dél-koreai válogatott kézilabdázó, edző. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség választása alapján 2001-ben az év férfi kézilabdázója volt.Previous World Handball Players '' (Retrieved on January 26, 2008) Ötszörös Ázsia-játékok-győztes, a német Bundesligában nyolcszor lett a bajnokság gólkirálya. Visszavonulása után hazájában lett edző.

A 2012-es londoni olimpia nyitóünnepségén ő vitte hazája csapatának zászlaját. Hazájában a 20. század sportolójának választották, ő az olimpiai játékok legeredményesebb, a német Bundesliga második legeredményesebb játékosa.

204 centiméteres magasságával őt tekintik a tizenegyedik legnagyobb dél-koreainak.sueddeutsche.de: Der elftgrößte Koreaner, 2010. május 10.

Pályafutása Klubcsapatokban Tizenöt évesen kezdett el kézilabdázni, hazájában a Egyetem csapatának volt tagja 1996-ig, amikor is Európába, a német Bundesligában szereplő VfL Gummersbach szerződtette. Tíz éven át játszott a csapatban, majd a HSV Hamburg kézilabdázója lett. 2008 nyaráig játszott Németországban. Ezt követően hazatért Dél-Koreába, ahol a Doosan Handball Club, a Doosan vállalat által támogatott együttes játékosaként fejezte be aktív játékos pályafutását.

1997-ben, 1999-től 2002-ig, 2004-ben és 2007-ben is ő lett a Bundesliga legeredményesebb góllövője, a bajnokságban az ott töltött tizenkét éve alatt 2905 góllal segítette csapatait - ebből 2263 alkalommal talált az ellenfelek hálójába akcióból - ezzel pedig ő lett akkor a német élvonal történetének legeredményesebb játékosa. Ezt a teljesítményt 2023-ban tudta csak túlszárnyalni a dán Hans Lindberg. A 2000-2001-es szezonban 324 góllal lett gólkirály, ez is rekord az egy idényen belül szerzett gólok számát tekintve.Hamburger Abendblatt: „Nick“ Yoon: Heimkehr nach 2900 Toren, 2008. május 16.

2011 júniusában a Doosan nyolc hónapos rövid távú szerződést ajánlott fel, előző kontraktusának lejárta után, de elhagyta a csapatot és később edzőként segítette a csapatot. A 2012-es olimpiát követően hivatalosan is bejelentette visszavonulását, ugyanebben az évben, szeptember 23-án a Koreai Kézilabda-szövetség ünnepélyes búcsúztatást szervezett számára, amit az Olimpiai Kézilabda Stadionban rendeztek.'살아 있는 전설' 윤경신, 핸드볼 최초로 국가대표 은퇴식 - OSEN 2013 szeptemberében edzőként vezette bajnoki címig a Doosant a Koreai Kézilabdaligában.두산 5년 연속 통합 우승 이끈 윤경신 감독 - 연합뉴스

A válogatottban 1992 és 2012 között 263 alkalommal szerepelt a dél-Koreai válogatottban. Ötször szerepelt olimpián, ő a játékok kézilabda versenyeinek legeredményesebb játékosa,handball-world.com: Kyung-Shin Yoon: „Hier schließt sich der Kreis“ , 2012. augusztus 9. a 2004-es athéni olimpia gólkirálya 58 találattal. A 2012-es londoni olimpián a dél-koreai küldöttség zászlóvivője volt.london2012.com: Yoon Kyung-shin , 2012. augusztus 1. 2001-ben a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az év férfi kézilabdázójának választotta.

Öt alkalommal nyert Ázsia-játékokat, 2012-ben pedig Ázsia-kupát.handball-world.com: Yoon führt Korea zur Asienmeisterschaft , 2013. május 4.

Sikerei, díjai HSV Hamburg Kupagyőztesek Európa-kupája-győztes: 2007 Bajnokok Ligája elődöntős: 2008 Német bajnokság, 2. hely: 2007 Német Kupa-döntős: 2008 VfL Gummersbach Német Szuperkupa-győztes: 2006

Dél-koreai válogatott Ázsia-játékok-győztes: 1990, 1994, 1998, 2002, 2010

Egyéni elismerés Az év férfi kézilabdázója: 2001 A 20. évszázad sportolója Dél-Koreában Az 1993-as világbajnokság társgólkirálya 41 góllal Az 1995-ös világbajnokság gólkirálya 86 góllal Az 1997-es világbajnokság gólkirálya 62 góllal A 2004-es olimpia gólkirálya 58 góllal Német bajnokság gólkirálya: 1997, 1999, 2000, 2001, 2002, 2004, 2007 Jegyzetek

Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Dél-koreai sportolók Kategória:Kézilabdázók