Lovčić falu Horvátországban, Bród-Szávamente megyében. Közigazgatásilag Sztupnokhoz tartozik.
Fekvése Bródtól légvonalban 17, közúton 24 km-re nyugatra, Pozsegától légvonalban 17, közúton 25 km-re délkeletre, községközpontjától 5 km-re északra, Szlavónia középső részén, a Dilj-hegység déli lejtőin fekszik.
Története Ősi település, mely már a középkorban is létezett. Középkori neve nem ismert, ezért írásos dokumentum ebből az időből nincs róla, de létezésének kétségtelen bizonyítékai kútásás és pinceásás közben talált középkori leletei és a román stílusú Szent Márton kápolna. A környék településeivel együtt 1536-ban szállta meg a török. Török kori népességéről tanúskodik a korabeli leletek mellett a falu feletti „Tursko groblje” nevű magaslat. 1691-ben szabadult fel a török uralom alól. 1734-ben az egyházi vizitáció a kápolnát rossz állapotúnak mondja, melynek nincs oltára és falai, valamint teteje javításra szorul. A 18. század közepén az Újgradiska-Bród főút megépülte után lakosságának nagy része az út mellé települt. Az 1780-as katonai leírás az erdőkkel körülvett települést Bučjéhez tartozónak mondja. A 18. század végén a megmaradt lakosság nagy részét egy pestisjárvány kipusztította. A halottakat a temetőbe tömegsírba temették. A temetőnek ezt a részét mai is Kugin grobnak hívják.
Az első katonai felmérés térképén „Lovchichi” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Lovszka” néven szerepel. Lipszky János: Repertorium locorum obiectorumque: in XII. tabulis Mappae regnorum.... 385. o. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Lovcsich vel. Lovszka” néven 44 házzal, 229 katolikus vallású lakossal találjuk.Nagy Lajos: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti regni Hungariae, partiumque eidem adnexarum Buda, 1829. 161. o. A katonai közigazgatás megszüntetése után 1871-ben Pozsega vármegyéhez csatolták.
A településnek 1857-ben 260, 1910-ben 342 lakosa volt. Az 1910-es népszámlálás szerint lakossága horvát anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Bródi járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A település 1991-től a független Horvátországhoz tartozik. 1991-ben teljes lakossága horvát nemzetiségű volt. 2011-ben 63 lakosa volt.
Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 260 257 270 316 312 342 307 332 318 320 310 241 180 118 126 63
Gazdaság A lakosság hagyományosan földműveléssel, állattartással, kertészettel és főként szőlőtermesztéssel foglalkozik.
Nevezetességei Szent Márton tiszteletére szentelt római katolikus kápolnájaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1283. 1167-ben épült, 1756-ban megújították. Az épület egyhajós félköríves szentéllyel, körülötte temető található. A régészeti feltárás és az építészeti stílus elemzése alapján a 13. század első felében épült egy régebbi, román stílusú templom alapfalaira. Belülről koragótikus falfestmények borították. A 18. századi barokk átépítés során a román építészeti elemek a nyugati falon, a kapuzaton és a szentélyen maradtak fenn. A kápolnában 1995 nyarán a falakon öt glagolita feliratot találtak. Régészeti feltárása 1998 és 2001 között történt Josip Lozuknak a bródi városi múzeum régészének vezetésével.
Oktatás A település első iskoláját 1830 körül alapították.
Jegyzetek
Források A község hivatalos oldala Andrija Zirdum: Počeci naselja i stanovništvo brodskog i gradiškog kraja 1698-1991. Slavonski Brod, 2001. Az első katonai felmérés térképe
Irodalom Milan Paun: Glagoljski grafiti u. sv. Martinu u Lovčiću. Zagreb, 1999. Vjekoslav Jukić: Crkva sv. Martina u Lovčiću - primjer očuvane romaničke arhitekture.
További információk A megye turisztikai irodájának honlapja
Kategória:Bród-Szávamente megye települései