A Washingtoni Állami Egyetem fennhatósága alatt álló Carson Üzleti Főiskola az intézmény pullmani campusán működik, azonban a vancouveri és a Tri-Cities telephelyekeen is folyik oktatás. Az 1963-ban alapított központ a WSU egyik legnagyobb főiskolája.

Az intézményt az Association to Advance Collegiate Schools of Business akkreditálta.

Történet A WSU már az intézmény megalapításakor is kínált üzleti kurzusokat. A Gazdaságtudományi és -történeti Tanszék 1917-ben jött létre a Művészettörténeti Főiskola részeként, majd 1926-tól már Üzleti Tanszék néven, öt fővel működött tovább; ekkortól már adminisztratív szakirányú képzéseket is indítottak.

1928-ban a tanszék oktatói létszáma 15 főre bővült és iskolai rangot kapott, azonban egy ideig még a Művészettörténeti Főiskolával közösen tartották fenn, mígnem 1940-ben független intézménnyé vált. 1948-ban a művészettörténeti iskola gazdasági tanszéke, valamint az Üzleti Iskola egybeolvadtak, és Dr. M. W. Lee segítségével létrejött a Gazdasági és Üzleti Iskola.

1963-tól a gazdasági oktatás főiskolai rangban folyt; az Üzleti és Gazdasági Főiskola első dékánja Dr. Eugene Clark volt. Az első üzleti képzések a vancouveri, spokane-i és Tri-Cities campusok 1989-es létrejöttével indultak el. A Gazdaságtudományi Iskola ma a mezőgazdasági főiskola része.

Az intézmény mai nevét az Igazgatótanács 2006-os döntésével vette fel.

Oktatás

Nemzetközi kapcsolatok Partnerkapcsolat a svájzi César Ritz Főiskolákkal A WSU-n vendéglátóipari, a César Ritzen pedig nemzetközi üzleti tanulmányokat lehet folytatni. A három éves program alatt a hallgatók mindkét végzettséget megszerezhetik, valamint kétszer hat hónap svájci gyakorlatot folytathatnak. A kapcsolat 1984-es fennállása óta a WSU-n közel ezer hallgató élt a lehetőséggel.

A Nemzetközi Üzleti Intézet külföldi programjai Évközi lehetőségek Üzleti tanulmányok (César Ritz Főiskolák, Svájc) Üzleti tanulmányok (Délnyugati Pénzügyi és Gazdaságtudományi Egyetem, Kína)

Nyári lehetőségek Üzleti tanulmányok (CAPA Sydney, Ausztrália) Üzleti tanulmányok (Krétai Egyetem, Görögország) Üzleti tanulmányok (Koreai Egyetem, Dél-Korea) Üzleti tanulmányok (Chiang Mai Egyetem, Thaiföld) Üzleti tanulmányok (Valenciai Politechnikai Egyetem, Spanyolország) Üzleti tanulmányok (Nelson Mandela Afrikai Tudományos és Technológiai Intézet) Étel- és bor (Apicius Nemzetközi Vendéglátóipari Iskola, Olaszország) Vendéglátás (The Tropical Garden Resort, Thaiföld)

Tanszékek Számviteli Tanszék Pénzügyi és Vezetéstudományi Tanszék Vendéglátóipari Vezetési Tanszék Menedzsment, Információs Rendszerek és Vállalkozás Tanszék Marketing és Nemzetközi Üzleti Tanszék

Intézetek Hoops Adókutatási és -politikai Intézet Nemzetközi Üzleti Intézet Üzleti Viselkedéskutatási Központ Vállalkozástudományi Központ Svájci Nemzetközi Központ Kínai Nemzetközi Központ

Jegyzetek

Fordítás

További információk A főiskola honlapja

Kategória:Washingtoni Állami Egyetem Kategória:1963-ban alapított oktatási intézmények