Hildur Ingveldar Guðnadóttir (Reykjavík, 1982. szeptember 4. – ) Oscar-, Primetime Emmy-, Golden Globe-, BAFTA- és kétszeres Grammy-díjas izlandi zeneszerző. Klasszikusan képzett csellista. Játszott a Pan Sonic, a Throbbing Gristle, a múm és a Stórsveit Nix Noltes együtteseiben, de turnézott az Animal Collective és a Sunn O))) zenekarokkal is. Ő szerezte a Csernobil című televíziós minisorozat és a 2019-ben bemutatott Joker című film zenéjét is.
Pályafutása A reykjavíki Zeneakadémián tanult, majd ezt követően költözött Berlinbe, édesanyja operaénekes, édesapja klarinétművész, zeneszerző és karmester. Keresztnevének jelentése Háború, Isten leánya. 2006-ban szólóalbumot adott ki Lost In Hildurness néven, Mount A (album) címmel. Az albumon hallható dalok Izland északi részén, Hólarban és New Yorkban lettek felvéve. 2009-ben kiadta második szólólemezét, a Without Sinkinget, amelyet az Egyesült Királyságban működő kiadónál, a Touch Musicnál jelentetett meg.
A csellón valló játék mellett énekel és kóruszenét is szervez. Zeneszerzőként jegyzi az Izlandi Nemzeti Színházban bemutatott darabhoz írt partitúrát, ami a "Sumardagur" ("Nyári nap") címet viseli. Több filmben és televíziós sorozatban közreműködött, így zenéi hallhatóak az Emberrablásban, a Mária Magdolnában és a Sicario 2. – A zsoldosban is. 2019-ben a Csernobil című televíziós minisorozat filmzenéjének megkomponálását Emmy-díjjal ismerték el, a Todd Phillis által rendezett Joker című film zenéért pedig a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon vehetett át díjat. Pályája során többször dolgozott együtt Jóhann Jóhannssonnal. Todd Phillips alkotásának filmzenéjéért 2020-ban elnyerte a Golden Globe-, a BAFTA- és az Oscar-díjat is. Ő lett az első izlandi Oscar-díjas és a Brit Filmakadémia díját is első olyan nőként vehette át kategóriájában, aki a győztes filmbetétdalt egyedül komponálta.
Diszkográfia Saját szerzemény Mount A (mint Lost in Hildurness) (2006. január 12.) Without Sinking (Touch 2009), vinyl-verzióval, extra dalokkal 2011-ben újra kiadva Mount A (mint Hildur Guðnadóttir) (Touch 2010) Leyfðu Ljósinu (Touch, 2012), Saman (Touch, 2014), vinyl-verzióval
Közreműködések Rúnk – Ghengi Dahls (Flottur kúltúr og gott músik) 2001 Mr. Schmucks Farm – Good Sound (Oral 2005) Stórsveit Nix Noltes – Orkídeur Hawai (12 Tónar/Bubblecore 2005) Angel and Hildur Guðnadóttir – In Transmediale (Oral 2006) Hildur Guðnadóttir with Jóhann Jóhannsson – Tu Non Mi Perderai Mai (Touch 2006) Nico Muhly – Speaks volumes (Bedroom Community 2006) Valgeir Sigurðsson – Equilibrium Is Restored (Bedroom Community 2007) Ben Frost – Theory of Machines (Bedroom Community 2006) Skúli Sverrisson – Sería (12 Tónar 2006) Pan Sonic – Katodivaihe/Cathodephase (Blast First Petite 2007) Múm – Go Go Smear the Poison Ivy (Fat Cat 2007) Hildur Guðnadóttir, BJ Nilsen and Stilluppsteypa – Second Childhood (Quecksilber 2007) Múm – Sing Along to Songs You Don't Know (Morr Music 2009) The Knife – Tomorrow, In a Year (2010) Wildbirds & Peacedrums – Rivers (The Leaf Label 2010) Sōtaisei Riron + Keiichirō Shibuya – Blue (Strings Edit) feat. Hildur Guðnadóttir (Commons 2010) Skúli Sverrisson – Sería II (Sería Music 2010) Hauschka – Pan Tone (Sonic Pieces 2011) Múm – Smilewound (Morr Music 2013) Craig Sutherland – Strong Island (2017) Sunn O))) – Life Metal (2019)
Filmzene Év Film Rendező Megjegyzés2011A vérzésPhilip GelattZeneszerző2012EmberrablásTobias LindholmAstro: An Urban Fable in a Magical Rio de JaneiroPaula Trabulsi2013JînReha ErdemFogságbanDenis VilleneuveCselló szóló2015Sicario – A bérgyilkosA visszatérőAlejandro G. Iñárritu2016The OathBaltasar KormákurZeneszerzőÉrkezésDenis VilleneuveCselló szóló2017Tom of FinlandDome KarukoskiZeneszerző, Lasse Enersennel közösenAz utazás végeSaul DibbZeneszerző, Natalie Holttal közösen2018Mária MagdolnaGarth DavisZeneszerző, Jóhann Jóhannssonnal közösenSicario 2. – A zsoldosStefano SollimaZeneszerző2019JokerTodd Phillips2022TárTodd Field Zeneszerző Women Talking Sarah Polley Zeneszerző
Közreműködései filmekben és televíziós sorozatokban Év Sorozat Televíziós adó Epizódok száma Megjegyzés2013Graduates – Freedom Is Not For FreeHailstoneN/AZeneszerzőDokumentumfilm 2014Så meget godt i venteDanish Documentary ProductionN/AMing Of Harlem: Twenty One Storeys In The AirN/A2015-2018Kelepcébe csalvaRÚV20Zeneszerző, Jóhann Jóhannssonnal és Rutger Hoedemaekersszel közösen2017Strong IslandNetflixN/AZeneszerzőDokumentumfilm The DeparturePandoraN/AComposer, additional musicDokumentumfilm 2018Street SpiritsV71N/AZeneszerző, Eric Papky-val közösenDokumentumsorozat2019CsernobilHBOSky5ZeneszerzőTelevíziós minisorozatEmmy-díj kiemelkedő zenei kompozícióért, a "Please Remain Calm" című dal megkomponálásáért
Díjak és jelölések Díj Év Kategória Díjazott vagy jelölt film, sorozat Eredmény ForrásOscar-díj2020Legjobb eredeti filmzeneJoker BAFTA-díj2020Legjobb filmzene Critics' Choice Movie Awards2020Legjobb filmzene Golden Globe-díj2020Legjobb eredeti filmzene Emmy-díj 2019 Kiemelkedő zenei kompozíció televíziós sorozatban, filmben vagy speciális filmes effektek tartalmazó filmben Csernobil Velencei Nemzetközi Filmfesztivál 2019 Premio Soundtrack Stars Award Joker Ausztrál Film- és Televíziós Akadémia díj 2018 Legjobb eredeti filmzene Mária Magdolna Asia Pacific Screen Awards 2018 Legjobb eredeti filmzene Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál 2018 Legjobb filmzene Az utazás vége Robert-díj 2013 Legjobb filmzene Emberrablás Golden Globe-díj 2023 Legjobb eredeti filmzene A nők beszélnek
Jegyzetek
További információ
Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Emmy-díjasok Kategória:21. századi zeneszerzők Kategória:Oscar-díjasok Kategória:Izlandi nők Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Grammy-díjas zenészek