Paál István (Nagyszénás, 1935. június 26. – Budapest, 2010. szeptember 28.) magyar szobrász. Főként köztéri szobrokat alkotott.
Életpályája A középiskola elvégzése után, 1953 és 1959 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol mestere Kisfaludi Strobl Zsigmond volt. 1969 és 1972 között Derkovits-ösztöndíjban részesült. Első művein még az avantgárd hatásai érződnek, később azonban egyre realistább ábrázolásmódja lett. Petőfi-mellszobra 1983-ban első díjat nyert a Petőfi Sándor születésének 160. évfordulójára meghirdetett országos pályázaton, Kiskőrösön. Megnősült, családot alapított. Ekkor már Budapesten élt. Felesége 2001-ben hunyt el, sírjára ő maga tervezett egy bronz domborművet (ennek vázlata portréképe mellett, a falon látható). Kilenc évvel felesége halála után, 2010-ben hunyt el.
Tagja volt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának.
Alkotásai Kétfigurás parkdíszítő szobor – mészkő (Székesfehérvár, 1962) Romwalter Alfréd mellszobra – mészkő (Sopron, 1964) Játszótéri plasztika – mészkő (Mosonmagyaróvár, 1965) Sobó Jenő mellszobra – mészkő (Sopron, 1967) thumb|170px|jobbra|A visegrádi oroszlán Oroszlán parkdíszítő szobor – mészkő (Visegrád, 1972) Kétfigurás parkdíszítő szobor – mészkő (Balatonberény, 1975) Felszabadulási emlékmű – mészkő (Hajdúnánás, 1979) Ágaskodó Pegazus – mészkő (Budapest XVII. kerülete, 1982) thumb|170px|jobbra|Magyar Gyula mellszobra Magyar Gyula mellszobra – bronz (Budapest XI. kerülete, 1984) Petőfi Sándor mellszobra – bronz (Kács, 1987) Budenz József mellszobra – bronz (Budapest II. kerülete, 1989) Cserkész emlékmű főalakja (Kisfaludi Strobl Zsigmond kisplasztikája nyomán) – bronz (Gödöllő, 1994) Cserkész emlékmű talapzatának domborművei (Olave és Robert Baden-Powell, Teleki Pál és Lindenmeyer Antónia) – bronz (Gödöllő, 1999) Nagy Zsuzsanna síremléke (Budapest, 2001)
Díjai Derkovits-ösztöndíj (1969) Petőfi Sándor születésének 160. évfordulójára meghirdetett országos pályázat I. díja (1983) Részvétele csoportos kiállításokon
1978: Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest 1983: Műcsarnok, Budapest
Források artportal.hu factory.hu
Jegyzetek
További információk JUHÁSZ F.: Pegazus-Petőfi, Új Írás, 1988/11.
Kategória:Magyar szobrászok Kategória:1935-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Nagyszénásiak Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek