Gomorra (olaszul: Gomorra – La serie, nemzetközi angol címen: Gomorrah) egy olasz bűnügyi televíziós sorozat, melynek alkotója és producere Roberto Saviano, aki az azonos című könyvet írta.

Először a Sky Italia csoporthoz tartozó Sky Atlantic csatornán mutatták be 2014. május 6-án, és eddig négy szezont élt meg. Az Egyesült Királyságban a Sky Atlantic-en 2014. augusztus 24-én volt a premierje, az Egyesült Államokban pedig 2016. augusztus 24-én, a SundanceTV csatornán mutatták be. A sorozat sugárzási jogait világszerte 170 különböző országban adták el.

Címét egy nápolyi bűnügyi szindikátus (maffia), a Camorra ihlette. A történet Nápolyban zajlik, ahol a jeleneteket is rögzítették.

Ciro Di Marzio (Marco D'Amore) történetét meséli el, aki a Pietro Savastano (Fortunato Cerlino) által vezetett Savastano klán tagja. Ciro célja, hogy a bűnöző világ veszélyeit áthidalja, kegyetlen bandaháborúkban küzdve. A Savastano családba tartozik a felesége, Immacolata (Maria Pia Calzone) és fia, Gennaro (Salvatore Esposito). A sorozatban jelen van egy rivális bűnöző vezér, Salvatore Conte (Marco Palvetti), az évadok során pedig további karakterek is feltűnnek: Annalisa Magliocca (Cristina Donadio), Patrizia Santore (Cristiana Dell’Anna), Giuseppe Avitabile (Gianfranco Gallo).

Nem sokkal megjelenése után a Gomorra karaktereinek felépítettsége, a sztori kibontakozása, atmoszférája, a színészi munka, a rendezés és az írói munka miatt kritikai elismerésben részesült. A Sky legjobb értékelésű produkciójává vált, a hálózat egyik legnézettebb sorozataként tartják számon.

Főszereplők és karaktereik

Marco D'Amore mint Ciro Di Marzio ((1–3., 5. évad) – a Savastano klán tagja, aki arra törekszik, hogy feljebb kerüljön a bűnözői hierarchiában. Salvatore Esposito (1. évadtól) Gennaro "Genny" Savastano-ként – Pietro fia, – Pietro fia, aki elkényeztetett sznobból kemény bűnözővé válik. Fortunato Cerlino mint Pietro Savastano (1–2. évad) – a Savastano klán vezetője és nagykaliberű kábítószer-forgalmazó. Maria Pia Calzone mint Immacolata "Imma" Savastano (1. évad) – Pietro felesége Marco Palvetti mint Salvatore Conte (1–2. évad) – a Conte klán vezetője. Fabio De Caro mint Malammore (1–3. évad) – a Savastano klán tagja, mélyen rendkívül hűséges Pietróhoz és Patrizia Santore nagybátyja. Cristina Donadio mint Annalisa "Scianel" Magliocca (2–3. évad) – egy női kábítószer-kereskedő Cristiana Dell'Anna mint Patrizia Santore (2–4. évad) – Malammore unokahúga és a Savastano klán munkatársa, később pedig a Secondgliano terület egyetlen vezetője. Gianfranco Gallo mint Giuseppe Avitabile (2–3. évad) – egy rivális klán vezetője római központtal, Azzurra apja. Ivana Lotito, mint Azzurra Avitabile (2. évadtól) – Gennaro Savastano felesége. Arturo Muselli mint Enzo "Sangueblù" (kék vér) villa (3. évad) – a Forcella-i Santo klán vezetője. Andrea Di Maria, mint Elia "'Diploma" (diplomás) Capaccio (3. évad) – a Capaccio klán társvezetője. Carlo Caracciolo mint Fernando "o Crezi" (Crazy) Capaccio (3–4. évad) – a Capaccio klán másik társvezetője. Loris De Luna mint Valerio "o Vucabulà" Misano (3–4. Évad) – Enzo jobbkeze és a Santo klán befolyásos tagja. Gianni Parisi mint Gerlando Levante (4. évad) – Caserta tartományban egy hatalmas klán főnöke, anyai ágon Genny nagybátyja. Luciano Giugliano mint Michelangelo "Mickey" Levante (4. évad) – Gerlando kedvenc fia, a testvéreivel ellentétben ment neki a tanulás és diplomát szerzett.

+ Eredeti megjelenésÉvadEpizódokPremierÉvadzáró1122014. 05. 06.2014. 06. 10.2122016. 05. 10.2016. 06. 14.3122017. 11. 17.2017. 12. 22.4122019. 03. 23.2019. 05. 03.5102021. 11. 19.2021. 12. 17.

Fogadtatás

Kritikai visszhang Gomorra egyike a Sky legnézettebb televíziós sorozatainak. Kritikai elismerésben részesült karaktereinek felépítettsége, a sztori kibontakozása, az atmoszférája, a színészi munka, a rendezés és az írói munka miatt. Az első évad 94%-os értékelést ért el egy kritikákat összesítő weboldalon, a Rotten Tomatoes-on 17 vélemény alapján a értékelési összesítő webhely 94% -os értékelést kapott, a Metacritic oldalon 76 pontot ért el a 100-ból 15 kritika alapján.

A show sikerességének köszönhetően megjelent a nemzetközi piacon is. Először az Egyesült Királyságban 2014. augusztus 4-én a Sky Atlanticon, az Egyesült Államokban pedig 2016. augusztus 16-án, a SundanceTV-n, mindegyiken a legnézettebb programmá vált.

Ugyanakkor a sorozatot számos olasz politikus kritizálta. Nápoly polgármestere, Luigi de Magistris azt állította, hogy minden egyes epizód megjelenése után rohamosan elszaporodtak a bűncselekmények a városban. Azt is hozzátette, hogy a sorozat „megfertőzi a fiatalok agyát, lelkét és szívét”. A maffiaellenes bíró, Giuseppe Borelli kijelentette, hogy „a sorozat nem képes jól megragadni a mai Camorra helyzetét”. A nemzeti maffiaellenes ügyész, Federico Cafiero de Raho azt állította, hogy „emberségessé teszi a gengsztereket”, míg Catanzaro államügyésze, Nicola Gratteri szerint „szerethetővé teszi a veszélyeseket is”.

Jegyzetek

Fordítás

További információk (olaszul) (Amerikai)

Kategória:2014-ben bemutatott olasz televíziós sorozatok Kategória:Olasz bűnügyi filmek