Berkes Gabriella névvariáns: Kiss Gabriella, Kiss Gabi (Budapest, 1962. szeptember 8. –) magyar színésznő, énekesnő, előadóművész.

Életpályája Gyerekszínészként számos filmben szerepelt. 1975-ben a legjobb gyermekszínészi alakításért díjjal jutalmazták. Tizenhét éves korától a Zeneakadémia vendéghallgatója volt. Könnyűzenei pályája a Hungária együttes Csacska macska vokáljában indult. Itt ismerte meg első férjét, a zenekar dobosát, Zsoldos Gábort. 1986-ban Kaszab Tiborral közös kislemeze jelent meg. A lemez B. oldalán a Renato című dalt énekelte. 1988-ban megnyerte a Petőfi Csarnokban megrendezett Csillag születik című tehetségkutató versenyt, és döntős volt az 1988-as Interpop Fesztiválon is. 1990-ben Lulu művésznéven kiadott albuma, egy hónap alatt aranylemez lett. Második férjével és családjával 1992-től Németországba költözött, és közel tíz évig ott éltek. Hazatérve Magyarországra, a Musical Színház csapatával lépett fel. Musicalszínészként eljátszotta az Evita címszerepét a Margitszigeten, Győrben és Egerben is, a Jekyll és Hyde női főszerepét Klagenfurtban. Operett- és musical összeállításokban is többször fellépett. 2006-ban válogatásalbuma jelent meg. 2011-ben Once Upon A Dream címmel Vukán Györggyel közösen készített albumot. 2012-ben fiával, Olivérrel együtt részt vett a The Voice című tehetségkutató műsorban. Előadóművészként rendszeresen fellép. Jelenleg a Heim Pál Kórház kommunikációs és marketingosztályának a vezetője.

Fontosabb színházi szerepeiből Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: Evita... Eva Peron (Evita) Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Silvia Frank Wildhorn – Leslie Bricusse: Jekyll és Hyde... Lucy Harris; Nellie X-Mas Dream... szereplő

Önálló est Karácsonyi koncert az Orfeum Clubban WawS – What a wonderful SONG / Hollywood titkai és slágerei – zenés filmutazás 2 részben (km. Kutik Rezső gitár) Filmek, tv Aszfaltmese (1971) Szerelem a ládában (1971) Jó estét nyár, jó estét szerelem (1972) Kicsik és nagyok (1972) Keménykalap és krumpliorr (sorozat, 1974)... Péterke Utánam, srácok! (sorozat, 1975)... Méri Ballagó idő (1976) Az ötödik pecsét (1976)... Gyuricza kislánya Igor (2000)... Barátnő Nincs mese (2004) Szép volt fiúk! (magyar kabaréshow, 50 perc)

Jegyzetek Kiss Gabi, Kaszab Tibor – Renato / Feletsd el (Favorit – SPS 70754 – 1986) Lulu – Álom után / Szerelemisten (Gong – SPS 70820 – 1990) Lulu – Kissy G (Gong SLPX 37469 – 1990) Best of Musical – A világ legszebb musicalslágerei magyarul (válogatásalbum, 2006) Gabriella Berkes & George Vukan: Once Upon A Dream (2011) Források

Berkes Gabriella újabb állomáshoz ért Mégsem vált el férjétől a The Voice versenyzője Megjelent Berkes Gabriella és Mérai Kata új lemeze Heim Pál Kórház Kommunikáció és PR

Jegyzetek

További információk

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Musicalszínészek Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek