A bécsi Szent Péter-templom, németül Peterskirche az osztrák főváros egyik műemléktemploma az Innere Stadtban (I. kerület).

Története Helyén Bécs egyik legrégibb, Nagy Károly által 792-ben alapított temploma állt,"Austria", Guida TCI, 1996 amelyből mára semmi sem maradt.

I. Lipót magyar király kezdeményezésére 1701-ben kezdték el újraépíteni a Peterskirchét, Gabriele Montani tervei alapján, amelyet két évvel később Johann Lukas von Hildebrandt homorú homlokzata és kupolája követett. A jelentősen megváltoztatott tervek alapján az építkezés Franz Jänggl és Francesco Martinelli irányításával 1708-ra befejeződött.Francesco (Franz) Martinelli. In: Felix Czeike: Historisches Lexikon Wien. 4. kötet, 1995 A kőfaragást Johann Carl Trumler bécsi mester a környező birodalmi bányában kitermelt kemény kőből végezte.

Az építkezés 1722-ig nagyrészt befejeződött. Az új templomon a barokk Bécs első kupolája volt. A szakrális épület kompakt alakú, ovális belsővel, lenyűgöző mennyiségű téglalap alakú kiterjesztésekkel. A kupolás helyiséget főleg Matthias Steinl tervezte. A freskókat már Andrea Pozzo elkezdte, ám halála után eltávolították őket, hogy 1713-ban Johann Michael Rottmayr egy teljesen új programmal kezdhessen. A főoltár Antonio Galli da Bibiena (szerkezet) és Martino Altomonte (oltárkép) munkája. Az évek során a festmény sötétebbé vált, és komor megjelenést adott a belső térnek.

Joachim Georg Schwandtner, a Szentháromság Testvérisége szuperintendense a templomnak adományozott egy portikuszt, amelyet Andreas Altomonte készített el gutensteini márványból, 1751–53-ban. Johann Michael Strickner a birodalmi bányából további kőműveket, például lépcsőköveket szállított.Robert Seemann, Herbert Summesberger: Wiener Steinwanderwege, die Geologie der Großstadt. Peterskirche. Verlag Christian Brandstätter, 1999 69–70. o.

Az 1998 és 2004 közötti teljes felújítás, a festéssel együtt visszaadta a templom művészi ragyogását.

Leírása Az épület felfelé törekszik, mivel szűk a belső tér. Központi részén nagy kupola emelkedik, amelyet két tornyocska fog közre. A temérdek belső díszítés alkotója Matthias Steinl, a bejárati homlokzat fölötti baldachint 1753-ban Andreas Altomonte készítette.

A templombelső ovális kiképzésű, falait Johann Michael Rottmayr 1713-as freskója, a Miasszonyunk megkoronázása teljesen beborítja.

Fordítás

Jegyzetek

Bibliográfia AA VV, Vienna. Arte e architettura, Könemann, 2000, 84–85. o.

Kategória:Bécs építményei Kategória:A Bécsi főegyházmegye templomai, kolostorai Kategória:Ausztria barokk építményei Kategória:Barokk vallási építmények Kategória:Az 1730-as években átadott építmények Kategória:Bécs történelmi központja Kategória:Szent Péter-templomok