Magyarország jekatyerinburgi főkonzulátusa (oroszul: Генеральное Консульство Венгрии в Екатеринбурге) Magyarország fiatal főkonzulátusa az Oroszország ázsiai területén fekvő Jekatyerinburgban - 2008-ban nyílt. 2021-ben címe ul. Gogolja 15., a főkonzul Fábián Sándor.
Története A főkonzulátus megnyitásáról még 2007-ben írt alá megállapodást Gyurcsány Ferenc és Viktor Zubkov. A település kiválasztásában szerepet játszott, hogy Közép-Oroszország egyik legfontosabb ipari központjáról van szó, ahová 2007-ben közvetlen járatot indított a Malév, főpályaudvaráról pedig -mely a Transzszibériai vasútvonal egyik állomása- hét fővonal indul a térség nagyvárosai felé. A városban egyébként összesen 26 ország főkonzulátusa található, közülük ugyanabban az épületkomplexumban van az amerikai, brit, ciprusi, cseh, kongói intézmény is. A magyar főkonzulátus végül 2007. december 21-én nyílt meg, első főkonzulunk Fábián Pál Jenő volt. 2009-ben a magyar külügy "racionalizálása" idején még megmaradásáról volt szó, egy évvel később már esetleges bezárásáról írtak, bár már akkor is biztosnak tűnt, hogy a gazdasági képviselet megmarad, mert az Urálon túli területeken ez az egyetlen iroda, ami összekötő szerepet tölt be a magyar kormány felé. A főkonzulátus végül nem zárt be, 2013-ban közzétett adatok szerint 2011-ben 88 ezer vízumkérelmet fogadtak be, ami 14 százalékkal volt több, mint az előző évben.
Konzuli kerülete A konzuli kerület Oroszország 17 millió négyzetkilométeréből 7 milliót fed le. A jekatyerinburgi főkonzulátushoz tartoznak az alábbi közigazgatási egységek:
Altaj köztársaság Bajkálontúli határterület Burjátföld Cseljabinszki terület Hakaszföld Hanti- és Manysiföld Irkutszki terület Jamali Nyenyecföld Kemerovói terület Krasznojarszki határterület Kurgani terület Novoszibirszki terület Omszki terület Permi határterület Szverdlovszki terület Tomszki terület Tuva Tyumenyi terület
Jegyzetek
Kategória:Jekatyerinburg Jekatyerinburg Kategória:Diplomáciai missziók Oroszországban Kategória:Konzulátusok Kategória:Magyar–orosz kapcsolatok