A Formula–E Long Beach nagydíja a Formula–E egy korábbi versenye, melyet 2015-től 2016-ig rendeztek meg.

Története A szezon hatodik futamát a kaliforniai Long Beach városában kialakított utcai pályán rendezték meg a 2014–2015-ös szezonban. A kvalifikáción Sébastien Buemi szerezte meg a pole-pozíciót, de az energiafelhasználásra vonatkozó szabályok megsértése miatt visszasorolták, így Daniel Abt került az első helyre. A német versenyző nem sokáig örülhetett az első helyének, mert Piquet azonnal lerajtolta az első sikán előtt. A brazil pilóta végül meg is nyerte a versenyt és épp azon a pályán szerezte meg 2006 óta első sikerét formulaautóval, melyen háromszoros F1-es bajnok édesapja első nagydíjgyőzelmét aratta 35 évvel korábban. A következő szezonban da Costa szerezte meg a pole-pozíciót, de egy órával az időmérőt követő technikai ellenőrzésen ugyanis kiderült, hogy az autójára szerelt abroncsokban a levegő nyomása alacsonyabb volt, mint a megengedett minimális érték. Ezzel autóját szabálytalannak nyilvánították, da Costát pedig kizárták az időmérőről, így csak a rajtrács másik végéről, a 18. helyről kezdheti majd meg a versenyt. A pole-t és az ezzel járó három pontot így Sam Bird örökölte meg. A futamot Di Grassi nyerte meg Stéphane Sarrazin és csapattársa, Daniel Abt előtt.

Eredmények Év Helyszín Győztes Második Harmadik Pole-pozíciók Leggyorsabb körök 2015 Long Beach Nelson Piquet, Jr.China Racing Jean-Éric VergneAndretti Autosport Lucas di GrassiAbt Sportsline Daniel AbtAbt Sportsline Nicolas Proste.dams Renault 2016 Lucas di GrassiABT Schaeffler Audi Sport Stéphane SarrazinVenturi Daniel AbtABT Schaeffler Audi Sport Sam BirdDS Virgin Racing Sébastien BuemiRenault e.Dams

Jegyzetek

További információk A Formula–E honlapján

Kategória:Formula–E nagydíjak Kategória:Autóversenyzés az Amerikai Egyesült Államokban