Joe-Max Moore (Tulsa, 1971. február 23. – ) amerikai válogatott labdarúgó.

Pályafutása Klubcsapatban Tulsában született Oklahoma államban. Futballozni 14 évesen kezdett, majd négy évvel később Los Angelesben a Kaliforniai Egyetem (UCLA) csapatában (UCLA Bruins) folytatta a pályafutását.

1994-ben a német másodosztályban szereplő FC Saarbrücken csapatához igazolt, ahol egy évig játszott. 1995-ben a Nürnberg szerződtette, de egy szezon után onnan is távozott és visszament az Egyesült Államokba a New England Revolution csapatához, ahol 1996 és 1999 között játszott. 1997 novembere és decembere között az MLS-szezon végeztével egy hónapig az ecuadori Emelecben játszott kölcsönben. Nem csak ő volt az egyetlen amerikai játékos, Alexi Lalas szintén csatlakozott a klubhoz.

1999-ben Angliába igazolt az Everton együtteséhez. 2003 és 2004 között a New England játékosaként fejezte be a pályafutását.

A válogatottban 1992 és 2002 között 100 alkalommal szerepelt az Egyesült Államok válogatottjában és 24 gólt szerzett. 1992 szeptember 3-án egy Kanada elleni mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti csapatban. Tagja volt az 1992. évi nyári olimpiai játékokon szereplő válogatott keretének. Részt vett a hazai rendezésű 1994-es világbajnokságon, de egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára. Részt vett az 1998-as és a 2002-es világbajnokságon is. Ezen kívül tagja volt az 1993-as és az 1995-ös Copa Américán, az 1999-es konföderációs kupán résztvevő csapatok keretinek is. Az 1993-as és az 1998-as CONCACAF-aranykupán ezüstérmet szerzett a válogatottal.

2002-ben a Lengyelország elleni világbajnoki csoportmérkőzésen 100. alkalommal lépett pályára a válogatottban. 24 góljával a hatodik helyen áll Landon Donovan, Clint Dempsey, Eric Wynalda, Brian McBride és Jozy Altidore mögött az amerikai válogatott gólszerző rangsorában.

Sikerei Egyesült Államok CONCACAF-aranykupa döntős (2): 1993, 1998

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az 1. FC Saarbrücken labdarúgói Kategória:Az 1. FC Nürnberg labdarúgói Kategória:A New England Revolution labdarúgói Kategória:Az Emelec labdarúgói Kategória:Az Everton labdarúgói Kategória:Az 1994-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Tulsaiak