Varga Bálint András (gyakran rövidítve magyarul VBA, németül B.A.V.) (Budapest, 1941. november 3. – 2019. december 31.) zenei újságíró, rádióriporter, a budapesti Zeneműkiadó, majd az osztrák Universal Edition promóciós vezetője.
Pályája során a 20. század második felének csaknem minden jelentős zeneszerzőjével, muzsikusával készített interjút.
Életpályája Gyermekként zongorázni tanult, de a lámpaláz megakadályozta az előadóművészi pályán. Fivére 1956-ban Ausztráliába disszidált. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol–orosz szakán tanult 1960–1965 között. 1966–1967-ben oklevelet szerzett a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskolájában.
1965-ben a Magyar Rádió angol nyelvű szekciójában kezdett dolgozni, de a sok nyelven beszélő Varga készített interjúkat a magyar adás komolyzenei műsorainak is. 1971-ben Sarlós László hívására a Zeneműkiadó külföldi promóciójáért felelős vezetője lett. Számos kortárs magyar mű nyugat-európai bemutatóját sikerült elérnie. 1990-ben vált meg a kiadótól. 1991–1992-ben a berlini Magyar Ház igazgatóhelyettese. 1992 júniusától 2007. decemberi nyugalomba vonulásáigVarga Bálint András a linkedin.com-on. az Universal Edition kiadónál volt ugyancsak a promócióért felelős vezető. Pályája aktív részének lezárulása alkalmából a Wiener Klaviertrio koncertet adott tiszteletére, ahol Johannes Maria Staud Für Bálint András Varga c. műve is elhangzott.A mű az Universal Edition online katalógusában Ugyanebből az alkalomból készült Kurtág György Varga Bálint ligatúrája c. triója is.
Az évtizedek alatt zeneszerzőktől kapott grafikáit, írásos anyagait a berlini Művészeti Akadémiának adományozta.
Könyvei Zenészekkel – zenéről. Beszélgetések világhírű muzsikusokkal. Budapest, 1972. MRT–Minerva Muzsikusokkal Amerikában. A Rádiózenekar 1973. évi turnéja. Budapest, 1974. Zeneműkiadó Witold Lutosławski. Beszélgetések Varga Bálint Andrással. Budapest, 1974. Zeneműkiadó Muzsikusportrék. Budapest, 1979. Zeneműkiadó Beszélgetések Iannis Xenaxisszal. Budapest, 1980. Zeneműkiadó angolul: Conversations with Iannis Xenaxis. London, 1996. Faber and Faber Beszélgetések Luciano Berióval. Budapest, 1981. Zeneműkiadó Contemporary Hungarian Music in the International Press. Budapest, 1982. Editio Musica Budapest Zeneműkiadó 3 kérdés 82 zeneszerző. Budapest, 1986. Zeneműkiadó Kurtág György. Budapest, 2009. Holnap Kiadó németül: György Kurtág: Drei Gespräche mit Bálint András Varga und Ligeti-Hommagen. Hofheim, 2010. Wolke Verlag. angolul: György Kurtág. Three Interviews and Ligeti Homages. Rochester. University of Rochester Press From Boulanger to Stockhausen. Interviews and a memoir; University of Rochester Press, Rochester, 2013 (Eastman studies in music) Der Komponisten Mut und die Tyrannei des Geschmacks. Hofheim, 2016. Wolke Verlag angolul: The Courage of Composers and the Tyranny of Taste. Reflections on Music. Rochester, 2017. University of Rochester Press
Díjai, elismerései A Magyar Rádió nívódíja (háromszor) A Szerzői Jogvédő Hivatal nívódíja (kétszer) Szocialista Kultúráért érdemérem (kétszer) Az Osztrák tudomány és a művészet tiszteletének első osztályú keresztje (Österreichische Ehrenkreuz für Wissenschaft und Kunst I. Klasse) (2018)
Irodalom Grünzweig, Werner (Hg.): Die Sammlung Bálint András Varga. 1. Aufl. Hofheim, 2006. Wolke Verlag.
Jegyzetek
Források Balázs István (szerk.): Varga Bálint András (Budapest, 1941. november 3.–Bécs, 2019. december 31.) = Parlando 2020. 1. szám Boronkay Antal: A 70 éves Varga Bálint András köszöntése = Muzsika 2011. november Brockhaus Riemann zenei lexikon. Szerk. Carl Dahlhaus és Hans Heinrich Eggebrecht. A magyar kiad. szerk. Boronkay Antal. Budapest, 1985. Zeneműkiadó. III. köt. Ki kicsoda a hírközlésben? Szerk.: Bodrits István, Viczián János. Szekszárd, . Babits K. Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerk. Székely András. 2. kiad. Budapest, 1988. Zeneműkiadó. Ki kicsoda 2000. Főszerk. Hermann Péter. Budapest, 1999. Greger-Biográf ISSN 1215-7066 Varga Bálint András életrajza az ORF oldalán Varga Bálint András az amazon.com-on
Kategória:1941-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar szakírók Kategória:Magyar poliglottok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában