A 7536-os számú mellékút egy közel 35 kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Zala vármegyében. Letenye és Zalaegerszeg térségét kapcsolja össze, ami által a vármegye középső részében az egyik legfontosabb alsóbbrendű útnak tekinthető.

Nyomvonala A 7-es főútból ágazik ki, annak 222,400-as kilométerszelvénye közelében, Becsehely keleti külterületén, észak-északnyugat felé. Az ellenkező irányba ugyanonnan ágazik ki a 70 540-es számú út, amely az M7-es autópálya becsehelyi csomópontjával kapcsolja össze ezt a kereszteződést. 1,8 kilométer után ágazik ki belőle észak felé a 75 136-os út, ez a zsákfalunak tekinthető Valkonya községbe vezet. 4,2 kilométer után ér az út Borsfa területére, a község belterületét 5,3 kilométer után éri el – az ottani neve előbb Kossuth út, majd Zrínyi út. A központjában, 7,9 kilométer után ágazik ki belőle északnyugat felé a 7537-es út, az aránylag hegyes szögű csatlakozás miatt delta csomóponttal; a delta északi ága önállóan számozódik, 75 604-es számmal.

8,5 kilométer megtételét követően az út elhagyja Borsfa házait, ugyanott ki is lép a közigazgatási területéről és átlép Bánokszentgyörgy területére. 9,5 kilométerének elérése előtt kanyarodnak az út mellé kelet felől a Csömödéri Állami Erdei Vasút itteni szárnyvonalának vágányai, innentől kezdve bő egy kilométeren át a sínek az út mentén, annak keleti oldalán haladnak. 10,7 kilométer után keresztezi az utat a vasút, utóbbi nyomvonala ezt követően eltávolodik, nyugati irányban. A 10,750-es kilométerszelvénye táján az út keresztezi az Alsó-Válicka folyását, és pár lépéssel ezután be is ér Bánokszentgyörgy házai közé, a Kossuth Lajos utca nevet felvéve.

A település Szent Györgyről elnevezett temploma mellett, a 11,150-es kilométerszelvényénél kiágazik belőle délkelet felé a 75 137-es út, a zsákfalunak tekinthető Oltárcra, mintegy százötven méterrel arrébb pedig a 75 138-as út nyugatnak, az ugyancsak zsákfalu Várföldére. 12,6 kilométer után lép ki teljesen a település házai közül, de csak további másfél kilométerrel északabbra lépi át a következő, útjába eső község, Szentliszló határát.

Szentliszló területén a korábbinál keletebbi irányt vesz, északkelet felé halad akkor is, amikor beér a község házai közé, 15,7 kilométer megtétele után. Alig százötven méterrel arrébb beletorkollik kelet felől a 7534-es út, itt északabbnak fordul, de szinte azonnal el is hagyja a település belterületét. 17,3 kilométer után már a következő településre, Pusztamagyaródra ér, a község házait 18,2 kilométer után éri el és 19,3 kilométer táján lép ki onnan.

A következő település Pusztaszentlászló, ennek határát a 21,150-es kilométerszelvényénél lépi át. A 22. kilométere táján halad el Válickapuszta településrész és a hozzá tartozó, tekintélyes méretű baromfitartó telep mellett; a településrész nevezetessége a Püspöky-kúria, a hozzá tartozó kis templommal és legyesbényi Püspöky Grácián 1848-49-es szabadsághős emlékhelyével. Itt az út kelet-északkelet irányába fordul, ezt az irányt követve lép be Pusztaszentlászló lakott területére is, 22,7 kilométer után. Mintegy hatszáz méterrel arrébb, 23,3 kilométer után, a község központjában fordul az út iránya újra északra, neve a belterületi szakasz legnagyobb részén Kossuth Lajos utca, csak a község északi szélén veszi fel a Söjtöri utca nevet. 24,7 kilométer után lép ki a község házai közül és néhány méterrel a 25. kilométere előtt érkezik Söjtör területére.

Söjtör első házait 25,8 kilométer megtétele után éri el, a neve ott Deák Ferenc utca. Északi irányától egy idő után kicsit keletebbnek fordul, így torkollik bele, 26,9 kilométer után a 7535-ös út, délkelet felől. Áthalad a település központján, majd 27,7 kilométer után egy újabb elágazása következik: itt a 7544-es út ágazik ki belőle nyugat felé. 29,6 kilométer körül lép csak ki a település lakott területéről, és még több mint 3,5 kilométeren keresztül ezután is söjtöri külterületen húzódik. 33,2 kilométer után éri el Söjtör, Bak és Pölöske hármas határát, ettől kezdve a két utóbbi település határvonalát kíséri. Csak az utolsó, szűk 400 méterére lép teljesen Bak területére, ahol a 75-ös főútba torkollva ér véget, annak 34,200-as kilométerszelvénye közelében.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 34,212 kilométer.

Települések az út mentén Becsehely Borsfa Bánokszentgyörgy Szentliszló Pusztamagyaród Pusztaszentlászló Söjtör (Pölöske) Bak

Története

Források

Jegyzetek

07536