A 6508-as számú mellékút egy több mint huszonkét kilométer hosszú, négy számjegyű mellékút Tolna vármegye és Somogy vármegye határvidékén.

Nyomvonala

A 61-es főútból ágazik ki, annak 65+350-es kilométerszelvénye táján, a Tolna vármegyei Nagykónyi központjában. Nyugat felé indul, Város utca néven, és 1,1 kilométer után hagyja el a település lakott területét. 2 kilométer után délnek fordul, mintegy másfél kilométeren át így halad a Koppány völgyében, majd újra nyugatnak kanyarodik és 3,8 kilométer után keresztezi a kis folyót, illetve átlép Értény területére. Pár lépéssel arrébb kiágazik belőle északnyugat felé a 65 154-es út – ez vezet a közel 4 kilométerre fekvő településre –, az út pedig nagyjából a Koppány folyását követve halad tovább nyugatnak, a község közigazgatási területének déli peremén.

Hatodik kilométere után lépi át a következő település, Koppányszántó határát, a község első házait 7,7 kilométer után éri el. Ott előbb Szabadság utca, majd Fő utca néven húzódik, és 9,6 kilométer után lép ki a falu házai közül. A 11. kilométerénél egy kisebb patakot keresztezve lépi át Tolna és Somogy vármegye határát, innentől Törökkoppány területén halad, és pontosan a 13. kilométerénél éri el annak házait. Két jelentősebb irányváltás dacára itt végig Kossuth Lajos utca a neve, és 14,8 kilométer megtétele után lép ki a település lakott területéről.

15,3 kilométer után érkezik Szorosad területére, 15,8 kilométer után már a falu belterületén jár; települési neve itt nincs is, bár a központon húzódik végig. 16,3 kilométer után, a község belterületének szélén kiágazik belőle észak felé a 6516-os út, és keresztezi a Zicsi-patakot. 16,6 kilométer után Somogydöröcske területére érkezik az út, ott 17,2 kilométer után kiágazik belőle dél felé a 65 119-es mellékút: ez vezet a zsákfalunak tekinthető település központjába.

A 18+350-es kilométerszelvénye táján éri el az útjába eső utolsó település, Somogyacsa határát, annak előbb Gerézdpuszta nevű külterületi településrésze mellett halad el, a lakott terület északi szélén, majd a 21+550-es kilométerszelvényénél kiágazik belőle dél felé a 65 121-es út, ami a község belterületére vezet. A 6505-ös útba beletorkollva ér véget, annak 30+800-as kilométerszelvénye közelében, Somogyacsa külterületén.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 22,244 kilométer.

Települések az út mentén

Nagykónyi Értény Koppányszántó Törökkoppány Szorosad Somogydöröcske Somogyacsa

Története

Források

Jegyzetek

06508 06508