A zernyesti (zernesti) csata 1690. augusztus 21-én zajlott le Zernest községnél, a Törcsvári-szoros északi oldalán, a törökök nagyszabású 1690 nyári ellenoffenzívájának mellékhadszínterén, Dél-Erdélyben. A Thököly Imre által vezetett török–tatár–havasalföldi–moldvai–kuruc sereg betört Erdélybe, és vereséget mért Heissler császári altábornagy és Teleki Mihály erdélyi főgenerális túlerőben lévő, egyesített hadseregére. A harcban Teleki életét vesztette, Heissler tábornok Thököly fogságába esett. A győzelem eredményeképpen Thökölynek átmenetileg sikerült megszereznie Erdély fejedelmének címét. Ez volt a török szolgálatban harcoló Thököly utolsó katonai győzelme, 1690 október végére a Habsburg haderő végleg kiszorította őt Erdélyből.
Az időpontokat a Gergely-naptár szerint adjuk meg, a csata így augusztus 21-én zajlott. A Julián naptár szerint a csata napja augusztus 11., a többi dátum is 10 nappal korábbra esne.
Előzmények 1689-ben a nagy Habsburg–török háború sikersorozata megtorpant. Éreztette hatását az 1688-ban Franciaország által kirobbantott pfalzi örökösödési háború, a rajnai front a német-római császári erők jelentős részét lekötötte. 1689. november 2-án II. Szulejmán szultán Köprülü Musztafa pasát nagyvezírré nevezte ki. Ő néhány hét alatt ütőképes, hadsereget állított fel, amellyel még a tél folyamán nagy léptékű ellencsapást tervezett. Ennek értelmében a Halíl pasa csapatai, a krími tatárokkal együtt kivetik téli szállásukról a Boszniáig és Dél-Szerbiáig jutott császáriakat, és visszaszorítják őket a Balkán-hegység mögé. A szultán szabadon bocsátotta az elődje által fogságba vetett Thököly Imrét is, és egy török csapat élére állította.
Piccolomini altábornagy halála (1689.november 9.) és utódjának, Veterani altábornagynak betegsége miatt a boszniai és szerbiai császári parancsnokság meggyengült. 1689. december végén a törökök rohammal elfoglalták a dél-koszovói Kacsanikot, a város visszafoglalására küldött császári kontingenst 1690. január 2-án megsemmisítették. A kudarcokat látva Constantin Brâncoveanu havasalföldi vajda beszüntette a császáriak támogatását és visszatért a szultán hűségére. Heissler tábornagy, a Veterani helyére kinevezett erdélyi főparancsnok ezért visszavonta Havasalföldön álló ezredeit Erdélybe.
1690. április 15-én elhunyt I. Apafi Mihály, Erdély fejedelme. Kijelölt utódja kiskorú fia, II. Apafi Mihály volt, akinek nevében a gubernium kormányozta Erdélyt. A Haller-féle diploma jogilag biztosította a trónutódlás folytonosságát. Az erdélyi főurak pártállása azonban megoszlott, a „törökös párt” realitásként fogadta el a Fényes Porta dominanciáját Erdélyben, és támogatta a szultán emberének, Thököly Imrének fejedelmi ambícióit. A Habsburg-pártiak, köztük a fogarasi nyilatkozatot megfogalmazó Teleki Mihály is Lipót császár tervét támogatták, aki az Erdélyi Fejedelemséget a Habsburg Birodalom alárendeltségébe kívánta vonni.
A bizonytalan helyzetet kihasználva Szulejmán úgy döntött, az üresen álló erdélyi fejedelmi trónra – melyet az oszmán szultánok saját hűbérüknek tekintettek – saját emberét, Thököly Imrét ülteti. 1690. június 8-án szultáni athnámét (hitlevelet) adott neki, melyben őt ismerte el Erdély fejedelmének. Thökölyt arra utasította, seregével vonuljon Erdélybe, fordítsa a fejedelemséget a szultán hűségére.
Az 1690-es hadjáratok tervei
A bécsi Udvari Haditanács előtt két javaslat feküdt. Lipót császár Badeni Lajos őrgróf, fővezér a nagy török offenzíva hírére egész Szerbia kiürítését javasolta, csak az 1688-ban elfoglalt Belgrád védelmét erősítette volna. Vele szemben Nissza parancsnokának, Veterani altábornagy június 17-én elbizakodottan azt jelentette, hogy „Szerbiában [ő] megint mindent a legjobb rendbe hozott; hogy a Balkán népei a legelső intésre tömegesen kelnek fel a porta ellen s hogy ő akár Konstantinápolyt is elfoglalja s a törököket végkép kiűzi Európából.” Lipót császár Veterani tervét fogadta el. A haditerv szerint a nisszai helyőrség nagy része (mintegy ) Guido von Starhemberg parancsnoksága alatt Jagodinába vonulva egyesüljön Bádeni Lajos főseregével. Erdély védelmével Heissler tábornokot bízták meg, aki 3000 emberéből 1200 lovast Karánsebeshez kellett küldenie, a fősereg és az erdélyi csapatok közti összeköttetés biztosítására. A magyarok kezében lévő végvárakból és a Száva menti várakból is kivonták a csapatokat, csak a legszükségesebb őrséget, határőröket, horvát nemzetőröket hagyták. Bádeni Lajos tiltakozott a haditerv ellen, és csak Lipót császár személyes kérésére maradt meg főparancsnoki tisztségében.
A török haditerv szerint Thököly , török, tatár, havasalföldi és moldvai támogatással betör Erdélybe, Mezzomorto Hüszejn ruméliai pasa Nikápolyból indulva , a dunai török flottára támaszkodva, Vidint foglalja el. A török fősereg Köprülü Musztafa nagyvezír parancsnoksága alatt Filippopoliszból (a mai Plovdivból) kiindulva Belgrád ostromára vonul.
Csapatmozgások Erdélyben
A török veszélyt látva Teleki Mihály főgenerális 1690. június közepére Radnótra összehívta az erdélyi rendek gyűlését, amely július 18-ára közfelkelést hirdetett. Mintegy 5000 erdélyi katona gyűlt össze, akik csatlakoztak Heissler tábornok Havasalföldről visszaért hadtestéhez. Egy dandárt a Vaskapu-hágó védelmére küldtek, ez egyben biztosította az összeköttetést Heissler Karánsebesnél álló csapataival. Maga Teleki Mihály is az erdélyi sereggel tartott.
Thökölynek kevés kuruc harcosa maradt, a török segítségére volt utalva. Egykori katonáinak zöme a török ellen akart harcolni és átállt a császáriak oldalára. 1690 július elején maroknyi csapatával megindult téli szállásáról, az argyasi Rakovicáról. Szulejmán szultán török hadat adott mellé, Cserkesz Ahmed szilisztrai pasa, szeraszker (hadparancsok) vezetése alatt, ez adta következésképp Thököly haderejének zömét. Gázi Giráj tatár kán segédcsapatai is erősítették őket. A csapatok átkeltek a Dunán, és Bukarest és Pitești között, az az Argeș folyó mellett gyülekeztek. Itt csatlakozott hozzájuk Constantin Brâncoveanu havasalföldi vajda, akinek szultáni fermán adott jogot a hadjáratban való részvételre. A havasalföldi és moldvai román vajdák seregeivel együtt augusztus elejére meghaladó katonai erő gyűlt össze. Thököly Brassótól keletre, a Bodzai-szoroson át készült betörni Erdélybe.
A csata lefolyása
Heissler tábornok és Teleki Mihály értesült Thököly előrenyomulásának irányáról. Fő erőikkel megszállták a Bodzai-szorost. Azonban Thököly is értesült Heissler hadmozdulatáról, ezért megváltoztatta eredeti tervét. Augusztus 15-én hajnalban egy 200 főnyi különítmény váratlanul rajtaütött az elsáncolt Törcsvári-szoros kis létszámú védőrségén, Brassótól délnyugatra (a Bodzai-szorostól több, mint 100 kilométerre). A kuruc, török és tatár kontingens felkoncolta a hágó őrségét, megkezdte a torlaszok lebontását és az átkelést a hágón át. Thököly számolt azzal, hogy Heissler gyorsan mozgó csapatai hamarosan megerősítik a veszélyeztetett átjárót, ezért a Törcsvári szorosba Brâncoveanu csapatát rendelte, török segédcsapatokkal megerősítve. Maga Thököly a hegyvidéket jól ismerő kurucokkal és a tatárokkal a Déli-Kárpátok magashegyi ösvényein, járhatatlannak tartott vidéken át, a veszélyes terep nehézségeit leküzdve áthatolt a hegyeken, és augusztus 21-én seregével észrevétlenül kiért a Törcsvári-szoros északi előterébe, Zernyest falu környékére, az ekkor már a Törcsvári-szorosban harcoló Heissler és Teleki csapatainak hátába kerülve.
Thököly jól számított. Amikor Heissler hírt kapott az ellenség törcsvári áttöréséről, azonnal átcsoportosította csapatait. A Bodzai-szorosban kis létszámú őrséget hagyott, fő erőivel kelet felé, a megtámadott Törcsvári-szoros felszabadítására indult. Teleki főgenerális az erdélyi csapatok élén vele tartott. Hamarosan felvették a harcot a szoroson át befelé igyekvő havasalföldi és török csapatok ellen. A harc közben jött a jelentés, hogy Thököly seregének főereje Heissler hátában, Zernyest és Tohány között áll. Heissler egy erős lovassági előhadat indított az ellenség felé, három székely századot Henter Mihály vezetésével, és hat császári századot, Doria ezredes parancsnoksága alatt, őket követte Heissler és Teleki a főerővel. Thököly a tatárokat küldte az előhad elé, színlelt támadásra. A tatárokat látva a székelyek megfutamodtak, de többségük, Doria és Henter vezetésével Tohány közelében rátámadt a tatárokra, akik ezúttal visszavonulást színlelve maguk után csalták a rohamozó császári és erdélyi lovasokat. Ekkor Thököly kuruc és török serege megtámadta és szétverte az üldözésben szétszóródott lovasságot. Időközben megérkezett Heissler és Teleki is a császári és erdélyi főerővel. Véres harc alakult ki, a császári és az erdélyi hadak sokáig keményen harcoltak, a küzdelemben elesett maga Cserkesz Ahmed pasa, a török hadparancsnok is. De végül teljesen körülzárták őket, és a teljes vereséget elkerülendő, megadták magukat. A katonák java része elesett, Heissler altábornagy és a súlyosan sebesült Doria ezredes, húsz más tiszttel együtt a tatárok fogságába esett. Heisslert és Doriát Thököly 300 illetve 80 aranyért megvásárolta a tatároktól, és saját őrizete alá helyezte. A vesztett csatából lovon menekülni próbáló Teleki Mihály főgenerális lova felbukott, török üldözői utolérték, dísztelen fekete ruhájában egyszerű katonának vélték és megölték. Thököly csapatai igen kevés veszteséget szenvedtek, bár a török parancsnok, Cserkesz Ahmed pasa szintén az elesettek között volt.
A csatát követő események A megölt Teleki Mihály holttestét Thököly tisztességgel felöltöztetve elküldette az özvegynek. A csata után a beszabadult tatárok egy ideig szabadon dúlták Délkelet-Erdélyt.
A csatát követő napokban Thököly levelet írt Lipót császárnak, melyet a fogoly Doria ezredes vitt Bécsbe. Erdély új fejedelme felajánlotta, hogy behódol a császárnak, cserébe kérte erdélyi fejedelmi címének elismerését, német-római birodalmi fejedelmi címet, császári tábornagyi rangot, és kérte összes magyarországi javainak visszaszolgáltatását. A császár a fogoly Heisslernek címzett levélben elutasítóan válaszolt: „Thököly kívánságai nagyon túlzottak s megsérteném Istentől kapott méltóságomat, ha azokat elfogadnám. Velem született irgalmasságból mégis hajlandó volnék neki megkegyelmezni, jószágait visszaadnám, s egyéb kegyekre is méltatnám, ha tettel bizonyítaná be hűségét, lekaszabolván a nála lévő török–tatár csapatot.” A császár nem kívánt tárgyalni Thökölyvel, és semmiképpen sem akart fejedelmi jogokat adni sem neki, sem a törvényes Apafinak.
Erdély rendjei közül a szászok azonnal Thököly mellé álltak és elismerték törvényes fejedelmüknek. A csata másnapján, augusztus 22-én Thököly felhívást bocsátott ki, melyben a magyar és székely nemzet rendjeit is csatlakozásra szólította. Brassó város tanácsa már ezen a napon hódoló követséget menesztett a győztes vezérhez. Thököly be akart vonulni a városba, de a városparancsnok, Gutenstein császári ezredes 800 katonájával visszautasította az együttműködést, ezért Thököly a várost hadának egy részével körülzárva hagyta, a maradékkal Fogarasra vonult.