Christian Lundgaard (Hedensted, 2001. július 23.–) dán autóversenyző.

Magánélete Édesapja az Európai ralibajnokság korábbi győztese, Henrik Lundgaard.

Pályafutása A kezdetek: 2012–2016 2012-ben kezdte meg autóversenyzői pályafutását a Dán gokart bajnokságban. Még ugyanebben az évben a Déli gokart-kupa Cadett Junior kategóriájában diadalmaskodott. 2013-ban szintén hazája gokart szériájában versenyzett, ahol az idényt a 2. pozícióban zárta. 2014-ben már európai gokart versenyeken vett részt. Egy évvel később megnyerte az európai gokart-bajnokságot, illetve a Dél-Gardai gokart-kupán is győzedelmeskedett.

Sikerek a Formula–4-ben: 2017–2018 2017-ben teljesítette élete első Formula–4-es versenyeit az SMP, valamint a spanyol bajnokságokban, az MP Motorsport színeiben. A spanyol bajnokságot 7 győzelemmel és 330 ponttal, míg az SMP Racing által megrendezett viadalt 292 ponttal nyerte meg. Emellett még a dán szériában is részt vett egy verseny erejéig. Még ebben az évben bekerült a Renault Formula–1-es csapatának versenyzői akadémiájába. A 2018-as idény elején lehetőséget kapott arra, hogy a GP3-as bajnokság francia fordulóját abszolválja. Teljes szezont teljesített a Formula Renault Európa-kupában, ahol a 2. helyet kaparintotta meg. Lemaradása a brit Max Fewtrellel szemben 17,5 pont volt.

Újabb kihívások, Formula–3: 2019 2019-ben a GP3 és a Formula–3 Európa-bajnokság összeolvadásaként létrejött, FIA Formula–3 bajnokság mezőnyében az ART Grand Prix versenyzője lett. A szezont egy győzelemmel kezdte a spanyol nagydíjon, azonban egy öt másodperces időbüntetés következtében a második helyre csúszott vissza. Első pole-pozícióját és győzelmét a Hungaroringen szerezte meg. Majd két hétvége múlva, Monzában is élről startolhatott, azonban a futamon csak a 13. lett és ezt követően már nem is tudta gyarapítani pontjai számát. Az idényt a 6. pozícióban zárta, 97 szerzett egységgel.

A királykategória előszobájában, Formula–2: 2019–2021 Az FIA Formula–2 bajnokság idényzárója előtt egy héttel a Trident istálló bejelentette, hogy ő veszi át Ralph Boshung helyét az utolsó helyszínre.

2020. január 27-én az ART Grand Prix közölte, hogy 2020-ban a teljes idényben részt vesz a szériában. Július 12-én a második osztrák forduló sprintfutamán, a verseny elején megelőzte a pole-ból induló Dan Ticktumot és magabiztos versenyzéssel megszerezte az első győzelmét. Szeptember 12-én a mugelló szombati futamon az első rajtkockából indulhatott, de csak a hatodik helyen futott be. Egy nappal később, szeptember 13-án a vasárnapi versenyen a harmadik helyről egy jó rajtnak köszönhetően már az első kanyarban átvette a a vezetést, amit végig tartott a leintésig, ezzel pedig második futamgyőzelmét ünnepelhette. Az összetettben a 7. helyen végzett 149 egységgel.

2021. február 10-én az Alpine hivatalosan bejelentette, hogy Lundgaard a 2021-es bajnokságban is marad az ART versenyzője, Théo Pourchaire mellett. Az első fordulóban, Bahreinben a második versenyen egy utolsó körös előzéssel intették le másodikként. Május 22-én Monacóban egy technikai hiba miatt esett ki a 3. helyről.

A tengerentúlon, IndyCar: 2021– 2021 júliusában az amerikai IndyCarban szereplő Rahal Letterman Lanigan Racinggel tesztelt a Barber Motorsports Parkban. Egy hónappal később a legelső éles versenyén, az Indianapolis Motor Speedway-en az időmérőn negyedikként kvalifikálta magát, a futamon pedig 12. lett.

2021. október 20-án a gárda bejelentése szerint hosszútávú szerződést kötöttek Lundgaarddal teljes szezonos versenyzőként, elsőként a 2022-es kiírásra. Az évadnyitón, St. Petersburg-ben a 11. pozícióban intették le. Első ovál versenyén, Texasban a 25. helyre kvalifikálta magát, de a futamon ütközött Colton Hertával és kiesett. A 2022-es indianapolisi 500 mérföldesen ő lett az első dán pilóta, aki indult a viadalon. Az egyetlen USA-n kívüli hétvégén, Torontoban addigi legjobb helyezését elérve, nyolcadiknak rangsorolták. A második iowai futam során fékproblémák miatt kiállt. A Gallagher nagydíjon, az Indianapolis Speedway road vonalvezetésén a 6. helyen zárt az időmérőn. Felzárkózásokat produkálva előbb Felix Rosenqvistet, majd Colton Hertát előzte meg a 2. helyen. Az utolsó körökben az élen álló Alexander Rossit is támadta, de végül ezüstérmes lett, megszerezve első IndyCar-dobogóját. Nashville-ben 3. helyen zárta az időmérőt, majd a GP-n két körrel a vége előttii újraindítás során rosszul reagált és többen is elmentek mellette, amivel egészen a 8. helyig esett vissza. A Bommarito Automotive Group 500-on az első bokszkiállásánál problémai akadtak és a top10-en kívül tért vissza a pályára. A felzárkózások közben hibázott, melynek következtében csak a 21. helyen futott be. A szezonzárón, Laguna Secában egy 16. rajthely után a leintéskor ötödikként ért célba. 323 pontjával az összetett 14. helyezettje lett. Ezzel együtt az újonc bajnokságban ő végzett legelőrébb, 18 ponttal megelőzve David Malukast.

Eredményei Karrier összefoglaló Év Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogó Pont Helyezés 2017 SMP Formula–4-bajnokság MP Motorsport 21 10 9 10 14 292 1. Spanyol Formula–4-bajnokság 20 7 7 7 17 330 1. Dán Formula–4-bajnokság Lundgaard Racing 3 0 0 2 1 42 11. 2018 Formula Renault Európa-kupa MP Motorsport 20 4 4 3 10 258 2. Formula Renault NEC 8 2 1 3 2 48 11.‡ GP3 2 0 0 0 0 0 23. 2019 Formula–3 ART Grand Prix 16 2 2 2 2 97 6. Makaói nagydíj 1 0 0 0 0 — 4. Formula–3 Ázsia-bajnokság – tél Pinnacle Motorsport 3 0 0 0 0 0 HN† Formula–2 Trident 2 0 0 0 0 0 23. 2020 Formula–2 ART Grand Prix 24 2 1 2 6 149 7. 2021 Formula–2 ART Grand Prix 0 0 0 0 0 0 — IndyCar Rahal Letterman Lanigan Racing 1 0 0 0 0 19 37. 2022 IndyCar Rahal Letterman Lanigan Racing 17 0 0 0 1 323 14. 2023 IndyCar Rahal Letterman Lanigan Racing 17 1 2 1 1 390 8. 2024 IndyCar Rahal Letterman Lanigan Racing 0 0 0 0 0 0 — * A szezon jelenleg is zajlik. ‡ Lundgaard nem szerezhetett pontokat a második fordulótól kezdve. † Mivel Lundgaard vendégversenyző volt, így nem jogosult pontszerzésre.

Teljes GP3-as eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2018 MP Motorsport ESPFEA ESPSPR FRAFEA FRASPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR RUSFEA RUSSPR UAEFEA UAESPR 23. 0

Teljes FIA Formula–3-as eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 2019 ART Grand Prix ESPFEA ESPSPR FRAFEA FRASPR AUTFEA AUTSPR GBRFEA GBRSPR HUNFEA HUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR RUSFEA RUSSPR 6. 97

Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2019 Trident BHRFEA BHRSPR AZEFEAAZESPR ESPFEA ESPSPR MONFEA MONSPR FRAFEA FRASPR AUTFEA AUTSPRGBRFEA GBRSPR HUNFEAHUNSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR RUSFEA RUSSPRUAEFEA UAESPR 23. 0 2020 ART Grand Prix AUT1FEA AUT1SPR AUT2FEA AUT2SPR HUNFEAHUNSPR GBR1FEA GBR1SPR GBR2FEA GBR2SPR ESPFEA ESPSPR BELFEA BELSPR ITAFEA ITASPR MUGFEA MUGSPR RUSFEA RUSSPR BHR1FEA BHR1SPR BHR2FEA BHR2SPR 7. 149 2021 ART Grand Prix BHRSP1 BHRSP2 BHRFEA MONSP1 MONSP2 MONFEA AZESP1 AZESP2 AZEFEA GBRSP1 GBRSP2 GBRFEA ITASP1 ITASP2 ITAFEA RUSSP1 RUSSP2 RUSFEA KSASP1 KSASP2 KSAFEA UAESP1 UAESP2 UAEFEA 12. 50 ‡ A versenyt félbeszakították, és mivel nem teljesítették a táv 75%-át, így csak a pontok felét kapta meg.

Teljes IndyCar eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2021 Rahal Letterman Lanigan Racing ALA STP TXS TXS IMS INDY DET DET ROA MDO NSH IMS GTW POR LAG LBH 37. 19 2022 Rahal Letterman Lanigan Racing STP TXS LBH ALA IMS INDY DET ROA MDO TOR IOW IOW IMS NSH GTW POR LAG 14. 323 2023 Rahal Letterman Lanigan Racing STP TXS LBH ALA IMS INDY DET ROA MDO TOR IOW IOW NSH IMS GTW POR LAG 8. 390 2024 Rahal Letterman Lanigan Racing STP TRM2 LBH ALA IMS INDY DET ROA LAG MDO IOW IOW TOR GTW POR MIL MIL NSH 20.* 11* * A szezon jelenleg is zajlik. 2 A verseny nem számít bele a bajnokságba

Indianapolis 500 +ÉvKasztniMotorRajthelyEredményCsapat2022DallaraHonda 31 18 Rahal Letterman Lanigan Racing2023 30 19

Jegyzetek

További információk Hivatalos honlapja Hivatalos DriverDB honlapja

Kategória:Dán autóversenyzők Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Élő személyek