Szakáts Zoltán (Nagyszeben, 1901. március 10. – Budapest, 1947. december 8.Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 2438/1947. folyószám alatt.) színész.

Életpályája Szülei: Szakáts Károly és Ruth Erzsébet voltak. Kolozsváron, a piarista gimnáziumban érettségizett. A Közgazdasági Egyetemen hallgatott nyolc szemesztert, közben 1920–1921 között az egyetemi zászlóaljban szolgált. Rákosi Szidi színiiskolájában tanult, majd 1924-ben Szegeden kezdte pályáját. 1924 és 1928 között a Király Színház, 1928-tól 1929-ig a szegedi színtársulat, 1929-től a Felvidéki Magyar Színtársulat tagja volt. 1932 és 1933 között Kassán, 1933-tól 1934-ig a Vígszínházban játszott. 1934 és 1935 között a Kamaraszínházban lépett fel, 1935-től 1937-ig a Magyar Színházban volt látható. 1937 és 1941 között a Magyar Színházban és az Andrássy úti Színházban szerepelt. 1941-től 1944-ig a Madách Színházban, 1945-től 1947-ig a Művész Színházban működött.

Magánélete 1929. február 12-én, Budapesten házasságot kötött Wallenstein Margittal.Házasságkötése bejegyezve a Bp. I. ker. állami házassági akv. 84/1929. folyószám alatt. Egy lányuk született: Éva.

Sírja a Farkasréti temetőben található (26/2-8-13/14).

Színházi szerepei A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 8.

Filmjei

Jegyzetek

Források

Hangosfilm.hu Filmkatalógus.hu

További információk Z. Szabó László: Arcképvázlatok Szakáts Zoltánról (Életünk, 1965. 3. sz.) Ki-kicsoda? Kortársak lexikona. [Budapest], Béta Irodalmi Rt., . Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. kötet. Erdély. 4. kötet. Délvidék.]. Felelős szerkesztő és kiadó Hortobágyi Jenő. Budapest, 1940. Magyar filmlexikon. Szerkesztette: Veress József. Budapest, Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2005. Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006.

Kategória:Magyar színészek Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1947-ben elhunyt személyek Kategória:Nagyszebeniek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek