Nádasi Marcella (Marcelle Vuillet-Baum; Nádasi Ferencné) (Lausanne, 1905. december 3. – London, 1987. október 16.) táncművész, balettmester.

Életpályája Szakmai tanulmányait a Berlini Opera balettiskolájában kezdte, majd Eduardova növendéke lett. Először a berlini Haller-revükben lépett színpadra, majd Kedcova néven Szergej Pavlovics Gyagilev Orosz Balettjében táncolt 1924–1925 között. 1928-ban Párizsban, Preobrazsenszkajánál képezte tovább magát. Ezután Ida Rubinstein Balettjének tagja lett. Férjével együtt megnyitották magániskolájukat, amelyből – az operaházi balettiskolával egyesülve – 1950-ben az Állami Balett Intézet nőtt ki, ahol 1951–1967 között tanított. 1948–1956 között a Honvéd Együttes balettmestere is volt. Az 1960-as évektől szakkritikát írt – eleinte a Muzsika című folyóirat táncrovatába, majd az 1976-ban újrainduló Táncművészetbe. Férje halála után (1966), 1967-ben elhagyta Magyarországot; három évig a Hágai Konzervatóriumban tanított. 1971-es nyugdíjba vonult. Londonban élő lányához, Nádasi Myrtillhez költözött.

Magánélete Megismerkedett Nádasi Ferenccel, akinek partnereként nyolc éven át Európa különböző táncszínpadjain szerepelt. 1930-ban kötöttek házasságot, s 1936-ban telepedtek le Budapesten.

Sírja a Farkasréti temetőben található (33/4-1-17).

Színházi szerepei Magyar rapszódia (Nádasi Ferenccel közösen) A rózsa lelke Strandon Fababatánc Cucaracha

Jegyzetek

Források

Nemzeti Örökség Intézete

További információk Nádasi Marcella: Életem és a balett (Táncművészeti dokumentumok, 1979 – Magyar Táncművészek Szövetsége) Körtvélyes Géza: Búcsú Nádasi Marcellától (Táncművészet, 1988. 1. sz.) Imre Zoltán: Találkozásaim Nádasi Marcellával (Táncművészet, 1988. 10. sz.) Magyar táncművészeti lexikon. Szerkesztette: Dienes Gedeon. Planétás–Magyar Tánctudományi Társaság, Budapest, 2008.

Kategória:Magyar táncművészek Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1987-ben elhunyt személyek Kategória:Lausanne-iak Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek