A Különös végrendelet Jules Verne regénye, amelynek központja Chicago, szereplői pedig keresztül-kasul bejárják az akkori Amerikát. Teszik ezt egy lúd-játékba szerelmes milliomos különös végrendelete hatására. A könyvet Verne korabeli útikönyvek, vasúti- és hajózási-menetrendek hatására írta, lenyűgözte, milyen gyorsan és könnyedén járhatók be hatalmas távolságok.

A könyv olvasása során záporoznak a dátumok és helyszínek, ezért ajánlott egy Amerika térkép és egy lúd-játék társaságában olvasni a művet. A könyvet Verne 1899-ben írta, így a leírások az akkori földrajzi, társadalmi és politikai állapotoknak felelnek meg. Persze e nélkül is szórakoztató a ritka sodró lendületű és számtalan történés feszítette könyv.

Történet Az ingatlan-, vasút- és olaj-befektetéseken meggazdagodott Hypperbone J. Vilmos chicagói milliomos ötvenéves korában meghal. A végrendeletében 60 millió dolláros vagyonáról, amely korában a leggazdagabb emberek közé emelte, különös végrendeletben rendelkezik. Életében naponta járt klubjába, az „Excentrikus-Klub“-ba, ahol szinte fanatikus rabja lett a lúd-játéknak. E játék módosított változatában versenyez a hagyatékért hat chicagói születésű és ott élő lakos, akiket közjegyző sorsol ki. A lúd-játék egyes mezői az amerikai államok, a lúd mező szerepét Chicago nyeri.

A hat versenyző mellé a végrendelet kiegészítés egy hetediket is rendel. Két naponta döntenek a kockák arról, hogy az adott játékos melyik államba, melyik városba utazzon. Erre a játékosnak két hete van. A játék nyertese az örökös, a másodiké a játék során beszedett díj.

A regényben számos kaland, táj- és város-leírást olvashatunk, miközben Verne kedvelte szereplők boldogulnak, az ellenszenvesek meg szenvednek és vesztenek. A könyv végén természetesen meglepetés és öröm.

Első könyv

Az ünneplő város Hatalmas tömeg hömpölyög Chicago utcáin a temető felé. Ott helyezik majd végső nyugalomra az ingatlan, vasút és olaj üzleteken meggazdagodott milliomost, Hypperbone J. Vilmost, az „Excentric Klub“ tagját.

Hypperbone J. Vilmos A koporsót hat chcagoi polgár kísérte, akiket Thornbrock közjegyző sorsolt ki Higginbotham B. György, az „Excentric Klub“ elnöke kérésére. Ők: Max Réal festő, Tom Crabbe ökölvívó, Hermann Titbury, Harris T. Kymbale újságíró, Lissy Wag pénztáros és Hodge Urrican tengerész kapitány.

Megtudjuk, hogy az elhunyt szenvedélyes lúd-játékos volt.

Oakwoods A koporsót elhelyezik a Hypperbone emelte mauzóleumban.

A "hat" Részletesebb ismeretséget kötünk a hat kiválasztottal, Verne mindegyik mellé rendel egy kisérőt.

A kanadai francia Max Réal festő, aki felszabadított Toby (17) inasával él és naponta beszél édesanyjával.

Tom Crabbe (30) ökölvívó, hatalmas termetű zabagép, akit teljes mértékben edzője, gondozója John Miller irányít.

Hermann Titbury (50) és felesége, Katóka (52) fösvény uzsorás.

Harris T. Kymble (37) a chicagoi Tribune újságírója.

Lissy Wag (20) szerény körülmények közt él, a Marshall Field üzletében pénztáros, ahogy legjobb barátnője, a nagyszájú Jovita Forley (25) is.

Hodge Urrican (52) morgós, örök elégedetlen, magának való tengeri medve, akinek egyetlen ismerőse és állandó kísérője Turk. Turk egész életében Urrican alatt szolgált különböző hajókon.

A végrendelet A végrendelet ismertetése. A 60 milliós vagyon örököse az, aki Hypperbone kedvenc játékának amerikai államokra átalakított változatát megnyeri (Alaszka szándékosan nem szerepel), elsőként érkezik meg a 63. mezőre. A második helyezett kapja a játék során befolyó díjakat. A játékban a lúd mező Chicago, a hatodik a Híd, a 19. Fogadó, a 31. Kút, a 42. Útvesztő, az 52. Fogság és az 58. Halál.

A végrendelet felolvasását hallgató közönség nagy meglepetésére a végrendelethez kiegészítés is fűződik, amely X. K. Z. néven egy hetedik játékost is megnevez. Az X. K. Z. álnév, a könyv végéig találgatják, hogy kit is fed a három betű.

A "sakk-tábla" kézről-kézre jár A játékot Thurnbock jegyző felügyeli, két naponta ő dob két kockával, az eredményt megtáviratozza az érintett játékosnak. A játékosnak az adott postahivatalban személyesen kell átvennie a táviratot. Aki késik, kiesik. A játékot Max Réal kezdi, majd Crabbe, Titbury, Kymbale, Wag, Hodge és végül X. K. Z.

Az első dobás Max Réalt Kansas, Fort Riley-ba küldi.

Aki először kél útra MAx Réal Tobyval utazik vonattal Fort Riley felé. Útközben több helyen megáll, fest. Egy helyen vadló csorda tart feléjük, egy közeli fára felmászva menekülnek meg.

Crabbét körútra viszi Milner Tom Crabbét a kocka dobás Texas, Austinba küldi. Vonattal utaznak el „Nouvelle Orleans“-ba, ahonnan hajóval mennek Galvestonig. Crabbe buta hústorony, edzője magát fifikásnak gondoló személy. A hajó úton Crabbe annyira rosszul van, hogy hét embernek kell a fedélzetről a kabinba vonszolni. Austinba vonattal érkeznek.

Egy meg egy az kettő Hermann Titburyékről hamar kiderül, hogy az asszony hordja a nadrágot. Ők Maine-be utaznak álnéven. Azért álnéven, hogy ismertségük miatt – a különös végrendelet híre Amerika szerte ismert – drágábban kapjanak szállást. Amikor a felesége megengedi, Hermann egy kocsmában whiskyt inna, de kiderül, hogy az állam törvényei szerint ehhez orvosi engedély kellene. Letartóztatják, a bíró előbb száz, majd a vitatkozásuk miatt 300 dollárra bünteti őket. Ekkor Titbury kijelenti, hogy akit a bíró megbüntetett, az álnév, ezért nem fizet – mire a bíró nyolc napra lecsukja. Ez azt jelenti, hogy nem lehet ott a távíró hivatalban.

Az újságíró útja Az újságíró Kymble feladata tizennégy nap alatt az Új-mexikói Santa Fé-be érkezés New Yorkon át. Az újság támogatását élvező Kymble színes riportokban számol be útjáról az egész könyv során. Jó időzítéssel meg is érkezne Santa Fé-be, de a vágányt Cliftonnál elmosta a víz. Egy Isidor nevű fogatos felajánlja segítségét, de így is lassan haladnak. Ezért Kymble előbb száz, aztán ezer, végül tízezer dollárt ajánl neki, ha jobban ösztökéli Isidor a lovát. Jobban ösztökéli, odaérnek. A jámbor Isidor a tízezer dolláros csekknél jobban akar száz dollárt a kezébe, Kymble kedvére tesz.

Jovita aggodalmai Lissy Wag megfázik, a fejezet a gyógyulásáról szól. Jovita barátnője ápolja, az ismeretlen Humpry Waldon is felkeresi.

Az ötödik játszófél Lissy Wagnak Wisconsin, Milwaukee-ba kell utaznia, ami a szomszéd állam. És még megy is gyógyul.

Urrican kapitány kalandjai Urrican úticélja Florida. Ezért vonattal leutaznak Chicagoból Mobile-ba, onnan hajóval mennének Key Westbe, de egy hajó sem készül arra. Átmennek Pensacolába, de onnan sem találnak hajót, az idő meg már szorítja őket. Végül az utolsó pillanatban akad egy kisebb hajó.

Urrican kapitány kalandjainak folytatása Urrican hajója Tampa magasságában óriási viharba kerül, a hajó kapitány visszafordulna, Urrican megveszi a hajót tőle. Hajótörést szenvednek, a tenger partra sodorja őket. A reggeli köd oszlásakor veszik észre, hogy pont a Key westi világítótoronynál vannak. Urrican eszméletlen, de Turk kocsit szerez és vad vágtával időre beesnek a postahivatalba. Játékban maradnak. Következő úticéljuk a Halál Völgye Kaliforniában.

Helyzet május 26-án X. K. Z-nak a fővárosba, Washingtonba kell utaznia. Próbálják kitalálni, hogy ki ő. Higginbotham, a klub elnöke és Thornbrock közjegyző is tagadja, hogy ő lenne X. K. Z. Mivel a dobás eredményét nagy közönség előtt hirdetik ki, így ott nem derül ki a hetedik játékos kiléte. De két hét múlva a távíróhivatalban személyesen kell megjelennie – erre vár mindenki mostantól.

Az egyik újság felvetésére a játékosokat színekkel jelölik meg, így könnyebb táblán követni a játékot.

Max Réal: ibolyakék Tom (néhol: Tamás) Crabbe: sötétkék Hermann Titbury: kék Harris T. Kymbale: zöld Lissy Wag: sárga Hodge Urrican: narancs X. K. Z.: vörös

Második könyv

A "Parc Nacional" Max Réal a wyomingi Cheyenne-be utazik. A festő örvend, mert szép tájképeket festhet majd és ráér megnézni a Yellostone parkot is.

Egy kis tévedés Tom Crabbét és edzőjét Cincinnatiba (Ohio) sodroja a játék. Vonattal hamar odaérnek, mert Miller szeretné pénzért mutogatni a hatalmas termetű Crabbét. Ám úgy érzi, hogy leleplezték titkos tervét, mert a város tele plakátokkal a „legnagyobbról“, a „hatalmas termetűről“. Ám kiderül, hogy a városban állatkiállítás van, és egy szuperdagadt sertést hirdetnek. A csalódott és megszégyenült Millerék bezárkózva várják a sorsolást.

Cseberből-vederbe Titburynek szerencséje van, mert a bíró három nap után kiengedi, bár a 300 dolláros bírságot ki kell fizetniük. Új úticéljuk Utah, Great Salt Lake. És ez még csak a negyedik mező, mert ahogy az első körben, úgy a másodikban is két egyest dobott nekik a közjegyző.

Útjuk során Ogdenben a jómódú és gáláns Inglis Róbert felajánlja segítségét Titburyéknek. Szállítja, elszállásolja őket, ám reggelre kiderül, hogy a gáláns úr sima szélhámos, aki háromezer dollárral lehúzza a házaspárt. Hiába tesznek feljelentést, a rendőrség tehetetlen.

A zöld zászló Az újságíró Kymbale-nek Charlestonba kell utaznia. Az útja során St. Louisban összefut Urricane kapitánnyal, akivel szópárbajuk elfajul, ezért másnapra párbajt beszélnek meg. Vonataik ellenkező irányban indulnak, így az utolsó kocsi peronján állva lőnek majd egymásra. Így is tettek. Mindketten elhibázták, Kímbale idő előtt Charlestonba ér.

A kentucky-i barlangok Wag kisasszonyék Francfortba (Kentucky) utaznak. Jovita oda van a Louisville-i Mammut Barlangokért, napokat töltenek ott. Találkoznak Hamilton kormányzóval, aki Wagot tiszteletbeli ezredessé, barátnőjét alezredessé nevezi ki.

Az esedékes kocka-dobás a Missouri Saint Louisba küldi a két nőt. Ez számukra rossz hír, mert addig kell ott maradniuk, amíg másik játékos nem lép ugyanerre a mezőre.

A "Halál völgye" Urrican és Turk vonatot és autót is kénytelen bérelni, hogy a Halál Völgyébe érjen. Itt egy kő alá rejtik azt ott létüket igazoló iratot. Sietniük kell, mert a játék szabálya szerint azonnal Chicagoba kell utazniuk, még a tizennégy napos határidőn belül. Sok viszontagság és bérelt járművek segítségével időben megérkeznek, következő úticéljuk Wisconsin.

A South-Halsted-streeti házban Max Réal a virginiai Richmond városába készül, ám rengeteg ideje van erre, így chicagoi otthonában édesanyjával beszélget a világ sorsáról.

Hunter tiszteletes kezének nyoma Az ökölvívó emberhegy Crabbe menedzserével Philadelphiába utazik. Mivel a városban tilos az ökölvívó összecsapás, ezért egy közeli kisvárosban mérkőzne meg a helyi ásszal, Cavanagh-gal. Ám a kiválasztott helyszínen is tilos az összecsapás, a Bruck Vince helyi rendőrkapitány és Hugh Hunter pap is megjelenik. Szó szót követ, majd a rendőr és a pap kiüti Crabbét és a Cavanagh-t is.

Kétszáz dollár naponta A zsugori Titbury házaspárra rá jár a rúd – és Verne. New Orleans legdrágább szállodájába kell utazniuk, a szállást is Thornbrock közjegyző választotta a dobást követően. Külön üröm, hogy aki ide lép, az kétszer kimarad – ha csak valaki ki nem szabadítja. A pár gőzhajóval érkezik, a szálloda külön hintója várja őket. Kényszeredetten élvezik a pazar vendéglátást, aminek a számláját nekik kell állni.

Kymbale bolyongásai Kymble naponta ontja lapjának a tudósításokat. Őt Nebraskán át a Washington állambeli Olympiába küldi a különös végrendelet. A lap kiadója folyamatosan útitervvel látja el munkatársát. Nebraska a Vadnyugat határa, négy napi lovaglással érik el. Kísérővel ott létüket tanúsító iratot helyeznek el egy fa alatt, és azonnal indulnak tovább. A kiválasztott útvonalon azonban a víz elsodorja a síneket. Szerencsére egy arra kiránduló csapat egyik tagja felajánlja helyét tripletjén (háromüléses kerékpár). A bicikliseket egy farkas-falka is megtámadja, talán az előlük menekülés is segít, hogy épp időben érkezzen Kymble a távirdába.

Missouri fogság