Prószéky Gábor (Budapest, 1954. március 25. – ) Széchenyi-díjas magyar programtervező matematikus, nyelvész, a MorphoLogic cég alapítója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának egyetemi tanára, a Nyelvtudományi Kutatóközpont (korábban: MTA Nyelvtudományi Intézet) főigazgatója.
Életpályája A Budapesti Piarista Gimnázium elvégzése után az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karán 1979-ben programozó matematikus, 1981-ben programtervező matematikus diplomát, a Bölcsészettudományi karon pedig 1982-ben általános és alkalmazott nyelvész szakos bölcsész oklevelet szerzett. 1995-ben megszerezte a PhD-fokozatot nyelvészetből, majd 2004-ben az MTA doktora lett. 2006-tól habilitált egyetemi tanár.
1991-ben társaival megalapítja a MorphoLogic számítógépes nyelvészeti vállalkozást, melynek az indulástól 2017-ig ügyvezető igazgatója. Kutatás-fejlesztési megoldásaik többsége (helyesírási és elválasztó programok, intelligens szótárak, fordítóprogramok) széles körben használatba került. Nemzetközi cégek vásárolták meg a technológiájuk licencjogát (Microsoft, IBM, Xerox, Adobe stb.), a Prószéky által vezetett vállalkozás pedig több hazai és nemzetközi elismerést (pl. IST Prize) kapott.
2001-től tanít a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán, 2006-tól egyetemi tanárként. A PPKE ITK Roska Tamás Műszaki Tudományok Doktori Iskolájának alapító tagja, 2006-tól 2016-ig a kar kutatási és innovációs dékánhelyettese, 2011-től a kari Doktori és Habilitációs Tanács elnöke. Tagja a PPKE BTK Nyelvtudományi és az ELTE BTK Fordítástudományi Doktori Iskolájának. Eddig összesen 15 hallgatója szerezte meg a PhD-fokozatot.
2012-től az általa létrehozott MTA-PPKE Magyar Nyelvtechnológiai Kutatócsoport vezetője. Egyébként a Prószéky által irányított kutatócsoportok az elmúlt mintegy 25 évben 13 nemzetközi és 27 hazai kutatás-fejlesztési projektben vettek részt. A hazai kutatás-fejlesztés szervezésében is aktív szerepet vállal: 2014-től az OTKA, majd az NKFIH Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kollégiumának elnöke.
2017-től az MTA Nyelvtudományi Intézet igazgatója, majd 2020-tól ennek jogutódja, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz tartozó Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatója.
Díjai Pázmány-plakett (PPKE): 2013 Gábor Dénes-díj: 2010 Év Informatikai Oktatója különdíj (Vezető Informatikusok Szövetsége): 2009 Brassai Sámuel-díj (Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete): 2005 Magyar Informatikáért szakmai érem (IHM): 2005 Gyurós Tibor-díj (IVSZ): 2002 Széchenyi-díj: 2000 World Young Business Achiever Finalist, Worldcom Group: 1997 Kalmár László-díj (Neumann János Számítógéptudományi Társaság): 1995 Prima Primissima díj (2023)
Tagság tudományos szervezetekben, szerkesztőbizottságokban MTA Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság (2015-től elnök, 2018-tól társelnök) MTA Nyelvtudományi Bizottság MTA Szótári Munkabizottság (2007 és 2012 között elnök) Association for Computational Linguistics European Association for Machine Translation European Linguistic Resources Association (2006 és 2012 között vezetőségi tag) Magyar Terminológia (szerkesztőbizottsági tag) Lexikográfiai Füzetek (szerkesztőbizottsági tag) Magyar Orvosi Nyelv (szerkesztőbizottsági tag) Across Languages and Cultures (tanácsadó testületi tag) Fordítástudomány (szerkesztőbizottsági tag) Alkalmazott Nyelvtudomány (szerkesztőbizottsági tag)
Tudományos közéleti tevékenység Magyarországi Alkalmazott Nyelvészek Egyesülete (MANYE) (2013-tól elnök) Magyar Nyelvészeti Diákolimpia Bizottság (2012-től elnök) OTKA, majd NKFIH Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kollégium (2014-től elnök) Magyar Terminológiai Tanács (2013-tól alelnök) Informatikai Vállalkozások Szövetsége (1999 és 2000 között alelnök) Neumann János Számítógéptudományi Társaság (2013 és 2015 között alelnök)
Főbb publikációi
Könyvei Prószéky Gábor: Számítógépes nyelvészet. Számalk, Budapest, 1989, 605 p. Prószéky Gábor–Kis Balázs: Számítógéppel emberi nyelven – Intelligens szövegkezelés számítógéppel. SZAK Kiadó, Bicske, 1999, 341 p. Prószéky Gábor: A nyelvtechnológia (és) alkalmazásai. eVilág Kiskönyvtár sorozat, II. kötet, Aranykönyv Kiadó, Budapest, 2005.
Cikkei Prószéky Gábor 2017: A számítógép, az elektronikus kommunikáció és az internet hatása, In: Szerk.: Tolcsvai Nagy Gábor A magyar nyelv jelene és jövője. Budapest: Gondolat Kiadó, 2017. pp. 321-335. Siklósi Borbála, Novák Attila, Prószéky Gábor 2016: Context-aware correction of spelling errors in Hungarian medical documents, COMPUTER SPEECH AND LANGUAGE 35: (jan 2016) pp. 219-233. Indig Balázs, Laki László János, Prószéky Gábor 2016: Mozaik nyelvmodell az AnaGramma elemzőhöz, In: Szerk.: Tanács Attila, Szerk.: Varga Viktor, Szerk.: Vincze Veronika XII. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia (MSZNY 2016). Szeged: Szegedi Tudományegyetem, 2016. pp. 260-270. Endrédy István, Prószéky Gábor 2016: A Pázmány Korpusz, NYELVTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK 112: pp. 191-206. Prószéky Gábor, Indig Balázs 2015: Magyar szövegek pszicholingvisztikai indíttatású elemzése számítógéppel, ALKALMAZOTT NYELVTUDOMÁNY XV: (1-2) pp. 29-44. G Orosz, A Novák, G Prószéky 2014: Lessons Learned from Tagging Clinical Hungarian, INTERNATIONAL JOURNAL OF COMPUTATIONAL LINGUISTICS AND APPLICATIONS 5: (1) pp. 159-176. Gábor Prószéky 2006: Translating While Parsing, In: Szerk.: Mickael Suominen, Szerk.: Antti Arppe, Szerk.: Anu Airola, Szerk.: Orvokki Heinämäki, Szerk.: Matti Miestamo, Szerk.: Urho Määttä, Szerk.: Jussi Niemi, Szerk.: Kari K Pitkänen, Szerk.: Kaius Sinnemäki A Man of Measure (Festschrift in Honour of Fred Karlsson on his 60th Birthday). Turku: The Linguistic Association of Finland, 2006. pp. 449-459. (Special Supplement to SKY Journal of Linguistics)Vol. 19 Gábor Prószéky, Attila Novák 2005: Computational Morphologies for Small Uralic Languages, In: Szerk.: Arppe Antti, Szerk.: Lauri Carlson, Szerk.: Krister Linden, Szerk.: Jussi Piitulainen, Szerk.: Mickael Suominen, Szerk.: Martti Vainio, Szerk.: Hanna Westerlund, Szerk.: Anssi Yli-Jyrä Inquiries into Word, Constraints and Contexts.(Festschrift in the Honour of Kimmo Koskenniemi on his 60th Birthday). Stanford (CA): CSLI Publications, 2005. pp. 150-157.
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Piarista diákok Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar tudományos írók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:A Professzorok Batthyány Köre tagjai Kategória:Élő személyek Kategória:Prima díjasok