Olekszij Valerijovics Honcsaruk (ukránul: Олексій Валерійович Гончарук; Zsmerinka, 1984. július 7. –) ukrán jogász, ügyvéd és politikus, 2019. augusztus 29-től 2020. március 4-ig Ukrajna miniszterelnöke volt.
Életrajza Az Ukrajna Vinnicjai területén fekvő Zsmerinkában született. A Csernyihivi területen lévő Horodnyában járt középiskolába. Ezután, 2001–2006 között a Régióközi Vezetőképző Akadémia (MAUP) Nagy Vlagyimir Jogi Intézetében tanult Kijevben, ahol jogi mesterdiplomát szerzett. Később az Ukrajna elnöke mellett működő Nemzeti Államigazgatási Akadémián, az Aspen Intézetben és a Kijevi Mohila Üzleti Iskolában is tanult. Jogi területen szerzett PhD fokozattal rendelkezik. Tanít a MAUP Nagy Vlagyimir Jogi Intézetében, ahol a Pénzügyi és Bankjogi Tanszék docense.
Még egyetemistaként dolgozott az ásványvízpalackozással és gyümölcslégyártással foglalkozó Horodnyai Élelmiszeripari Üzemben jogi területen. 2005–2008 között a kijevi PRIOR-Invest befektetési cégnél dolgozott jogászként, ahol az utolsó fél évben a jogi részleget irányította. 2008-tól a Constructive Lawyers jogi cég ingatlanügyi partnereként és az arbitrázs ügyletek vezetőjeként dolgozott.
2007-ben saját ügyvédi praxist is indított, amelyet 2018-tól szüneteltet. 2009-től a Befektetési Károsultakat Segítő Szövetség nevű társadalmi szervezet elnöke. Emellett az Első Ukrán Ipari Befektetési Társaság első vezérigazgató-helyettese.
A 2014. októberi parlamenti választásokon a Szila ljudej (A nép ereje) nevű kis Európa-barát és liberális párt színeiben indult, a pártlista első helyét foglalta el. A párt nem szerzett listás parlamenti mandátumot, a szavazáson 0,11%-os eredményt ért el. A választások után Ihor Sevcsenko természetvédelmi és természeti erőforrások miniszterének, valamint Sztepan Kubiv első miniszterelnök-helyettes tanácsadója volt. 2015–2019 a hatékonyabb állami intézményrendszer érdekében tevékenykedő Hatékony Szabályozás Iroda (BRDO – Better Regulation Delivery Office) elnöke volt. A BRDO-t 2015-ben Ajvarasz Abromavicsusz akkori gazdasági és kereskedelmi miniszter ösztönzésére hozták létre Kanada és az Európai Unió pénzügyi támogatásával. A BRDO vezetésére Abromavicsusz kérte fel Honcsarukot.
Volodimir Zelenszkij elnökké választása és hivatalba lépése után, 2019. május 29-én az Elnöki Hivatal helyettes vezetőjévé nevezték ki. Ezt követően az elnök mellett működő konzultatív testület, a Nemzeti Reformtanács tagja lett, ahol a gazdaságfejlesztési területet felügyelte. 2019. június 21-től az ukrán Nemzeti Befektetési Tanács, június 25-től a Nemzeti Korrupcióellenes Tanács tagja.
Az újonnan megválasztott Ukrán Legfelsőbb Tanács első, 2019. augusztus 29-i ülésén Volodimir Zelenszkij elnök őt javasolta a miniszterelnöki posztra. A parlamenti szavazáson a 424 jelen lévő képviselőből 290 támogatta. Ugyanezen a napon tartott szavazást a parlament a Honcsaruk-kormányról is, melyet 281 képviselő támogatott.
2019. szeptember 6-tól az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBOU) tagja.
Miniszterelnökként 2020. január 15-én az interneten egy hangfelvétel kezdett el terjedni, amelyen Olekszij Honcsaruk Katerina Roszkovával, az Ukrán Nemzeti Bank elnök-helyettesével és Okszana Markarova pénzügyminiszterrel beszélget a hrivnya árfolyamának megerősítéséhez szükséges lépésekről. A beszélgetés során Honcsaruk az elnök, Volodimir Zelenszkij szerény közgazdasági ismereteire utaló kijelentéseket tett. Így a felvételen elhangzott, hogy a gazdasági folyamatokat meglehetősen primitív módon értelmezi és a gazdasági kérdésekben profán. A felvétel nyilvánosságra kerülése után a Nép szolgája frakciójában felmerült annak lehetősége, hogy kezdeményezzék a kormány lemondását.
Minden valószínűség szerint a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése miatt Olekszji Honcsaruk 2020. január 17-én benyújtotta az elnöknek lemondását a kormányfői posztról. Ezt azonban Volodimir Zelenszkij nem fogadta el és továbbra is bizalmáról biztosította Honcsarukot.
Az Ukrán Legfelsőbb Tanács a 2020. március 4-én megtartott rendkívüli ülésén felmentette miniszterelnöki tisztségéből Olekszij Honcsarukot. A parlament szavazáson jelen lévő 411 képviselője közül 353 szavazott a miniszterelnök felmentésére. A felmentés és a Honcsaruk-kormány bukásának fő oka az volt, hogy az elnök, Volodimir Zelenszkij elégedetlen volt az ukrajnai gazdasági reformok alakulásával. Az elnök javaslatára utódaként a parlament még aznap miniszterelnökké választotta Denisz Smihalt.
Miniszterelnökégét követő időszaka 2023 decemberétől az Ukroboronprom állami hadiipari holding felügyelőbizottságának tagja.
Jegyzetek
Források Életrajza az Ukrán Miniszteri Kabinet honlapján
További információk Blogja az Ukrajinszka Pravda hírportálon
Kategória:Ukrajna miniszterelnökei Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Ukrán jogászok Kategória:Ukrán egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Hivatalukból felmentett politikusok