Greta Celeste Gerwig (Sacramento, Kalifornia 1983. augusztus 4. –) Oscar-díjra jelölt amerikai rendező, forgatókönyvíró és színésznő.

Karrierje kezdetén a mumblecore amerikai filmes irányzat legismertebb színésznője, a Lady Bird majd a Barbie című film bemutatásával széleskörű ismertséget szerzett rendezőnő. Számos filmen dolgozott együtt partnerével, Noah Baumbach-csal.

Élete és pályafutása 1983-ban született, édesanyja, Christine ápolónő, édesapja, Gordon, pénzügyi tanácsadó.People Pill Lánytestvére menedzser az Equal Employment Opportunity Commissionnál, fiútestvére építész.The Famous People Gerwig Sacramentóban nőtt fel, a St. Francis katolikus lányiskolába járt, és balettozott. A középiskolában a színjátszó szakkör tagja volt, darabokat írt és színészkedett is.Biography A Barnard Főiskolára járt, ahol angolt és filozófiát hallgatott. Mivel nem vették fel a drámaírószak mesterképzésére, a színészet felé vette az irányt.

Első filmes szerepe 2006-ban volt a LOL című filmben. Gerwig eleinte olyan produkcióban szerepelt, melyeknek alacsony a költségvetése, és általános jellemzőjük a rögtönzött dialógusok, beltéri helyszínek és az egyszerű, naturalista fényképezés (ez az amerikai mumblecore műfaj). Jelentős szerepet osztottak rá a Hannan Takes the Stairs, a Baghead és a Yeast című filmekben. 2008-ban a Nights and Weekends főszereplője és társrendezője is volt. 2009-ben Az ördög háza című horrorfilmben szerepelt.

A mikroköltségvetésű filmek nem bizonyultak jövedelmezőnek, ezért Gerwig több mellékállást elvállalt, mint oktató vagy bébiszitter. A műfajból való végleges kitörést a 2010-es Greenberg hozta meg neki, aminek főszereplője Ben Stiller, rendezője pedig Noah Baumbach volt. Ezt követte a 2011-es Arthur, a legjobb parti és a Csak szexre kellesz. 2012-ben Golden Globe-díjra jelölték a Frances Ha címszereplő alakításáért, valamint Woody Allennel is dolgozott együtt a Rómának szeretettel című produkcióban.

Bár a 2010-es évek közepére többet foglalkoztatták, nem lépett fel az A-kategóriás színészek közé. A 2014-es How I Met Your Dad pilotját nem sikerült eladni, így végül televíziós filmként készült el. Ugyanebben az évben beválogatták egy francia filmdráma, az Eden színészei közé. 2015-ben az Amerikai álomlány főszereplője volt, aminek részben ő írta a forgatókönyvét. 2016-ban a Jackie-ben is felbukkant Natalie Portman-nel egyazon színészgárdában, valamint a Huszadik századi nők csoportját is gyarapította Annette Beninggel és Elle Fanninggel együtt. 2022-ben Adam Driver partnerét alakította a posztmodern amerikai irodalom egyik kulcsműveként emlegetett regény adaptációjában, a Fehér zaj-ban.

A rendezői székben Rendezőként 2017-ben debütált a Lady Bird című filmmel, ami egyben kapott kritikai elismerést és szerepelt jól a kasszáknál. Gerwiget Oscar-díjra jelölték a legjobb rendezésért és forgatókönyvért. Következő munkája, Louisa May Alcott Kisasszonyok regényének egy újabb filmadaptációja, a főszerepben Saoirse Ronan, Emma Watson, Laura Dern és Timothée Chalamet-tel. 2023-ban került mozikba a Barbie, melyben a címszereplőt Margot Robbie, Ken-t pedig Ryan Gosling alakítja. Az általa rendezett filmeken forgatókönyvíróként is dolgozik.

Ügynöke, Jeremy Barber nyilatkozata szerint a jövőben Gerwigről nem a kis költségvetésű drámák alkotójaként fogunk hallani -ami pályafutását eddig jellemezte- mivel a jövőben karrierjét nagyszabású stúdiórendezőként képzeli el. Ez az ambíció egyre inkább megalapozottnak tűnhet, mivel a Netflix két filmadaptáció rendezésére és írására kérte fel a rendezőnőt a Narnia könyvsorozat alapján.

Magánélete A rendező és forgatókönyvíró, Noah Baumbach-csal a Greenberg forgatásán ismerkedett meg, akivel később együtt dolgoztak a Frances Ha és az Amerikai álomlány produkciókon is. 2011 óta alkotnak egy párt, két fiuk és egy örökbefogadott gyermekük van, Manhattan-ben élnek.

Figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral diagnosztizálták.

Filmográfia Film Rendező, író és producer Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések Rendező Író Producer 2007 Hannah Takes the Stairs 2008 Nights and Weekends társrendező: Joe Swanberg 2010 Northern Comfort 2012 Frances Ha Frances Ha 2015 Amerikai álomlány Mistress America 2017 Lady Bird Lady Bird 2019 Kisasszonyok Little Women 2023 Barbie Barbie 2025 Hófehérke Snow White

Színész Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2006 LOL Greta 2007 Hannah Takes the Stairs Hannah 2008 Baghead Michelle Yeast Gen Nights and Weekends Mattie I Thought You Finally Completely Lost It Greta 2009 You Won't Miss Me Bridget Az ördög háza The House of the Devil Megan A NY Thing Tamera 2010 Greenberg Greenberg Florence Marr Csondor Kata Art House Nora Ohr Northern Comfort Cassandra 2011 Csak szexre kellesz No Strings Attached Patrice Németh Borbála The Dish & the Spoon Rose Arthur, a legjobb parti Arthur Naomi Quinn Németh Borbála Hölgyek a pácban Damsels in Distress Violet Wister 2012 Rómának szeretettel To Rome with Love Sally Lola versus Lola versus Lola Németh Borbála Frances Ha Frances Ha Frances Halladay Bartsch Kata 2014 Az utolsó felvonás The Humbling Pegeen Mike Stapleford Pálmai Anna Eden Julia 2015 Amerikai álomlány Mistress America Brooke Cardinas Ruttkay Laura Maggie terve Maggie's Plan Maggie Hardin Nemes Takách Kata 2016 Wiener-Dog Dawn Wiener Jackie Jackie Nancy Tuckerman Németh Borbála Huszadik századi nők 20th Century Women Abbie Porter Eke Angéla 2018 Kutyák szigete Isle of Dogs Tracy Walker (hangja) Eke Angéla 2022 Fehér zaj White Noise Babette Gladney Nemes Takách Kata 2025 Jay Kelly Jay Kelly Lois Sukenick Bognár Annafilm végén feltüntetett stáblista alapján

Televízió Év Cím Szerep Megjegyzések 2006 Young American Bodies Greta televíziós sorozat 2009 A NY Thing Tamera tévéfilm 2011–2015 China, IL Pony Merks (hangja) 2012 The Corrections Julia Vrais leadatlan próbaepizód 2014 How I Met Your Dad Sally 2015 Portlandia sellő 1 epizód 2016 The Mindy Project Sarah Branum 2 epizód 2017 Saturday Night Live Ms. Reynolds 1 epizód 2021 A szellem és Molly McGee(The Ghost and Molly McGee) önmaga (hangja) 1 epizód

Fontosabb díjak és jelölések Év Cím Díj Eredmény 2014 Frances Ha Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmmusical vagy vígjáték 2018 Lady Bird Golden Globe-díj a legjobb forgatókönyvnek Oscar-díj a legjobb rendezőnek Oscar-díj a legjobb eredeti forgatókönyvnek BAFTA-díj a legjobb eredeti forgatókönyvnek 2020 Kisasszonyok BAFTA-díj a legjobb adaptált forgatókönyvnek Oscar-díj a legjobb adaptált forgatókönyvnek 2024 Barbie Golden Globe-díj a legjobb forgatókönyvnek Golden Globe-díj a legjobb filmrendezőnek BAFTA-díj a legjobb eredeti forgatókönyvnek Oscar-díj a legjobb adaptált forgatókönyvnek

Jegyzetek

Források

További információk Greta Gerwig portré a filmtetten

Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Amerikai nők Kategória:Élő személyek Kategória:Sacramentóiak