Grigorij Jefimovics Raszputyin (oroszul: Григо́рий Ефи́мович Распу́тин) (Pokrovszkoje, 1869. január 21.a legtöbb adatbázis jan. 21-et ad meg (jan. 22. helyett) (régi naptár szerint január 9.) – Petrográd, 1916. december 30. (régi naptár szerint december 17.)) orosz misztikus, látnok és spirituális gyógyító. Szerzetesként (sztarec), papként és zarándokként (sztrannyik) is emlegették, habár soha nem volt semmilyen tisztsége az orosz ortodox egyházon belül.
1905 őszén találkozott az uralkodópárral, II. Miklós cárral és hitvesével, Fjodorovnával kiknek a fia, Alekszej herceg vérzékenységben szenvedett. Miután a cári család bizalmát megnyerte, 1906 végétől hitgyógyítóként tevékenykedett, közben egyre nagyobb lett a befolyása nemcsak a cári családra és környezetére, hanem a teljes orosz politikai életre.
Időközben azonban a kezdeti szent vándor, „Isten emberéből” népszerűsége csúcsára az „Ördög embere” lett. Az udvarban megosztó személy, az oroszok egy része látnoknak, misztikusnak, prófétának tartotta, míg mások sarlatánnak és szélhámosnak tekintették.
1916-ban összeesküvés áldozata lett, egy orosz konzervatív arisztokrata csoport meggyilkolta.
Etimológia A Raszputyin család őse a Pokrovszkoje falu 1662-es népesség-összeírása szerint „Izoszim, Fjodor fia” volt; ő húsz évvel korábban érkezett feleségével és három fiával – Szemjonnal, Naszonnal és Jevszejjel a faluba és gazdálkodásba kezdett. A fiúk közül Naszon később a „Raszputa” becenevet kapta. Tőle származtak az összes Raszputyinok, akik a 19. század elején vették fel hivatalosan ezt a családnevet. Az 1858-as udvari összeírás szerint Pokrovszkojeban több mint harminc paraszt volt, akik a „Raszputyin” vezetéknevet viselték, köztük Jefim, Grigorij apja. A Raszputyin szó nyelvileg közel áll a raszputnyik szóhoz, melynek jelentése züllött, csavargó, szoknyavadász; de például a raszputyica orosz szó magyarul sáros, járhatatlan utakat jelent.
Életútja
Fiatal évei Egy nyugat-szibériai faluban, a Tobolszki kormányzóságban fekvő Pokrovszkojében született.Wilson, Colin (1964). Rasputin and the Fall of the Romanovs. Farrar, Straus Születési idejére különböző adatok vannak, melyek közül a legelfogadottabb az, hogy 1869-ben történt, (1998), 5; míg más források szerint 1871-ben, (1982), 78; (1975), 163; vagy 1865-ben, vagy 1872-ben. (1969), 7; Szülei szabad parasztok voltak, akik saját termőfölddel, tehenekkel és lovakkal rendelkeztek, mely lovakat néha postaszolgálatra is elkértek. Ebből a tényből (hamisan) egyes életrajzírók azt a következtetést vonták le, hogy az apja, akárcsak a nagyapja, fuvaros volt.
A fiú afféle magának való különc volt, akinek soha nem alakult ki jó kapcsolata a munkával. A faluban igen szűkösek voltak az oktatási lehetőségek. Ő is analfabéta maradt egészen kora felnőttkoráig.Smith, Douglas (2016). Rasputin: Faith, Power, and the Twilight of the Romanovs. Farrar, Straus and Giroux. Állítólag már fiatal korában elterjedt róla, hogy egyfajta »látó« képessége van, azaz olyan adottság, amelynek segítségével megsejtett vagy előre megjósolt bizonyos bekövetkező eseményeket.
Züllött kamasz- és fiatalkora volt, kicsapongó életet élt, közvetlen környezetében megvetően csak „részeges Griská”-nak nevezték. 1887 februárjában feleségül vett egy szomszéd faluba való, jó munkabírású parasztlányt, aki az évek során hét gyermekkel ajándékozta meg, akik közül csak három élte meg a felnőttkort. Fia, Dimitrij (Mitya) 1895 vagy 1897-ben, lánya Matrjona (Marija) 1898-ban és Varvara nevű lánya 1900-ban született.
Korabeli feljegyzések szerint ivással, kisebb lopásokkal teltek a napjai, lányok után mászkált és csavargott. Ez vezetett ahhoz, hogy végül összeütközésbe került a helyi elöljárókkal, akik úgy határoztak, hogy száműzik őt. Raszputyin javasolta, hogy a száműzetés helyett inkább zarándoklatra menne, 325 mérföldet gyalogolna a szibériai verhoturjei Szent Miklós-kolostorba. A faluközösség elfogadta Raszputyin javaslatát, remélve, hogy ez a zarándoklat megjavítja önfejű jellemét, vagy legalábbis egy időre eltüntetik az útból. 1897-ben tehát útra kelt. Egyes források szerint azért hagyta el a szülőhelyét, hogy elkerüljön egy lólopásban játszott szerepe miatti büntetést.
Zarándoklatainak később is állandó célpontja maradt a nyugat-szibériai verhoturjei Szent Miklós-kolostor. Ez a 17. század elején alapított kolostor Jekatyerinburgtól 300 km-re északra, egy dombon állt, két folyó között. Egész Szibériából jöttek ide hívők, hogy a szent életű verhoturjei Szimeon (1607–1642) ereklyéi előtt tisztelegjenek. Ez a Szt. Szimeon lett Raszputyin legkedvesebb szentje. Tőle eredeztette rejtélyes erejét. Ezt a Szimeont hívta segítségül, amikor később megkísérelte, hogy közelebb kerüljön a cári családhoz. Az ő ikonja lett az első ajándéka is a cári család számára.
Az Urál-hegységben található kolostor teljesen megváltoztatta a fiatal Raszputyin életét. Ebben a kolostorban való tartózkodása alatt ismerkedett meg a kor egyik neves szent emberével, egy Makari nevű egyházfővel. Makaritól tanulta meg Raszputyin a szigorú életmódot, megtanult lemondani az alkoholról, a dohányzásról és még a húsról is. Makari tanácsolta neki, hogy imáival közvetlenül forduljon Istenhez. Ez a bizonytalanság időszaka volt Raszputyin számára, visszaemlékezéseiben később egy belső hangról beszélt, amely felszólította, hogy vegye fel a keresztet és kövesse az Urat. „Kutattam a szívemet, hogy megtudjam, hogyan üdvözülnek az emberek” – írta később Raszputyin. „Keményen dolgoztam és nem sokat aludtam”. Más források szerint vallási felbuzdulásában egy Szűz Mária-látomás játszott szerepet, amikor az egy útja során megjelent előtte. A legenda szerint egy olyan szobában szállt meg, ahol a falon az Istenanya ikonja volt. Éjjel felébredt és látta, hogy a ikonon szereplő Mária sír, és azt mondja: »Grigorij, én az emberek bűnei miatt sírok. Menj, vándorolj és tisztítsd meg az embereket a bűntől.«
Raszputyin gyakran elmesélte ezt a látomását, erősítve magában a küldetéstudatot. A hívek vallásos érzelmeire játszott rá; az orosz ortodox egyház a csodákat és a látomásokat Isten kegyelme megnyilvánulásának tartja.
Szent vándorként
A következő éveket sztrannyikként (szent vándor) töltötte, és hónapokra vagy akár évekre elhagyta Pokrovszkojét, hogy bejárja az országot és meglátogassa a különféle szent helyeket. A zarándoklat régen része volt az orosz életnek. Minden paraszt elzarándokolt a szent helyekre, amelyek rendszerint a szentek ereklyéiről és csodatevő ikonokról elhíresült kolostorok voltak. A 19. század végén azonban már kevesen tettek zarándokutat. Már kevés „istenes ember” akadt, aki odahagyta házát, gazdaságát, és gyalog útnak indult, hogy tiszteletét tegye a szent ikonok és ereklyék előtt.
Az Egy zarándok élettörténetében Raszputyin elmondja, hogyan látogatott el mind a kijevi, mind a moszkvai kolostorokba, mind pedig a szentpétervári székesegyházakba. Szibériai falujából elindulva, vállán a tarisznyával, kéregetve és szállást kérve hatalmas utat tett meg a végtelen orosz utakon, míg Szentpétervárig jutott. Ment faluról falura, templomtól templomig, kolostortól kolostorig. Mint később mondta: „Sokszor elmentem Tobolszktól Kijevig, fél évig nem cseréltem alsóneműt... gyakran három napig is mentem, és közben nagyon keveset ettem. A forró napokon gyakran böjtöt róttam magamra: nem ittam kvaszt, közben pedig a napszámosokkal egyformán dolgoztam, és elszaladtam pihenni, imádkozni. ”
A falusi parasztok pedig istenes cselekedetnek tartották, hogy szállást adjanak neki. Sok kolostorban lakott, ahol marhaőrzéssel és hitoktatással kereste a kenyerét.
Többször csodálkozott rá a látszatra jelentéktelen szerzetesekre, a sztarecekre, akiknek nagy szellemi tetteit elrejtette a kolostor. A nagy sztarecek, akik a külvilág számára, úgy tűnt, erkölcsi tökéletességre emelkedtek és a világ számára is elérhetetlen bölcsességre tettek szert, úgy éltek a kolostorokban, mint a legegyszerűbb szerzetesek. Elbeszéléseiből kiderül, hogy minden este elolvasott néhány bibliai részt, imádkozott, és útmutatást kért Istentől, miközben Oroszországot járta. Az úton töltött hónapok után elszántsága meggyengült. „Túl jó vagy ehhez” – hallotta a Sátán hangját. Ez volt élete mélypontja, a kétségek időszaka – de ő úrrá lett rajta.
Raszputyin vezető és tanító akart lenni. Megértette, hogy e szerep betöltéséhez írástudónak kell lennie. Soha nem nyilatkozott arról, hogy mikor, hol és hogyan szerezte meg a „képzettségét”, de valószínűleg két-három hónap alatt, 1897-ben Verhoturjében. Raszputyin soha nem volt képzett, de megpróbálta a legtöbbet kihozni magából. Sokat panaszkodott a kolostori élettel kapcsolatban, azt állítva, hogy a szerzetesek jelentős része homoszexuális, amúgy is túlságosan kényszerítőnek minősítette a szerzetesi életet. Mindenesetre megváltozott emberként tért vissza szülőhelyére. Vegetáriánus lett, nem evett édességeket sem, abbahagyta az ivást és a dohányzást, és sokkal buzgóbb vallási életet élt, mint a múltban.Fuhrmann, Joseph T. (2012). Rasputin: The Untold Story. Wiley.
Oroszország bár már a 10. században felvette a kereszténységet, a pogányság tovább élt az országban. Egész régiók éltek az évezred folyamán ebben a pogánysággal kevert ortodox vallásban. Párhuzamosan léteztek a varázslók és a gyógyítók: a gyógyítók gyógyítottak, a varázslók pedig rontást küldtek az emberekre vagy elhárították azokat. A Volgán túli vidék és Szibéria volt a központja ennek a „népi pravoszláviának”. Lánya későbbi visszaemlékezései alapján apja a vándorlásai során megismert nagy "mesterektől" tanulta meg az isteni (spirituális) gyógyítás titkait.
1900 körül Raszputyin hirtelen bejelentette, hogy Isten arra hívja, hogy zarándokoljon el a görögországi Athosz-hegyre, a keleti ortodox világ szerzetesi központjába, ahova Szibérián és Ukrajnán keresztül el is jutott. Az ott tapasztaltak azonban csalódást okoztak számára; bár ekkoriban felmerült benne a szerzetessé válás gondolata, de már akkor úgy vélte, arra hivatott, hogy vezető legyen, és a szerzetesi élet nem méltó hozzá. Ezen kívül az ott tapasztalt nyílt homoszexualitás taszította, a bűnnel és a szexszel kapcsolatos rugalmas hozzáállása ellenére mélységesen kiábrándultan hagyta el a Szent Hegyet. Útközben tökéletesítette a hitét gyógyítói képességeiben, és újabb vallásos felismeréseket keresett.
Vándoréveiről sok és ellentmondásos feljegyzés maradt fenn. A szektásság vádja vörös fonalként húzódik végig az életével foglalkozó írásokon, nem utolsósorban azért, mert ő is kapcsolatba került a hlisztek szektájával. Vándorlásának egész útvonalán ott voltak a hliszt „krisztusok és istenanyák” titokzatos közösségei. Az önmegtartóztatás, a családi nemi élet elutasítása egyes hliszt csoportokban a szent forgás, a ragyenyije idején – egyes kutatók szerint – általános bujálkodásba, a szekta tagjai közötti kaotikus nemi aktusokba torkollott. Azt vallották, hogy az isteni kegyelem csakis a valóban átélt bűnökre következhet be. A hlisztekhez, – vagy nézeteikhez – való csatlakozás vádjával Raszputyin életében máris meg volt alapozva a későbbi kicsapongó életmódról és orgiákon való részvételről szóló minden beszámoló. Bár Raszputyin házas volt, más nők után is járt, néha megkérte őket, hogy vetkőztessék le és mossák őt meg, hogy együtt álljanak ellen a kísértésnek. Raszputyin mindig elismerte, hogy bűnös, és úgy vélte, hogy ellen kell állnia a bűnnek. Felesége úgy tűnt, megérti férjének kicsapongásait, de úgy vélte, ez próbatétel, amit Raszputyinnak meg kell nyernie. Nőügyei, még ha vallásos köntösbe is öltöztek, egyre inkább kínosan érintették őt. A gúny és a falusiak ellenséges magatartása túl sok volt egy olyan embernek, aki kétségbeesetten vágyott az elismerésre.