A Mandalóri (eredeti cím: The Mandalorian) 2019 és 2023 között vetített amerikai űrwestern sorozat, amelyet Jon Favreau készít a Disney+ számára. Ez az első a Csillagok háborúja univerzumában játszódó élőszereplős sorozat, ami a A jedi visszatér után öt évvel veszi fel a fonalat. Pedro Pascal játssza a főszereplő Din Djarint, a kezdetben magányos fejvadászt, akinek az útját keresztezi az erőérzékeny kisgyerek, Grogu. A 3. évadtól a Katee Sackhoff által játszott Bo-Katan Kryze is főszereplővé válik, miután már a 2. évadban is megjelent.

A Csillagok háborúja kitalálója, George Lucas 2009-ben kezdett el dolgozni egy élőszereplős sorozaton a film-univerzumban, de úgy ítélték meg, hogy túl drága lenne és végül nem készült el. A Lucasfilmet 2012 októberében eladta a Disney-nek, azután e vállalkozás keretében kezdtek el fejleszteni egy sorozatot a Disney+ számára. Jon Favreau 2018 márciusában írta alá a szerződést íróként és készítőként, ezek mellett még vezető producerként is Dave Filoni, Kathleen Kennedy, Colin Wilson és Rick FamuyiwaRick Famuyiwa csak a 3. évadtól lett vezető producer. mellett. A sorozat címét 2018 októberében jelentették be, amikor elkezdték a forgatást a kaliforniai Manhattan Beach Studiosban. A vizuális effekt-részleg, az Industrial Light & Magic ehhez a sorozathoz fejlesztette ki legújabb technológiáját, a StageCraftot, egy virtuális videófalat, amely 360 fokban veszi körül a színészeket és a stábot. Azóta ezt a technológiát más sorozatok és filmek is használják.

A Mandalóri premierje 2019. november 12-én volt, a Disney+ elindulásának napján. Az első évadot pozitív kritikák fogadták. Jelölték Legjobb drámasorozat kategóriában a 2020-as Primetime Emmy-díjátadón és elnyert hét Primetime Creative Arts Emmy-díjat. A második évad premierje 2020. október 30-án volt, míg a harmadiké 2023. március 1-én. A negyedik évadot már készítik.

Spin-off sorozatai a Boba Fett könyve, az Ahsoka és a Kóbor alakulat kiegészítik A Mandalóri idővonalát. A négy sorozat együtt alkotja a Mandoverzumot.

Cselekmény A sorozat öt évvel A Jedi visszatér után veszi fel a fonalat, miután a Galaktikus Birodalom szétesett. A sorozat Din Djarin, a magányos fejvadász útját követi a Külső-Peremvidéken. Egy birodalmi felbérli, hogy szállítsa le neki Grogut, de ehelyett ő védelmébe veszi a gyermeket. Miközben próbálja őt visszajuttatni fajtájához, Gideon moff üldözi, aki Grogu vérét akarja felhasználni. A páros ezek után a Mandalórra utazik, hogy Din jóvátegye azt a szabályszegését, hogy mások előtt levette sisakját.

Szereplők Főszereplők Szereplő Színész Magyar hang Leírás Din Djarin Pedro PascalA páncél alatt sokszor nem ő, hanem Brendan Wayne, Lateef Crowder vagy Barry Lowin vannak. Varga Gábor Mandalóri fejvadász és az Őrség gyermekei klán harcosa, aki találkozik Groguval és magával viszi, hogy megvédje a Birodalom emberei és más fejvadászok elől. Feladatává válik, hogy visszavigye őt saját fajtájához, de Grogu úgy dönt, hogy vele marad, így Din lelence lesz. Becenevei A Mandalóri és Mandó. Din Grogu különböző bábok Yoda fajához tartozó erőérzékeny 50 éves kisgyerek. A Gideon moff által vezetett birodalmi maradvány keresi őt, hogy a vérét meg tudják vizsgálni, és klónozásra tudják felhasználni. A Mandalórit bízzák meg, hogy fogja el és adja át nekik, de ő az átadás előtt meggondolja magát, és inkább a védelmébe veszi. Úgy dönt, hogy Mandó mellett marad, így az ő lelence lesz. Beceneve A Gyermek, a médiában és a köznyelvben leginkább Bébi Yodaként hivatkoznak rá. Bo-Katan Kryze Katee Sackhoff Mórocz Adrienn Mandalóri harcos, és az Éji bagoly vezetője volt, aki a klónháborúk idején a Halálőrség tagjaként akarta megdönteni pacifista nővére uralmát. A háború végnapjaiban Ahsoka Tano oldalán harcolva vezette népét Mandalór ostromakor. Egyből miután győzedelmeskedett, a Birodalom átvette az irányítást és ő elbukott. Évekkel később Sabine Wren odaadta neki a Sötétkardot, hogy vezesse a mandalóriakat a Birodalom ellen, de a Nagy Tisztogatás során Gideon Moff üveggé zúzta a bolygót. Bosszúvágyától fűtve keresi Gideont, de a kardot Din szerzi meg. Miután megmártózik az Élő Vizekben, a Fegyverkovács befogadja őt.

Mellékszereplők Szereplő Színész Magyar hang Leírás Greef Karga Carl Weathers Schneider Zoltán A Fejvadász Céh vezetője. Ő bízza meg Dint, hogy hozza el Grogut, de amikor nem viszi el, tervet dolgoz ki a Mandalóri megölésére. Később Grogu megmenti az életét, így ő is segíti megvédeni a birodalmiak elől. Mindezen események után újjáépíti Nevarrót és a főmagisztrátusa lesz. Az ügyfél Werner Herzog Barbinek Péter A Galaktikus Birodalom ügynöke, neki adja át Din Grogut. Amikor Gideon megérkezik a Nevarróra, megöli. Penn Pershing Omid Abtahi Seder Gábor A Galaktikus Birodalom klónozó tudósa, az ügyféllel és Gideon moffal dolgozik együtt, hogy megszerezzék Grogut. Később Gideon letártoztatássa után áthelyezték őt Coruscantba egy Amnesztia programba hogy beilleszkedjen az Új Köztársaságba, de a kutatás iranti szenvedélye és Kane beárulása miatt, a Köztársaság elmenyúzót alkalmaztak rá. Kuiil Misty Rosas (megformáló)Nick Nolte (hang) Borbiczki Ferenc A Birodalom egykori szolgája, aki nyugdíjas éveit az Arvala-7 bolygón tölti. Dinnel akkor találkozik, amikor az a bolygóra érkezik, hogy megtalálja Grogut. Később segíti megvédeni a kicsit a Birodalomtól, de a birodalmi rohamosztagosok megölik őt. IG-11 / IG-12 Taika Waititi (hang) Dányi Krisztián Fejvadász droid, meg akarja ölni Grogut. Din ezért lelövi, de Kuiil megtalálja és átprogramozza a droidot, hogy ápolja és védelmezze Grogut. Végül feláldozza saját létét, hogy megmentse. Carasynthia "Cara" Dune Gina CaranoMédiabotrányok miatt, a Disney és a Lucasfilm többet nem működik együtt Gina Garanóval a 2. évadot követően. Dobó Enikő Magasan képzett harcos, egykori Lázadó, aki a Birodalom bukása után zsoldos lett. Szívből gyűlöli a Birodalmat. Segíti megvédeni Grogut. Később a Nevarro marsallja lett, majd Gideon leszállítása után előléptették őt az Új köztársasági különleges erők részévé. Gideon moff Giancarlo Esposito Epres Attila A Galaktikus Birodalom nevarrói maradványainak vezetője, aki korábban a Birodalmi Biztonsági Hivatal magas rangú tisztje volt. Elrabolja Grogut, de a Mandalóri gyorsan visszaszerzi őt és elnyeri tőle a sötétkardot, ami a Nagy Tisztogatás során került hozzá. Fegyverkovács Emily Swallow Solecki Janka Az Őrség gyermekei klán vezetője a Nevarrón, aki beszkárból páncélt kovácsol. Mandót arra utasítja, hogy Grogut vigye vissza a saját fajához. Mikor visszatér, kiderül hogy Din levette sisakját, ezért elküldi őt megmártózni az Élő-Vizekbe, ahonnan Bo-Katannal tér vissza, így mindkettejüket befogadja. Peli Motto Amy Sedaris Vándor Éva Szerelő, aki űrkikötőt irányít a Tatuinon. Nagyon szereti dédelgetni Grogut. Ő szerzi Dinnek az N1-es csillaghajót és ő adja oda neki R5-D4-et. Boba Fett Temuera Morrison Dörner György Hírhedt fejvadász, Jango Fett fia, akit korábban halottnak hittek. Alkut köt Dinnel: Amennyiben Mandó visszaadja páncélját, ő segít neki megkeresni Grogut. Korábbi halálközeli élménye után úgy dönt, hogy jó hellyé teszi Mos Espát. Béka asszony Misty Rosas (megformáló)Dee Bradley Baker (hang) Békaszerű lény, akinek Din Djarin segít hazajutni a férjéhez, hogy az megtermékenyíthesse tojásait, mielőtt kihalna a vérvonaluk. Cserébe a férje információt ad Dinnek más mandalóriak hollétéről. Koska Reeves Mercedes Varnado Faluvégi Fanni Bo-Katan oldalán harcoló mandalóri, és az Éji bagoly tagja. Fennec Shand Ming-Na Wen Horváth Lili Merénylő és zsoldos a galaxis legfőbb bűnszövetkezeteinél. Toro Calican megpróbálja lelőni, viszont Boba Fett megmenti őt, ezért hálából neki dolgozik. Elia Kane Katy O’Brian Kardos Eszter Gideon moff kommunikációs tisztje. Carson Teva Paul Sun-Hyung Lee Holl Nándor Az Új Köztársaság századosa. Din több alkalommal is összefut vele és mindig megússza. Teva századost nagyon aggasztja Gideon moff eltűnése és a sok kalóztámadás a Külső-Gyűrűben, így segítséget kér Dintől. Axe Woves Simon Kassianides Dolmány Attila Bo-Katan oldalán harcoló mandalóri, és az Éji bagoly tagja. Később ő lett csoportjuk vezetője. Paz Vizsla Tait Fletcher (megformáló)Jon Favreau (hang) Varga Rókus (1. évad)Bognár Tamás (3. évad) Az Őrség gyermekei klán egyik harcosa. A Vizsla klán tagja volt, amelybe a Sötétkardot készítő mandalóri jedi, Tarre Vizsla és Pre Vizsla is tartozott.

Kiemelt szereplők Szereplő Színész Magyar hang Leírás Toro Calican Jake Cannavale Czető Roland Fiatal fejvadász, kétszer keresztezi Mando útját, aki megöli őt. Ranzar "Ran" Malk Mark Boone Junior Csuja Imre Zsoldosok csoportjának vezetője. Migs Mayfeld Bill Burr Barabás Kiss Zoltán Egykori birodalmi mesterlövész, aki összecsap Mandóval, de az legyőzi és bezárja egy cellába. Később Din, Boba, Fennec és Cara elviszik egy Új köztársasági munkatáborból, hogy segítsen nekik, majd végül felszabadítják. Xi'an Natalia Tena Tornyi Ildikó Lila bőrű twi'lek nő. Miután Din ellen fordul, a mandalóri bebörtönzi. Burg Clancy Brown Bognár Tamás Vörös bőrű devaroni, akit Ran kér meg, hogy mentse meg Qint. Őt is bezárja A Mandalóri. Q9-0 Richard Ayoade (hang) Tokaji Csaba Egy droid, akit egyszerűen csak Zérónak neveznek, aki pilóta, navigátor és hacker szerepet tölt be a zsoldos legénységben. Megpróbálja megölni Grogut, de Mando lelövi őt. A második évadban a Béka asszony megjavítja, hogy rajta keresztül kommunikálni tudjon Din Djarinnal. Qin Ismael Cruz Córdova Szabó Máté Lila bőrű twi'lek férfi, Xi'an bátyja, akit az Új Köztársaság börtönszállító hajóján tartanak fogva. Gor Koresh John Leguizamo (hang) Papp Dániel Abesszin gengszter, aki meg akarja ölni Dint, hogy megszerezze annak páncélját. Cobb Vanth Timothy Olyphant Barát Attila A tatuini Mos Pelgo város marsallja. Dinnel való konfliktusa barátsággá válik. Birodalmi százados Titus Welliver Jakab Csaba Birodalmi százados, aki egy Gozanti-osztályú cirkálón szolgál. Mythrol Horatio Sanz Sótonyi Gábor Kék bőrű kétéltű, akit Din Djarin elfog, amiért meglopta Greef Kargát, amikor a könyvelőjeként dolgozott. Később segít nekik felrobbantani egy birodalmi épületet. A segítségéért cserébe Greef Karga elengedi a tartozása egy részét. Lang Michael Biehn Zsoldos, aki Morgan Elsbeth-nek dolgozik. Ahsoka Tano Rosario Dawson Molnár Ilona Egykor Anakin Skywalker Jedi lovag tanítványaként harcolt a klónháborúkban, parancsnokként. Kilépett a Jedi rendből, mert azt gondolta, hogy a Jedik letértek a helyes útról. Túlélte a 66-os parancsot, majd a lázadók ügynökeként (Fulcrum álnéven) tevékenykedett a Lázadó Szövetségben. Ezra Bridger megmentette őt a haláltól a világok közötti világ segítségével. A sorozatban Thrawn főadmirális után kutat a Corvus nevű erdős bolygón. Morgan Elsbeth Diana Lee Inosanto Bertalan Ágnes A corvusi Calodan város magisztrátusa. Din és Ashoka legyőzik őt és zsoldosait. Luke Skywalker Max Lloyd-Jones (megformáló)Mark Hamill (hang és CGI arc) Stohl András Anakin Skywalker fia, miután a második Halálcsillag felrobbant, újjá akarja éleszteni a Jedi rendet. Megérezte Grogut, mikor az megnyílt az Erő felé a Thyton bolygón és elvitte tanítani, de ő 1 év után úgy döntött, hogy visszatér a Mandalórihoz. Kelleran Beq Ahmed BestBest korábban Jar Jar Binkst alakította az előzmény trilógiában, valamint ő volt a Jedi Temple Challenge műsorvezetője, ahol ugyanúgy Kellerant alakította. Penke Bence Jedi mester, aki kimenekítette Grogut a Coruscanti Jedi Nagytemplomból. Tuttle ezredes Tim Meadows Pál Tamás Az Új Köztársaság egyik ezredese. Bombardier százados Jack Black Kálloy Molnár Péter A Plazir-15 választott uralkodója és korábban a Birodalom tagja volt, aki megkérte Dint, hogy nyomozza ki a droidproblémájukat. Hercegnő Lizzo Mezei Kitty A Plazir-15 uralkodócsaládjának leszármazottja, Bombardier felesége. Helgait megbízott Christopher Lloyd Fodor Tamás A Plazir-15 biztonsági főnöke, aki a Szeparatisták oldalán van.

További szereplők