Kelly Hu (Honolulu, Hawaii, 1968. február 13. –) amerikai színésznő, modell.

Fiatalkora

Kelly Hu Herbert Hu és Juanita Perez második gyermeke. Apja bolti eladó volt, aki szabadidejében egzotikus madarakat tenyésztett. Anyja műszaki rajzoló. Szülei korán elváltak. Angol, hawaii és kínai felmenőkkel rendelkezik.

Gyermekkorában édesanyja balettra járatta, de Kelly inkább bátyja, Glenn karatetudását igyekezett elsajátítani. A Ma'ema'e Elementary Schoolba és a Kamehameha School-ba járt Honolulun, majd a kaliforniai Pepperdine University-n diplomázott.

Tizenöt éves korában elindult egy tinédzserek számára rendezett szépségversenyen, amit meg is nyert, ő lett Hawaii szépe a korosztályában. Két évvel később a Miss Teen USA címet is elnyerte. Japánban és Olaszországban is modellkedett, majd hazatérve Los Angelesbe költözött. Folytatta a modellkedést, különböző reklámfilmekben szerepelt és folytatta a karate-edzéseket is.

Pályafutása

1987-ben tűnt fel először a filmvásznon, a Growing pains című vígjáték-sorozatban. A Péntek 13. nyolcadik részében és a The Doors-ban is kapott egy-egy kisebb szerepet. A Harley Davidson és a Marlboro Man című akciófilmben is láthattuk, majd az 1995-ös A halál napja című filmben Ralph Fiennes, Angela Bassett és Vincent D’Onofrio mellett szerepel. Ezt követően több sorozatban is feltűnt egy-egy epizód erejéig, majd 1997-ben rá osztották Rae Chang szerepét a Sunset Beach című televíziós sorozatban. 65 részben játszott.

1997 és 2000 között két sorozat készítésében is aktívan részt vett: a Nash Bridges – Trükkös hekus és A harc törvénye című bűnügyi sorozatokban. 2002-ben A Skorpiókirály című filmben megkapta Memnon (Steven Brand) varázslónőjének szerepét Dwayne Johnson mellett. Az X-Men 2. című filmben Lady Deathstrike alakját formálta meg, majd 2004-ben jött a Titkok könyvtára – A Szent Lándzsa küldetés. Láthattuk még a CSI: New York-i helyszínelőkben, a Las Vegasban, a Katonafeleségekben, vagy az NCIS: Los Angelesben is. 2012 és 2019 között A zöld íjász 12 epizódjában találkozhattunk vele China White szerepében. Előszeretettel kölcsönzi hangját különböző figuráknak rajzfilmekben és videójátékokban.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1989 Péntek 13. – VIII. rész: Borzalom New Yorkban Friday the 13th part VIII: Jason takes Manhattan Eva Watanabe Vadász Bea 1991 The Doors The Doors Dorothy Harley Davidson és a Marlboro Man Harley Davidson and the Marlboro man Suzie Tallós Rita Solecki Janka 1993 Szörfös nindzsák Surf Ninjas Ro-May Madarász Éva 1995 Keleti harc No Way Back Seiko Kobayashi Madarász Éva Strange Days – A halál napja Strange Days hírolvasó 1997 Fakin' da Funk Kwee-Me 2002 A Skorpiókirály The Scorpion King Cassandra Pikali Gerda 2003 Bölcsőd lesz a koporsód Cradle 2 the Grave Sona Haumann Petra X-Men 2. X2| Yuriko Oyama / Lady Deathstrike

| 2005 | Osztályalsó| Underclassman| Lisa Brooks | Ruttkay Laura |- | rowspan="3"| 2006 | | Americanese| Brenda Nishitani

| Undoing| Vera

| Devil's Den| Caitlin

| rowspan="3"| 2007 | | Shanghai Kiss| Micki Yang

| Succubus: Hell-Bent| Pei

| Lélegzet| The Air I Breathe| Jiyoung | Szitás Barbara |- | rowspan="4"| 2008 | Stiletto| Stiletto| Hanover | Törtei Tünde |- | Dead Space – Holt tér| Dead Space: Downfall| Shen (hangja)|

| Farm House | Lilith

| Dim Sum Funeral | Cindy

| rowspan="3"| 2009 | rowspan="2"| Scooby-Doo és a szamuráj kardja| rowspan="2"| Scooby-Doo! and the Samurai Sword| Miyumi (hangja)| Németh Borbála |- | Miss Mirimoto (hangja)| Menszátor Magdolna |- | Bérgyilkosok viadala| The Tournament| Lai Lai Zhen | Pikali Gerda |- | 2010 | Batman a Piros Sisak ellen| Batman: Under the Red Hood| Ms. Li (hangja)| Ősi Ildikó |- | rowspan="3"| 2011 | | Wo zhi nü ren xin | lány a lottóreklámban

| Almost Perfect| Vanessa Lee

| Zöld Lámpás: Smaragd lovagok| Green lantern: Emerald Knights| Laira Omoto (hangja)| Bánfalvi Eszter |- | 2012 | A bátyám árnyékában| White Frog| May Chung | Sipos Eszter Anna |- | rowspan="2"| 2013 | | The Haumana| Linda

| They Die by Dawn | Polly Bemis

| 2014 | A holnap kezdete| Age of Tomorrow| Dr. Gordon

| 2015 | | Death Valley| Greenstreet

| rowspan="2"| 2016 | | Beyond the Game| Lee

| Kepler's Dream| Irene

| 2017 | | Maximum Impact| Katie Desmond

| 2018 | | F.R.E.D.I.| Dr. Andi Palmer

| 2019 | | Go Back to China| May Li

| 2020 | Phineas és Ferb, a film: Candace az Univerzum ellen| Phineas and Ferb the Movie: Candace Against the Universe| Stacy (hangja)| Dögei Éva |- | rowspan="4"| 2021 | | Painted Beauty| Carla

| Batman: A sárkány lelke| Batman: Soul of the Dragon| Lady Shiva (hangja)| Tóth Szilvia Lilla |- | ʻOhana: Az igazi kincs nyomában| Finding 'Ohana| Leilani | Németh Borbála |- | Flamik| Extinct| riporter (hangja)| |- | 2022 | | Catwoman: Hunted| Cheshire (hangja)| |- | 2023 | | Mortal Kombat Legends: Cage Match| Ashrah (hangja)| |- | 2024 | | Watchmen Chapter I| vietnámi nő / Yvonne (hangja)''

Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1996 Űrkadétok Star Command Yukiko Fujisaki Mics Ildikó 2004 Titkok könyvtára – A Szent Lándzsa küldetés The Librarian: Quest for the Spear Lana Törtei Tünde Ősi Ildikó 2005 Dark Shadows Dr. Julia Hoffman Pánik a fedélzeten Mayday Sharon Crandall 2007 Area 57 Dr. Annabelle Fermi 2011 Phineas és Ferb a 2. dimenzióban Phineas and Ferb the Movie: Across the 2nd Dimension Stacy Hirano (hangja) Dögei Éva A Mann's World Lei 2014 High School Possession Denise Brady 2018 Karácsonyi ihlet Christmas Wonderland Julia 2020 (home)Schooled Mrs. Deluca 2021 Breast Cancer Bucket List Brenda Lee 2022 Bukott Angyalok Gyilkossági Klub – Barátokért mindhalálig Fallen Angels Murder Club: Friends to Die For Joelle Wallace Bérces Gabriella Bukott Angyalok Gyilkossági Klub – Hősök és gonosztevők Fallen Angels Murder Club: Heroes and Felons

Sorozat Év Cím Szerep 1987-1988 -Growing pains Melia - 1988 -Night court Kista - 1989 -21 Jump Street Kim Van Luy - 1989 -Tour of duty vietnámi DJ - 1990 -CBS schoolbreak special Emily - 1992 Gazdagok és szépekThe bold and the beautiful Trish 1993 A sárkány törvényeRaven Pele 1994 A fejvadászRenegade Kathy Maruyama 1994 Melrose PlaceMelrose Place Kathy Maruyama 1994 -Burke's law Dawn - 1994 -L.A.X. 2194 - - 1995 -Maybe this time Jennifer - 1996 Sentinel – Az őrszemThe sentinel Christine Hong 1996 Waikiki párosOne west Waikiki Dr. Midori 1996 -Mr. & Mrs. Smith Ms. Jones - 1996 -Murder one Natalie Cheng - 1996 -Pacific blue Wendy Trang - 1997 Sunset BeachSunset beach Rae Chang Timkó Eszter 1997-1998 Nash Bridges – Trükkös hekusNash Bridges Michelle Chan Törtei Tünde / Mezei Kitty 1998 -Malcolm & Eddie Wendy - 1998-2000 A harc törvényeMartial law Chen Pei Pei Román Judit 2003 -Boomtown Rachel Durrel - 2004 VégveszélybenThreat matrix Mia Chen 2005-2006 CSI: New York-i helyszínelőkCSI: NY Kaile Maka 2005-2008 -Robot chicken Olive Oyl / Lawyer - 2006 Las VegasLas Vegas Natalie Ko 2006 Nem szentírásThe book of Daniel Kristine Ho 2007 Afro szamurájAfro samurai Okiku 2007 -In case of emergency Kelly Lee - 2007-2014 Phineas és FerbPhineas and Ferb Stacy Hirano / Stacy / Owl 2008 Különleges ügyosztályLaw & order: Special victims unit Kelly Sun 2008-2009 KatonafeleségekArmy wives Jordana Davis 2009 A Pókember legújabb kalandjaiThe spectacular Spider-man Sha Shan Nguyen / Titania 2009 CélkeresztbenIn plain sight Jane Kwan / Ahn Li 2009 Gyilkos számokNumb3rs Alice Chen 2009 NCIS - Tengerészeti helyszínelőkNCIS Lee Wuan Kai 2009 NCIS: Los AngelesNCIS: Los Angeles Lee Wuan Kai 2010-2011 Hawaii Five-0Hawaii Five-0 Laura Hills Orosz Anna 2010-2011 VámpírnaplókThe vampire diaries Pearl Zhu Kiss Eszter 2011 CSI: A helyszínelőkCSI: Crime Scene Investigation Angie Salinger 2011-2019 Az igazság ifjú ligájaYoung justice Jade Nguyen / Cheshire / Paula Crock 2012 Békét, bíró!Fairly legal Lydia 2012 Piszkos csapatBreakout kings Kendra Park 2012-2019 A zöld íjászArrow China White 2013 CastleCastle Scarlet Jones 2013-2014 13-as raktárWarehouse 13 Abigail Chow 2013-2017 Tini nindzsa teknőcökTeenage mutant ninja turtles Karai 2014 A visszatérőkThe 100 Callie Cartwig 2015 -Being Mary Jane Alana - 2017 NCIS: New OrleansNCIS: New Orleans Doctor Anna Yoon 2017 -Gap year Vanessa - 2017-2018 -Stretch Armstrong & the Flex Fighters Miya Kimanyan / Mrs. Park - 2017-2019 OrvilleOrville Admiral Ozawa 2018 -Archer királynő - 2018 -Dietland Abra Austen - 2018-2019 -Tangled: The series Adira -

Érdekességek Fekete öves karatemester. 2006-ban lefutotta a Honolulu Maratont.

Jegyzetek

További információk

Kategória:1968-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Honoluluiak