Szűcs Adolf Endre (névváltozat: Szücs, született: Schlesinger) (Budapest, 1884. november 29. – Budapest, 1945. február 15.)Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 280/1950. folyószáma alatt. Az 1945. február 15-iki halálozási dátum bíróilag lett megállapítva a budai járásbíróság Pk.III.62163/1949/3. sz. végzésével. matematikus, bölcseleti doktor, állami főreáliskolai tanár a budapesti II. kerületben, műegyetemi magántanár.

Életútja

Schlesinger Lipót lisztkereskedő és Leitner Ernesztina fia. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Párizsban végezte. 1907-től fővárosi középiskolai tanár volt, ekkor szerezte meg doktori címét is, majd 1912-ban műegyetemi tanársegéd a II. sz. matematikai tanszéken, 1913-ban magántanár és adjunktus lett. 10 éven keresztül tanított a IV. kerületi főreáliskolában. A Tanácsköztársaság alatt a Munkásakadémián adott elő, ezért a későbbiekben állást kellett változtatnia. Az 1920-as évek végétől a műegyetemen Rados Gusztáv tanszékén adjunktus lett, 1935-től rendkívüli tanár. 1945. február 3-án nyilasok hurcolták el lakásáról, február 4-én látták utoljára.

Számos értekezést írt főleg a variációszámításra és a differenciálegyenletekre vonatkozóan a Mathem. és Phys. Lapokba, a Math. és Természettudom. Értesítőbe, a Mathematische Annalenbe és a Rendineonti del Circolo Matematico di Palermo c. folyóiratba. Emellett jelentékeny pedagógiai tevékenységet fejtett ki a matematikai oktatás reformjáról és a geometriai tanítás újabb szempontjairól írott műveivel.

Családja 1917. június 2-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötött Chalot Andrée-vel. 1932-ben elváltak. Második felesége Feyszényi Mária Alexandrina volt, akivel 1933. április 1-jén kötött házasságot.

Munkája A Dirichlet-féle problema egy esetéről. Bölcseletdoktori értekezés. Bpest, 1907.

Jegyzetek

Források

További információk

Kósa András: Megemlékezés Szűcs Adolfról, Matematikai Lapok, 1961/1-2. 1–9. o.

Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1884-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar matematikatanárok