 Helyszín: Debrecen Nagyerdei Stadion Nézőszám: 600
Az első negyed után 20-0-ra vezetett a hazai csapat. A második negyed elején viszont a kanizsai ért el touchdown-t, és ez meghozta a közönség biztatását, újabb lendületet adva a Gladiátoroknak. Az eddigi mérkőzéseken leginkább irányítói szerepben látott, amerikai származású Joseph Scott Selmser most leginkább futójátékosként tűnt fel, de néhány trükkösebb play-nél megvillantotta dobótechnikáját, jó néhány plusz yardot hozva csapatának. A félidőre 33-7-re módosult az eredmény.
A második játékrészre a Démonok magukra találtak, és bár sérülések miatt három meghatározó játékosuktól is búcsúzniuk kellett – köztük a kezdő irányítójuktól is – egyre kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottak. Ezt a félidő 15-13-as összesített eredménye is jól mutatja. Ez az igyekezet viszont nem volt elég az eredmény megfordításához, így a Debrecen Gladiators első hazai mérkőzésén elkönyvelhette első győzelmét, mellyel az alapszakasz harmadik helyezettje lett.
Győr Sharks – ARD7 Budapest Wolves 7-45
Kezdés: 2005. október 16. 13:00 Helyszín: Győr Bácsai Sporttelep Nézőszám: 600
Mindkét csapat felkészült az ellenfélből, és a bajnokság eddigi legizgalmasabb, legküzdelmesebb mérkőzését láthatta a kilátogató közönség. Az ellenfelek már az összecsapás elején keményen egymásnak estek, és a Farkasok a tőlük megszokott futójátékot részesítették előnyben. A Cápákat váratlanul érte a kemény, agresszív támadójáték, és bár a Wolves középső futásait rendre megállították, a szélekkel bajban voltak.
A Farkasok 28 pontos félidei vezetése még így is a bajnokság eddigi legszorosabb eredménye. A második játékrészben a Sharks trükkösebb megoldáshoz folyamodott. Az előzetes videoelemzések kapcsán a Wolves készült a Győriekből, mégis meglepte őket egy dupla reverse variáció utáni hosszú passz, mellyel az elkapó meg sem állt a célterületig. Így a Debrecen után a Győr is pontot szerzett a budapesti csapat ellen. A félidőben még további 17 pontot szerzett a Wolves, amivel megtartotta veretlenségét. A mérkőzés végeredménye 7-45 a Budapest Wolves javára.
Rájátszás Győr Sharks – Debrecen Gladiators 27-34
Kezdés: 2005. október 29. 13:00 Helyszín: Győr Bácsai Sporttelep Nézőszám: 300
Nem kis meglepetéssel zárult a hétvégén a MAFL rájátszásának első mérkőzése. A Debrecen Gladiators csapata hazai pályán legyőzte a Győr Sharks gárdáját, így ő jutott a bajnokság döntőjébe. A Cápákat érzékenyen érintette a vereség, hiszen nemcsak a továbbjutástól estek el, hanem egy komolyabb szponzori ajánlattól is. Kétségkívül ez volt a bajnokság eddigi legizgalmasabb mérkőzése. A csapatok eddigi mérkőzéseik kapcsán megismerték egymást, és tökéletesen felkészültek a másik taktikájából. A mérkőzés végig kiegyensúlyozott volt, a Gladiátorokon látszott, hogy tudatos taktikai harcot vívnak ellenfelükkel. A Győrieket a mérkőzés alatt három komolyabb sérülés is hátráltatta, mivel mindegyik játékos a kezdőcsapatból esett ki.
Az igazi kérdés a második félidőre maradt. Sikerül-e a Győrnek újraszervezni támadósorát, és megzavarni vele a Debrecen védelmét. Az újítás nem sikerült, így az utolsó percekben dőlt el a mérkőzés a Gladiátorok javára. Ha a Debrecen tovább tartja jó formáját, és a tőle megszokott módon, technikailag is felkészül a döntőre, komoly fejtörést okozhat ellenfelének.
ARD7 Budapest Wolves – Nagykanizsa Demons 72-2
Kezdés: 2005. november 6. 12:00 Helyszín: Budapest Wolves Stadion Nézőszám: 400
Bár a Wolves győzelmét előre lehetett jósolni, hiszen a csapat több tapasztalattal és nagyobb múlttal bír, a nagykanizsai gárda is mindenre elszántan nézett a küzdelem elé. A mérkőzés úgy indult, mint az első találkozó Nagykanizsán, a Farkasok hamar megszerezték a vezetést és magabiztosan meneteltek a győzelem felé.
A Démonok viszont megmutatták, hogy mennyire fejlődőképes csapat és olykor komoly ellenállást tanúsítottak a hazai pályán küzdő fenevadak ellen. Rövid passzos játékuk nehéz helyzetek elé állította a Farkasokat és ez komoly meglepetést jelentett az alig féléves csapattól. Bár az első félidőt pont nélkül zárták a Démonok, a 3. negyedet mégis nagy magabiztossággal kezdték meg, és mintegy 5 yardnyira megközelítették az ellenfél célterületét. Itt elvesztették a labdát, de a következő támadás során egy látványos védekezés eredményeként a Farkasok futó játékosát a saját célterületén teperték le, ami 2 pontot hozott a Démonoknak. Ez, valamint a folyamatos cserék megzavarták a Wolves játékát, így ebben a negyedben csak egyetlen touchdown-ra futotta az erejükből. A mérkőzés végére újra magukra találtak a Farkasok és fölényes különbséggel kvalifikálták magukat a bajnokság döntőjébe.
Döntő ARD7 Budapest Wolves – Debrecen Gladiators 46-0
Kezdés: 2005. november 19. 12:00 Helyszín: Budapest BVSC Stadion Referee: Doboczky Zoltán Nézőszám: 1600 MVP: Sviatkó Gábor #81 – ARD7 Budapest Wolves
A Megasztárból ismert Tóth Gabi és Palcsó Tamás énekelték a himnuszt és kezdetét vette az első Magyar Bajnokság döntője. A félidőben a Farkasok az elvárások szerint 34 ponttal vezettek, a Gladiátorok nem tudtak pontozni. A debreceniek viszont kiválóan fel voltak készülve a Farkasok támadósorára, akiknek meg kellett küzdeniük a pontokért. A Gladiátorok támadásai viszont eredménytelenek maradtak, a Wolves védelme a legjobb formáját hozta és alig engedett first down-t, a Farkasok vörös zónáját a Gladiátorok egyszer sem közelítették meg.