Egri Csaba (Debrecen, 1945. február 24. – Budapest, 1977. november 13.) magyar író, újságíró, műfordító.

Életpályája Két félév után abbahagyta a budapesti tudományegyetem magyar-orosz szakán folytatott tanulmányait. A Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetemen tanult tovább esztétikát. 1963-tól publikált napilapokban és folyóiratokban. 1968–1977 között a Magyar Rádió Irodalmi Főosztályának külső munkatársa volt. 1976-tól a Film, Színház, Muzsika számára írt tárcákat, kritikákat.

Népművelő volt a Fővárosi Művelődési Házban, vezette a beat-színpadot, a József Attila Úttörőház irodalmi- és színjátszócsoport gyermekszínpadát, és a Vas és Fémtömegcikk Kisipari Szövetkezetek Reneszánsz Együttesét. Riportokat készített; dramatizált; két rádiójátéka is elhangzott. Német és angol műfordításai is megjelentek.

bélyegkép|jobbra|200px|Egri Csaba író emléktáblája. Budapest XII. kerület, Csaba utca 9.

Sírja a Farkasréti temetőben található (34/3-1-17).http://www.bessenyei.hu/farkasret/abc.pdf

Művei „Az angyalok nyelvén sem…” (novellák, Budapest, 1972) Az őrizet éjszakái (elbeszélések, versek, posztumusz, bevezette Abody Béla, Budapest, 1979).

Jegyzetek

Források

Kortárs magyar írók

További információk Kamocsay Ildikó: Bemutatjuk Egri Csabát (Könyvvilág, 1973. 3. sz.) Mikes Tamás: Az angyalok nyelvén sem… (Magyar Ifjúság, 1973. 19. sz.) Lengyel Balázs: Egri Csaba halálára (Élet és Irodalom, 1977. 48. sz.) Abody Béla: Elkésett nekrológ (Népszabadság, 1979. márc. 17.) Bényei József: Debreceni irodalmi lexikon. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, Debrecen, 2009. Kortárs magyar írók kislexikona 1959-1988. Főszerkesztő: Fazakas István. Budapest, Magvető, 1989.

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:1945-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Debreceniek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek