Dr. Hadházy Zsigmond (Hajdúhadház, 1876. május 7. – Debrecen, 1942. december 11.) ügyvéd, politikus, főispán.

Élete Hadházy József és Hadházy Eszter gyermekeként született hatgyermekes köznemesi családba. A középiskolát Hajdúhadházon és Késmárkon végezte, majd Debrecenben jogot hallgatott, végül Kolozsváron doktorált jogtudományból. Budapesten ügyvédi oklevelet szerzett, majd szülővárosába hazatérve ügyvédi irodát nyitott. 1920-ban országgyűlési mandátumot szerzett, Hajdúnánást képviselte a parlamentben, majd újra megválasztották 1922-ben is. 1923-ban Hajdú vármegye és Debrecen tjv. főispánjává nevezték ki a hivatalában elhunyt Miskolczy Lajos helyett, mely tisztét 9 éven keresztül töltötte be. Emellett örökös tagja volt Hajdú vármegye törvényhatósági bizottságának is, de ezen túl több egyházi és világi tisztséget is betöltött.

Családja 1901-ben vette feleségül taktakenézi Kövér Erzsébetet (1883–1941), 5 gyermekük született: Béla, Elemér, Aranka, Levente és Lenke.

Érdemei, elismerései Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal Kormányzói Elismerés Hajdúhadház díszpolgára Hajdúsámson díszpolgára

Források Magyar Politikai Lexikon (online hozzáférés) dr. Hadházy Zsigmond gyászjelentése (online hozzáférés) Hadházy Zsigmond családfája a familysearch honlapján

Kategória:1876-ban született személyek Kategória:1942-ben elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1920–1922) Kategória:Országgyűlési képviselők (1922–1926) Kategória:Hajdú vármegye főispánjai Kategória:Hajdúhadháziak Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek