Horváth Tamás László (? - 1963.június 27. - ) magyar politikus (Fidesz), Budapest XVII. kerületének alpolgármestere (2008 és 2019-ig), majd polgármestere (2019-től).

Életpályája Gyermekkorát egy Vas megyei faluban Magyarnádalján töltötte. Középiskolai tanulmányait Körmenden fejezte be 1981-ben. 1984. júliusa óta házas; azóta Rákoscsaba-Újtelepen él feleségével, aki vámszakértő. Két fiuk közül az egyik gépészmérnök, a másik orvostanhallgató.

Horváth Tamás a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán szerzett 1989-ben felsőfokú végzettséget. 1982 és 1992 között a MÁV-nál a vasúti pályafenntartásban és felújításban, majd két éven át a kereskedelemben dolgozott. 1995 és 2007 között egyéni vállalkozó volt.

2006-ban a Fidesz tagjaként a 15. egyéni választókörzet képviselőjévé választották, majd 2008. január 1-től Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának alpolgármestere volt. Ő lett 2019-ben az önkormányzati választáson a Fidesz polgármesterjelöltje Budapest XVII. kerületében,https://mandiner.hu/cikk/20190813_horvath_tamast_inditja_a_fidesz_a_xvii_keruletben miután Riz Levente polgármester egészségi állapotára hivatkozva visszalépett a jelöltségtől.Riz Levente szeptember 19-én elhunyt.https://propeller.hu/itthon/3457980-meghalt-riz-levente-fideszes-polgarmester A 2019-es önkormányzati választáson Horváth Tamást választották Budapest XVII. kerület polgármesterének.

A 2024-es önkormányzati választáson magabiztosan nyert, részben a jelentős riválisjelölt hiányának köszönhetően. Népszerűsége azonban elmarad elődjéétől, és a 2019-es állapothoz képest csökkenő tendenciát mutat. A kerületet érintő ügyekben hozott döntések egy részét a kerület vezetése titkosította, továbbá az egyéni ügyek rendezésének és az érdemi társadalmi egyeztetéseknek a hiánya bizalmatlanságot keltett a helyi lakosok körében. A lakosság tájékoztatása elsősorban a polgármester Facebook-profilján keresztül történik, azonban több felhasználót letiltottak az oldalról, amire a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is felhívta a polgármester figyelmét.

Források rakosmente.hu

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Budapesti kerületek alpolgármestereinek listája

További információk origo.hu

Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Rákosmentiek Kategória:Fidesz-tagok Kategória:Magyarországi alpolgármesterek Kategória:Budapest XVII. kerületének polgármesterei