A 2020-as Junior Eurovíziós Dalfesztivál volt a tizennyolcadik Junior Eurovíziós Dalfesztivál, melyet sorozatban másodjára Lengyelországban rendeztek meg, miután a 2019-es Junior Eurovíziós Dalfesztivál a lengyel Viki Gabor győzelmével zárult, aki a Superhero című dalát adta elő Gliwicében. Ez volt az első alkalom, hogy ugyanaz az ország nyerte meg kétszer egymás után a versenyt, valamint hogy a házigazda ország győzött. A dalfesztivál történelmében ez volt az első olyan alkalom, hogy egymás után kétszer rendezi ugyanaz az ország a versenyt. A dalfesztivál Lengyelország fővárosában, Varsóban került megrendezésre, azonban a város nevét a hivatalos logóban nem tüntették fel. A pontos helyszín a TVP székház 5-ös stúdiója volt. A versenyre 2020. november 29-én került sor. Az Eurovíziós Dalfesztivállal ellenben itt nem az előző évi győztes rendez, hanem pályázni kell a rendezés jogára, azonban az előző év győztese előnyt élvez a rendezési jog megszerzésében.
12 ország erősítette meg a részvételét a dalfesztiválra, beleértve Németországot, mely első alkalommal vett részt. Albánia, Ausztrália, Észak-Macedónia, Írország, Olaszország, Örményország, Portugália és Wales azonban visszaléptek a versenytől.
A helyszín és a verseny A 2019-es dalversenyt megelőzően a lengyel műsorsugárzó vezérigazgatója, Jacek Kurski azt nyilatkozta, ha Lengyelország ismét megnyeri a versenyt, akkor szándékukban áll a következőt is megrendezni. Lengyelország mellett a kazak műsorsugárzónál ezúttal is felmerült a dalverseny rendezésének kérdése.
2020. március 5-én vált hivatalossá, hogy ismét Lengyelországban rendezik meg a versenyt. A rendező város címére a krakkói Tauron Aréna volt a legesélyesebb, azonban a rendező várost, mely végül a főváros, Varsó lett, május 16-án jelentették be az elmaradt 2020-as Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének tervezett napján rendezett, Eurovision: Europe Shine a Light című speciális műsorban. Ugyanekkor ismertették dalfesztivál hivatalos mottóját is, mely Move the World lett, ami magyarul azt jelenti, hogy Mozgasd a Világot!
A COVID–19-pandémiára való tekintettel, elővigyázatossági okokból a versenyt a korábbi gyakorlattal ellentétben ezúttal nem egy arénában vagy rendezvényközpontban, hanem egy alacsony befogadóképességű televízió-stúdióban rendezték meg, ahol a közönségben eredetileg csak a versenyzők hozzátartozói foglalhattak volna helyet, azonban 2020. szeptember 8-án kiderült, hogy az Európában újonnan bevezetett utazási korlátozások miatt minden ország versenyzője a saját országában adja elő produkcióját felvételről egy, az egyenlő esélyek érdekében egymáshoz közel hasonló látványvilággal és technológiai felszereltséggel rendelkező stúdióban, a varsói helyszínen pedig, a műsorvezetők és a meghívott előadók mellett csak a legszükségesebb stábtagok és egy alacsony létszámú közönség lesz jelen, az egészségügyi előírások betartása mellett. Ennek ellenére október 7-én kiderült, hogy bizonyos delegációk a varsói helyszínen veszik fel produkcióikat költséghatékonysági okokból. Nem utaztak a helyszínre a pontbejelentők sem, akik 2012 óta először saját országaikból, az Eurovíziós Dalfesztiválon alkalmazott körkapcsolással ismertették a szavazatokat.
A verseny pontos helyszínét 2020. október 8-án jelentették be: az eseménynek a lengyel közmédia, a TVP székházában található 5-ös stúdió adott otthont.
300px|link=bélyegkép|right|300px|A verseny helyszíne, a TVP székház
Kulcsok:
Rendező város
Város Intézmény Kapacitás Megjegyzés Krakkó TAURON Arena Kraków 22 000 —Varsó † ATM Studio 1 300 — Transcolor Studio — TVP székház 5-ös stúdió A 2020-as Junior Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne.
Műsorvezetők A szervezők 2020. október 7-én jelentették be a verseny házigazdáit. Sorozatban másodszor látta el a feladatot Ida Nowakowska-Herndon táncosnő-színésznő, ezúttal Małgorzata Tomaszewska televíziós műsorvezető és Rafał Brzozowski énekes-műsorvezető mellett. Brzozowski ezenkívül a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál lengyel nemzeti döntőjében versenyzőként is részt vett, valamint ugyanazon évben a Junior Eurovíziós Dalfesztivál lengyel válogatójának műsorvezetője, a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon pedig a lengyel szakmai zsűri tagja is volt.
A résztvevők Első alkalommal vett részt a versenyen Németország, mely így az Eurovíziós Dalfesztivál automatikus döntős Öt Nagy országa után utolsóként csatlakozott a mezőnyhöz (az Egyesült Királyság és Spanyolország a legelső, 2003-as, Franciaország a 2004-es, Olaszország pedig a 2014-es versenyen indult először). A német műsorsugárzó eredetileg részt vett volna az első két évben is, azonban mindkét alkalommal idő előtt visszalépett. Az ország a 2010-es években több versenyre is küldött megfigyelő delegációt, azonban egyik alkalommal sem szerepelt ténylegesen, emellett több alkalommal az interneten élőben is közvetítette a versenyt. Németország csatlakozásával 2006 óta első alkalommal hangzott el a német nyelv a dalfesztiválon.
A COVID–19-pandémia miatt bevezetett utazási korlátozásokra és a verseny megrendezése körül kialakult bizonytalanságra hivatkozva hét ország visszalépett a versenytől: Albánia, Ausztrália, Észak-Macedónia, Írország, Olaszország, Portugália és az Egyesült Királyság eddig egyedüliként önállóan versenyzőt küldő alkotó országa, Wales. Portugália eredetileg részt vett volna, azonban a szeptember 8-án közzétett résztvevői listán végül nem szerepelt. Annak ellenére, hogy Örményország előzetesen megerősítette a részvételi szándékát, november 5-én bejelentették, hogy visszalépésre kényszerülnek, mivel a műsorszolgáltató nem tudja folytatni a versenyre való előkészületeit a hadi törvények Örményországban történt bevezetése miatt, a Hegyi-Karabahban folyó katonai konfliktus következtében. Az örmény delegációvezető, David Tszerunján ugyanezen a napon bejelentette, hogy az országot Maléna képviselte volna a Why (magyarul: Miért?) című örmény-angol kevert nyelvű dallal.
Így összesen tizenkét ország alkotta a 2020-as verseny mezőnyét. Utoljára 2013-ban volt ugyanennyi résztvevője a versenynek.
A versenyzők közül a belarusz Arina Pehtereva korábban a 2018-as minszki versenyen ismertette Macedónia pontjait.
A versenyt megelőző időszak Nemzeti válogatók A versenyre nevező 12 ország közül 8 nemzeti döntő keretein belül, 4 belső kiválasztással, 1 a két módszer együttes alkalmazásával választotta ki indulóját. Eredetileg Örményország is belső kiválasztással nevezte volna meg az előadót és a dalt egyaránt.
Az indulók közül Grúzia, Hollandia, Kazahsztán, Lengyelország, Málta, Oroszország és Ukrajna apróbb változtatásokkal ugyanazt azt a nemzeti döntőt rendezte meg, mint a legutóbbi részvétele során.
Ország Választásmódszere Válogató / Bemutató műsor Közvetítő csatorna Kiválasztás / Bemutatás dátuma Előadó Dal belső kiválasztás Nem rendeztek válogató- és bemutatóműsort 2020. október 8. belső kiválasztás Nem rendeztek válogató- és bemutatóműsort 2020. október 9. 2020. október 16. nemzeti döntő Ranina 1TV 2020. november 13. nemzeti döntő Junior Songfestival NPO Zapp 2020. szeptember 26. nemzeti döntő Nem volt külön elnevezése a válogatóműsornak Habar 2020. szeptember 26. nemzeti döntő Szansa na Sukces TVP 2 2020. szeptember 27. nemzeti döntő Malta Junior Eurovision Song Contest TVM 2020. szeptember 19. (közvetítés)2020. október 1. (eredményhirdetés) nemzeti döntő Dein Song für Warschau KiKA 2020. szeptember 2. nemzeti döntő Akademija Eurovision Karuszel2020. szeptember 25. (visszalépett) belső kiválasztás Nem rendeztek válogató- és bemutatóműsort 2020. november 5. 2020. november 28. belső kiválasztás előadó: La hora de La 1 La 1 2020. szeptember 9. 2020. október 7. belső kiválasztás Nem rendeztek válogató- és bemutatóműsort 2020. szeptember 25. 2020. október 9. nemzeti döntő Dityjacse Jevrobacsennyja-2020 – pravila nacionalnoho vidboru UA:Persij2020. szeptember 7.
Döntő # Ország Nyelv Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám Helyszín 01 német, angol Susan Stronger with You Erősebb veled 12. 66 Hamburg 02 kazak, angol Karakat Bashanova Forever Örökké 2. 152 Almati 03 holland, angol Unity Best Friends Legjobb barátok 4. 132 Aalsmeer 04 szerb, angol Petar Aničić Heartbeat Szívverés 11. 85 Varsó 05 orosz, angol Arina Pehtereva Aliens Idegenek 5. 130 Minszk 06 lengyel, angol Ala Tracz I’ll Be Standing Állni fogok 9. 90 Varsó 07 grúz, angol Sandra Gadelia You Are Not Alone Nem vagy egyedül 6. 111 Tbiliszi 08 angol Chanel Monseigneur Chasing Sunsets Naplementéket üldözni 8. 100 Varsó 09 orosz, angol Sofia Feskova My New Day Az új napom 10. 88 Moszkva 10 spanyol Soleá Palante Előre 3. 133 Madrid 11 ukrán, angol Oleksandr Balabanov Vidkryvai (Open Up) Nyitott (Nyílj meg) 7. 106 Varsó 12 francia Valentina J’imagine Elképzelem 1. 200 Párizs
Ponttáblázat OrszágNézőkZsűrik663952322526152693810103121012474132541274586621053855034452311121305771211212376562904426582884211114251065151712125100491716610174888446438433310133731021067714581065441231071087200112881271214128610
12 pontos országok Az alábbi országok kaptak 12 pontot a versenyen:
DarabJutalmazott országSzavazó ország3, , , , 2, , 1
Zsűri és nézői szavazás külön HelyezésZsűri szavazatokNézői szavazatokOrszágPontszámOrszágPontszám1.881122.83733.73694.69645.68576.60547.52508.51499.464410.444411.354212.2739
A szavazás és a nemzetközi közvetítések Pontbejelentők A pontbejelentők között volt a spanyol Melani García, a szerb Darija Vračević és az ukrán Sophia Ivanko, akik 2019-ben képviselték országukat.
– Olivia – Sánııa Joljaqsynova – Robin de Haas – Darija Vračević – Ksienija Halieckaja – Marianna Józefina Piątkowska
– Marita Hvedelidze – Paula – Mikella Abramova és Hrjusa – Melani García – Sophia Ivanko – Nathan Laface
Kommentátorok A versenyt az egyes országokon kívül online is közvetítette a dalfesztivál hivatalos YouTube-csatornája.
Ország Kommentátor Közvetítő csatornaRészt vevő országok Paviel Lazovik Belarusz-1, Belarusz-24 Carla és Stéphane Bern France 2 Helen Kalandadze 1TV Jan Smit NPO Zapp Mahabbat Esen és Qaldybek Jaısanbaı Habar Artur Orzech TVP1, TVP ABC, TVP Polonia TVM Bürger Lars Dietrich KiKA Anton Zorkin Karuszel Eva Mora, Tony Aguilar és Víctor Escudero La 1, TVE Internacional Tijana Lukić RTS 2 Tyimur Mirosnicsenko Szuszpilne Persij, Szuszpilne Kultura, További országok Ellie Chalkley és Ewan Spence Radio Six International MRT Artur Orzech TVP Wilno Ellie Chalkley és Ewan Spence World FM
Térkép középre|bélyegkép|600px|
Lásd még 2020-as Eurovíziós Dalfesztivál 2020-as Fiatal Zenészek Eurovíziója
Jegyzetek
További információk A verseny hivatalos oldala
Kategória:Junior Eurovíziós Dalfesztivál Junior Euro Kategória:Covid19-koronavírus-járvány miatt elhalasztott események