Az Amerikai Egyesült Államok elnökének leváltása az ország alkotmányának előírásai szerint a Kongresszus mindkét házának részvételével lefolytatott eljárás keretében lehetséges. Az elnök elmozdítása nem puszta politikai aktus: az ország vezetőjét csak akkor lehet hivatalától megfosztani, ha a szenátus kétharmados többséggel bűnösnek találta hazaárulás, vesztegetés, vagy egyéb súlyos bűncselekmény, illetve vétség miatt.

Az elnök leváltására irányuló – bírósági tárgyalásra emlékeztető – eljárás mindig a képviselőházban kezdődik. A képviselők tanúkat hallgatnak meg, dokumentumokat kérnek be, megvitatják az elnök tevékenységét, majd egyszerű többséggel döntenek arról, hogy vádat emelnek-e az elnök ellen. Az eljárásnak ezt a vádemelési részét angolul impeachmentnek nevezik.

Ha a képviselőház vádat emelt az elnök ellen, akkor az eljárás a szenátusban folytatódik. Az alkotmány előírása szerint a szenátus ülését ilyenkor a Legfelsőbb Bíróság főbírája vezeti. A szenátusban a képviselőház küldöttsége előterjeszti a vádat, majd a szenátorok meghallgatják az elnök képviselőjét és szükség szerint a tanúkat. Áttekintik az írásos bizonyítékokat, majd megvitatják a vádat. Végül szavaznak minden egyes vádpontról. Ha az elnököt valamelyik vádpontban a jelen lévő szenátorok kétharmada bűnösnek találja, az elnök elveszti hivatalát. A szenátus további büntetésként a leváltott elnök passzív választójogát is megvonhatja, azaz megakadályozhatja, hogy az érintett a jövőben valamilyen szövetségi választáson indulhasson. Egyéb büntetést ebben az eljárásban nem lehet kiszabni, viszont annak nincs akadálya, hogy a leváltott elnököt ugyanezért a cselekményért később bíróság elé állítsák, és bármely más polgárhoz hasonlóan elítéljék.

Egy 1967-es módosítás óta arra is lehetőséget ad az alkotmány, hogy az alelnök és a kabinet többsége együttes határozatban ideiglenesen alkalmatlannak nyilvánítsa az elnököt a hivatali teendők ellátására. Ilyenkor az alelnök látja el az elnöki feladatokat egészen addig, amíg az elnök újra alkalmasnak nem nyilvánítja magát. Vitás esetekben a Kongresszus dönt.

Az ország történetében még nem volt példa arra, hogy az elnököt elmozdították volna hivatalából.

Alkotmányos háttér Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya előírja, hogy az elnököt négyéves időtartamra választja meg az elektori kollégium, amelynek további alkotmányos szerepe nincsen. Ezért amíg az európai parlamentáris demokráciákban létezik a bizalmatlansági indítvány intézménye, amelyen keresztül az ország vezetőjét leválthatja az a testület (tipikusan a parlament), amely őt korábban megválasztotta, az Egyesült Államokban ilyen mechanizmusra nincs lehetőség. Az 1787-es alkotmányozó nemzetgyűlés résztvevői ezért fontosnak tartották, hogy beépítsenek az alkotmányba valamilyen eljárást, amelynek mentén az elnököt le lehet váltani, ha netán visszaélne hatalmával.

bélyegkép|jobbra|Az alkotmányozó nemzetgyűlés helyszíne Philadelphiában Az alapító atyák számára több történelmi és kortárs példa és lehetőség is kínálkozott. A brit jogi hagyományban már a 14. század óta létezett egy impeachment nevű eljárás, amelynek révén a képviselőház felelősségre vonhatta a király minisztereit a hivatali visszaéléseikért. Több amerikai állam alkotmányában is volt hasonló procedúra a kormányzó leváltására korrupció vagy „kártékony kormányzás” (maladministration) esetére. A virginiai küldöttek terve szerint a bíróságok feladata lett volna az elnök esetleges elmozdítása. Olyan elképzelés is volt, hogy a leváltási eljárásra egyáltalán nincs szükség, hiszen az elnököt fix időtartamra választják, és így az újraválasztáskor ítéletet mondhatnak felette az elektorok. Végül az a döntés született, hogy a brit modellt követik, ahol a képviselőház vádat emelhet a tisztségviselők ellen, az ítéletet pedig a lordok háza mondja ki. A bírói kar részvételét a végleges terv szerint az biztosítja, hogy a felsőházi tárgyalást a legfelsőbb bíróság főbírája vezeti.

A végleges alkotmányszöveg több helyen is érinti az elnök leváltásának kérdését. A végrehajtó hatalmi ágról szóló II. cikk kimondja, hogy az elnököt hivatalából „el kell mozdítani hazaárulás, vesztegetés, egyéb súlyos bűncselekmény és vétség miatt történt elítélés esetén”. A törvényhozásról szóló I. cikk kimondja, hogy az elnök közjogi felelősségre vonása esetén a vádemelés a képviselőház hatáskörébe tartozik, ugyanennek a cikkelynek a következő paragrafusa szabályozza a vádemelést követő szenátusi tárgyalást és a kiszabható ítéletet.

Az eljárás menete bélyegkép|balra|Az Amerikai Egyesült Államok Capitoliuma, az eljárás helyszíne Az elnök leváltására irányuló eljárás minden esetben a képviselőházban kezdődik. Az első lépés az, hogy a képviselőház vizsgálatot folytat, amelynek során megállapítja, hogy történt-e olyan cselekmény, amely az elnök elmozdítását indokolná. Az alkotmány világossá teszi, hogy az elnök leváltása nem puszta politikai aktus: az ország vezetőjét csak hazaárulás, vesztegetés, vagy egyéb súlyos bűncselekmény illetve vétség miatt lehet hivatalától megfosztani. A hazaárulást az alkotmány explicite definiálja, és a vesztegetés jelentéséről is széles egyetértés van, azonban az „egyéb súlyos bűncselekmény és vétség” mibenléte gyakori vita tárgya. Gyakran felmerülő kérdés például, hogy leváltható-e az elnök olyan cselekményért, amely a törvény szerint nem büntetendő, illetve hogy melyek azok a cselekmények, amelyek a törvény szerint büntetendőek, de mégsem eléggé súlyosak ahhoz, hogy az elnök elmozdítását indokolnák. Az elterjedt alkotmányjogi vélemény az, hogy az elnököt le lehet váltani olyan cselekményért is, ami nem ütközik törvénybe, ha az összeegyeztethetetlen az elnöki hivatallal, de az is világos, hogy apró vétségekért nem foszthatják meg az elnököt a hivatalától.

A vizsgálat rendszerint a képviselőház állandó bizottságaiban folyik, bár a házelnök kijelölhet erre a célra egy eseti bizottságot is. Megindítása történhet formális képviselőházi határozat keretében, de a házelnök egyszemélyi döntéssel is útjára indíthatja az eljárást. A vizsgálatot végző bizottság ezután tanúkat hallgat meg és dokumentumokat kér be. Ha az a döntés születik, hogy vádemelési javaslatot kell tenni az elnök ellen, akkor a szenátus elé terjesztendő vádpontokat tipikusan az igazságszolgáltatási bizottság szövegezi meg. Végül a teljes képviselőház szavaz arról, hogy az elnök ellen vádat emelnek-e a szenátusban, és ha igen akkor a javasolt vádpontok közül melyeket terjesztik a felsőház elé. Erről egyszerű többséggel hoznak döntést a képviselők. Az eljárásnak ezt a vádemelési részét angolul impeachmentnek nevezik. Ha a képviselőház vádat emelt az elnök ellen, akkor kijelölik azokat a képviselőket, akik a vádat fogják képviselni a felsőházban. Ennek a delegációnak a tagjait angolul impeachment managernek vagy House managernek nevezik. Kijelölésükben domináns szerepe van a házelnöknek, akinek a döntését rendszerint határozatban erősíti meg a képviselőház.

bélyegkép|jobbra|John G. Roberts főbíró esküt tesz Donald Trump szenátusi tárgyalásának kezdetén, 2020. január 16-án Ezután az eljárás a szenátusban folytatódik. Az alkotmány előírása szerint a szenátus ülését ilyenkor a Legfelsőbb Bíróság főbírája vezeti. A tárgyalás idejére a Szenátus minden más ügyet félretesz, és – a vasárnapok kivételével – minden nap ülésezik. A tárgyalás a főszabály szerint nyilvános, de egyes kényes kérdések megtárgyalására a testület zárt ülést is elrendelhet. A szenátusban a képviselőház küldöttsége előterjeszti a vádat, majd a szenátorok meghallgatják az elnök képviselőjét és szükség szerint a tanúkat, valamint áttekintik az írásos bizonyítékokat. A tárgyalásnak ebben a szakaszában a szenátorok nem szólalhatnak meg. A tanúkhoz vagy a vád illetve a védelem képviselőihez intézett esetleges kérdéseiket írásban intézik a levezető elnökhöz, aki aztán a maga megfogalmazásában felteszi a kérdést. A szenátorok ezután megvitatják a vádat. Végül szavaznak minden egyes vádpontról. Ha az elnököt valamelyik vádpontban a jelen lévő szenátorok kétharmada bűnösnek találja, az ország vezetője elveszti hivatalát. A szenátus további büntetésként a leváltott elnök passzív választójogát is megvonhatja, azaz megakadályozhatja, hogy az érintett a jövőben valamilyen szövetségi választáson indulhasson. A szenátus elmarasztaló ítélete azt is megtilthatja, hogy a hivatalától megfosztott elnök valamilyen fizetett vagy tiszteletbeli pozíciót töltsön be a szövetségi kormányzatban. Egyéb büntetést ebben az eljárásban nem lehet kiszabni, viszont annak nincs akadálya, hogy a leváltott elnököt ugyanezért a cselekményért később bíróság elé állítsák, és bármely más polgárhoz hasonlóan elítéljék.

Kísérletek az elnök leváltására Bár az Egyesült Államok történetében még nem volt példa arra, hogy az elnököt elmozdították volna hivatalából, öt ízben is sor került már arra, hogy a képviselőház elindította az elnök leváltását célzó eljárást.

Andrew Johnson bélyegkép|A szenátus az Andrew Johnson elnök leváltásáról szóló indítványt tárgyalja 1868. február 24-én Andrew Johnson az Egyesült Államok 17. elnöke volt. Korábban ő volt Abraham Lincoln alelnöke, és miután Lincoln 1865. április 14-én merénylet áldozata lett, Johnson vette át az ország vezetését. Az új elnök feszült viszonyban volt a kongresszussal, több törvényjavaslatot megvétózott, de a honatyák kétharmados többséggel rendre felülbírálták az elnöki vétókat. Johnson közben a saját kabinetjének egyes tagjaival is ellentétbe került, de amikor azzal fenyegetőzött, hogy leváltja a neki ellentmondó kormánytagokat, a törvényhozás megszavazott egy olyan törvényt, amely kongresszusi jóváhagyáshoz kötötte a miniszterek menesztését. Johnson a törvényt megvétózta, de a kongresszus felülbírálta az elnöki vétót. Johnson ennek ellenére önhatalmúlag menesztette Edwin M. Stanton hadügyminisztert.

Válaszul a képviselőház eljárást indított Johnson leváltására, és 1868. február 24-én 11 vádpontot terjesztett a szenátus elé. A szenátus három hónapi tárgyalás után szavazott az indítványról. A testületnek 54 tagja volt, tehát az elnök leváltásához szükséges kétharmados többség 36 elmarasztaló szavazatot jelentett volna. Végül azonban csak 35 szenátor szavazott Johnson ellen, 19-en viszont nem támogatták az elnök elmozdítását, aki így hivatalban maradt. A politikailag meggyengült elnök az év végén sikertelenül indult az újraválasztásért, és 1869. március 3-án lejárt a hivatali ideje.

Richard Nixon

bélyegkép|A képviselőház igazságszolgáltatási bizottsága megkezdi a Richard Nixon elnök leváltására irányuló vizsgálatát 1974. május 9-én