Nagy Blanka magyar társadalmi aktivista. Politikai tevékenységét a Független Diákparlamentben kezdte. 2018-ban lett közismert, miután beszédet mondott a túlóratörvény ellen szervezett több tüntetésen. Fellépése után jobboldali sajtószemélyiségek és sajtótermékek részéről lejárató kampány indult ellene. Az ennek nyomán induló pereket rendre megnyerte. 2019-ben sikertelenül indult az önkormányzati választásokon a Momentum színeiben.

Életrajz Tanulmányai A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait az Állam- és Jogtudományi Karon folytatja Szegeden.

Közéleti és politikai pályafutása 2018 decemberében részt vett és beszédet mondott a túlóratörvény ellen szervezett kecskeméti tüntetésen. Beszéde országos sajtóvisszhangot váltott ki. Később más tüntetéseken is felszólalt, ami után jobboldali sajtótermékek (így például az Origo, a Ripost, a Figyelő és a Lokál) azt a hazugságot kezdték terjeszteni róla, hogy több tárgyból is bukásra áll a gimnáziumban. Az ennek kapcsán indult pereket a lapok elvesztették.

2019 áprilisában a Pesti Srácok kiadvány egy rendezvényen befotózott a széken ülő Nagy szoknyája alá, majd a fotót közzétették. A képet később a lap törölte. Az eset kapcsán DK-s képviselők kezdeményezték, hogy büntethető legyen, ha „valakinek a hozzájárulása nélkül szexuális visszaélés vagy az illető megalázása céljából képet készítenek ruha alatti fehérneműjéről”.

2019 augusztusában csatlakozott a Momentum Mozgalomhoz.

A 2019-es magyarországi önkormányzati választáson Kiskunfélegyháza 8-as körzetében indult a képviselői pozícióért, azonban a választáson nem ő nyerte meg a választókerületet.

2020 novemberében kilépett a Momentum Mozgalomból.

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar nők Kategória:Kiskunfélegyháziak Kategória:Politikai aktivisták Kategória:A Momentum Mozgalom korábbi tagjai