A második világháború vége felé az amerikai kormányzat számára egyre világosabb lett, hogy a háború lezárultával új ellenféllel kell a világpolitikában szembenézniük, a németekkel szembeni háborúban szövetséges Szovjetunióval. A háború utolsó évében már egyértelművé vált, hogy a két formálódó világhatalom a német technológiai fejlesztésekért és a náci birodalmat kiszolgáló szakemberekért és tudósokért kezdett versenyezni. Az amerikai hatóságok 1945-ben alapították meg erre a célra a JIOA (Joint Intelligence Objectives Agency) nevű szervezetet, melynek fő tevékenysége a titkos Gemkapocs művelet (angolul Operation Paperclip) menedzselése volt (a program eleinte az Operation Overcast – „Borús művelet” néven futott).
Ennek keretében főleg az amerikai hadsereg (Army CIC) különleges ügynökei több mint 1600 német mérnököt, tudóst és technikust menekítettek ki az összeomló Németországból az Amerikai Egyesült Államokba 1945 és 1959 között. Sokan a kimenekítettek közül a náci párt vagy akár az SS tagjai voltak, de tudásuk fontossága felülírt minden morális megfontolást.
Az elsődleges cél ekkor a szovjetekkel szembeni űrverseny megnyerése volt, ezért a program legnagyobb fogása Wernher von Braun és az ő V–2 programot fejlesztő csapatának a megszerzése volt. A szovjetek is rendelkeztek hasonló célú programmal, az Oszoaviahim művelettel (Операция Осоавиахим, Operacija Oszoaviahim), melyet az NKVD speciális egységei 1946. október 22-én hajtottak végre, és több mint 2200 szakembert (családtagjaikkal együtt 6000 személyt) gyűjtöttek be.
Története bélyegkép|V-2 rakéta kilövése a peenemündei kísérleti bázison (1943)
A második világháború vége felé az amerikaiak (csakúgy, mint az összes szövetséges) felkészültek a háború utáni időszakra, és technológiai előnyüket a Szovjetunióval szemben német szakértőkkel tervezték megerősíteni. A németek komoly fejlesztéseket vittek végbe a háború alatt – főleg az 1943 utáni időszakban –, ezeket gyakorlatilag mindkét fél a magáénak akarta tudni.
Elsődleges cél a magfizikával kapcsolatos kutatási program volt, a német nukleáris fegyverfejlesztési program eredményeivel. Rögtön ezt követte az Aggregat 4 program, ennek kereteiben fejlesztették a németek a Vergeltungswaffe V2 rakétáikat is. Természetesen szerepeltek a „kívánságlistákon” a különféle egyéb fegyverrendszerek, a navigációs rendszerekhez fejlesztett giroszkópos technológiák, a repülőgép-építési megoldások, a sugárhajtóművek és a speciális szárnyívelési eljárások, a színesfilm-technológia, a kémiai fegyverek.
A szövetségesek a frontvonalak mögött trófeabizottságokat (németül Trophäenkommissionen, angolul T-Force) hoztak létre, ezeknek az elsődleges feladata a német szakértők begyűjtése volt.
A Terepi Információs Műszaki Ügynökség (Field Information Agency; Technical; FIAT) művelet célja „a győzelem kiaknázása, a tudomány fejlődése, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezete tagjai termelésének és életszínvonalának javítása a német módszerek megfelelő kiaknázásával az Egyesült Államokban” volt. Ezt a műveletet „váltotta le” a Gemkapocs művelet, így a FIAT 1947-ben fejeződött be.
Már a háború kezdeti időszakában létrehozták az amerikaiak a Kombinált Hírszerzési Célkitűzések Albizottságát (CIOS, Combined Intelligence Objectives Subcommittee), mely a trófea-bizottságok munkáját koordinálta, információkat gyűjtött a T-Force egységek célpontjairól, az ipari, katonai és tudományos létesítményekről, és azok alkalmazottairól. Eleinte csak arra törekedtek, hogy a német szakértők ne vándoroljanak el Németországból, illetve célzott szabotázs-akciókat szerveztek bizonyos fejlesztések ellen.
bélyegkép|39, német születésű, „gemkapocs-művelet” tudós amerikai állampolgári eskütétele 1954-ben, a Redstone Arsenalban
Az egyik első akciójuk, a Safehaven-projekt infravörös technológiai fejlesztések ellen irányult, főleg, hogy ezek ne juthassanak el Japánba.
Később a hangsúly áthelyeződött, igyekeztek a szovjet megszállási zónából (Szászországból, Türingiából, Berlinből) minél több német szakértőt evakuálni az amerikai megszállási övezetbe. Ezekben a törekvésekben már tetten érhető volt a Szovjetunióval szembeni bizalmatlanság. Ebben az időszakban, 1947-ig mintegy 1800 szakembert és tudóst vontak be a programba, 3700 hozzátartozójukkal együtt.
Legtöbben természetesen nem kerültek be a Gemkapocs műveletbe. Őket a kihallgatásuk után jellemzően olyan – az amerikai zónában található – településeken helyezték el, ahol nem voltak kutatási létesítmények, és hetente kétszer jelentkezniük kellett a helyi rendőrségen.
Eleinte úgy tervezték, hogy egy külön program, az Urwald művelet (őserdő művelet) keretében evakuálják őket a harmadik világba, de erre soha nem került sor.
JIOA bélyegkép|Wernher von Braun munkatársai egy általa készített fényképen (1959)
A Közös Vezérkari Főkapitányság (JCS – Joint Chiefs of Staff) 1945. július 20-án hozta létre az első titkos toborzási programot, az úgynevezett Overcast műveletet, eredetileg „a japán háború lerövidítésének és a háború utáni katonai kutatásaink támogatásának elősegítésére”. A „Borús” elnevezés a német tudósok családtagjaitól származott, eredetileg arra a lakótáborra használták, ahol Bajorországban tartották őket.
1945 nyárának végén a JCS létrehozta a JIOA-t, a Közös Hírszerző Közösség albizottságát, hogy közvetlenül felügyelje a Borús műveletet és a későbbi Gemkapocs műveletet. 1945 novemberében az Overcast műveletet átnevezték Gemkapocs műveletnek, ez a nevét azokról a gemkapcsokról kapta, amiket azok aktáinak a fedőlapjára tűztek, akiket el akartak vinni az Egyesült Államokba. Egyes források szerint ezekkel az iratkapcsokkal tűzték rá a kétes hírű tudósok új politikai személyiségeit tartalmazó iratot az többi aktájukhoz.
Egy 1946. szeptember 3-án kiadott belső előterjesztésben Harry S. Truman elnök hivatalosan is jóváhagyta a Gemkapocs műveletet, illetve kiterjesztette azt ezer német tudósra. Hivatalosan az akció célja „ideiglenes, korlátozott katonai őrizetbe vétel” volt.
Osenberg-lista bélyegkép|Egy Saturn V rakéta indítása a 39-es indítóállásról, 1969. július 16-án, az Apollo-11 program keretein belül. Komoly szerepe volt a Gemkapocs művelet szakembereinek a rakéta megépítésében
A második világháború 1943 utáni időszakában egyértelművé vált, hogy a náci Németország vesztésre áll a háborúban. A sikertelen hódítási időszak kimerítette a német erőforrásokat, a Großdeutsches Reich (Nagynémet Birodalom) katonai-ipari komplexumai szinte védtelenek és felkészületlenek voltak a Vörös Hadsereg ellentámadásával szemben.
1943 elején a német kormány megkezdte a tudósok, mérnökök és technikusok visszarendelését a frontról. Vissza kellett térniük kutatási és fejlesztési munkákra, hogy támogassák a német védelmet az elhúzódó háborúban a Szovjetunióval szemben. A visszarendelések fő csapásiránya a rakétafejlesztési program erőteljes támogatása volt, mely Peenemündében zajlott.
A náci kormány megkezdte a tudományos munkákhoz fontos szakértők, elsősorban tudósok, mérnökök és műszaki szakemberek azonosítását és felkutatását, politikai és ideológiai megbízhatóságuk vizsgálatát. Werner Osenberget, a Wehrforschungsgemeinschaft (Védelmi Kutatási Társaság) vezető mérnök-tudósát bízták meg a feladattal, ő állította össze a fenti kritériumok alapján az úgynevezett Osenberg-listát. Az ebben szereplő szakértőket visszaállították tudományos munkára.
1945 márciusában egy lengyel laboratóriumi szakember a Bonni Egyetemen egyik WC-jében találta meg az Osenberg-lista egy példányának a részeit; ez a dokumentum először az MI6-hez, majd később az USA-ba került. Ezt a töredékes dokumentumot használta fel Robert B. Staver, az Egyesült Államok hadseregének őrnagya a felkutatandó és kihallgatandó német tudósok listájának összeállításához; Wernher von Braun rakétatudós vezette az őrnagy listáját.
A Gemkapocs művelet bélyegkép|104, a Gemkapocs műveletbe bevont tudós csoportképe a texasi Fort Blissben bélyegkép|Hermann Oberth (előtérben) a Hadsereg Ballisztikus Rakéták Ügynökség tisztviselőivel 1956-ban az alabamai Huntsville-ben. Balról jobbra Oberth körül: 1) Dr. Ernst Stuhlinger (ül). 2) Toftoy vezérőrnagy, a Gemkapocs művelet parancsnoka 3) Dr. Wernher von Braun, a Fejlesztési Műveletek Osztályának igazgatója (félig ül) 4) Dr. Robert Lusser, aki 1959-ben tért vissza Németországba
1945 augusztusában, Toftoy Holger ezredes, az Egyesült Államok hadseregének Kutatási és Fejlesztési Osztályának Rakétafejlesztési vezetője kezdetben egyéves szerződést ajánlott fel a a kiválasztott rakétatudósoknak; 127-en közülük ezt elfogadták.
1945 szeptemberében a rakétafejlesztők első, hétfős csoportja megérkezett a Boston-öbölben található Long Islandre, az ott található Fort Strongba: Wernher von Braun, Erich W. Neubert, Theodor A. Poppel, August Schulze, Eberhard Rees, Wilhelm Jungert és Walter Schwidetzky.
1945 végétől kezdve további három rakétafejlesztő csoport is érkezett az Egyesült Államokba, hogy besorolják őket az állományba a „háborús osztály különleges alkalmazottaiként” a texasi Fort Blissben és a White Sands Proving Groundsban, Új-Mexikóban.
1945 és 1952 között az Egyesült Államok légiereje alkalmazta a legtöbb, Gemkapocs művelettel az USA-ba jutott szakembert; mintegy 260 főt. Közülük később 36 fő visszatért Németországba, egy (Walter Schreiber) pedig Argentínába emigrált.
Légijárművek tervezésével foglalkozó nyolcvanhat mérnököt helyeztek át az ohiói Wright Fieldbe, ahol az Egyesült Államokban a Luftwaffe-repülőgépek és felszerelések működésének feltárásával foglalkozó Lusty program (Luftwaffe Secret Technology) munkáját támogatták.
1946-ban az Egyesült Államok Bányászati Hivatala is hét német szintetikusüzemanyag-kutatót vett alkalmazásba a Fischer-Tropsch vegyipari üzemében, a louisianai Missouriban.
1949. június 1-jén az Egyesült Államok Hadseregének főparancsnoka a Redstone Arsenalt jelölte ki az alabamai Huntsville-ben a hadsereg rakétakutatási központjaként. 1950. április 1-jén a Fort Bliss rakétafejlesztési programot – beleértve Von Braunt és több mint 130, Gemkapocs műveletben részt vevő munkatársát – áthelyezték a Redstone Arsenalba.
1950 elején a Gemkapocs műveletben részt vevő szakemberek egyesült államokbeli hivatalos tartózkodását a mexikói amerikai konzulátuson keresztül legalizálták Ciudad Juárezben; így már a német tudósok Mexikóból törvényesen léphettek be az Egyesült Államokba.
1959-ben további 94 német szakembert vontak be a Gemkapocs műveletbe, és vittek át az Egyesült Államokba, közöttük Friedwardt Winterberget és Friedrich Wigandot.
A teljes, 1990-ig tartó Gemkapocs művelet keretein belül mintegy 1600 német szakembert helyeztek át az Egyesült Államokba a szellemi jóvátétel részeként, és becslések szerint ők ott mintegy 10 milliárd dollár értékű szellemi tulajdont (szabadalmak, technológiai megoldások) hoztak létre.
A Gemkapocs műveletben részt vevők kitüntetései bélyegkép|A NASA kiváló szolgálatáért érdemérem (NASA Distinguished Service Medal)
A NASA kiváló szolgálatáért érdemérem (NASA Distinguished Service Medal) a legmagasabb díj, melyet a Nemzeti Repülési és Űrügynökség (NASA) kiadhat. A NASA több mint két évtizedes szolgálati idejük és a hivatal vezetése okán a Gemkapocs műveletben négy részt vevőt is ezzel a kitüntetéssel díjazott 1969-ben, ők Kurt Debus, Eberhard Rees, Arthur Rudolph és Wernher von Braun. Ernst Geissler szintén ezt a díjat kapta meg 1973-ban.
A Védelmi Minisztérium kiváló polgári szolgálatának díja (The Department of Defense Distinguished Civilian Service Award) az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma által kiadható legmagasabb polgári díj. Két évtizedes szolgálat után Siegfried Knemeyer Gemkapocs-tag 1966-ban nyerte el ezt a díjat.