bélyegkép|A verseny helyszíne, a 7,004 km hosszú Spa-i aszfaltcsík. A 2019-es TCR Európa-kupa belga nagydíját június 7–9-e között rendezték meg a Circuit de Spa-Francorchamps aszfaltcsíkján. A versenyhétvégét közösen rendezték a TCR UK sorozattal, amelyből Lewis Kent utazott el Belgiumba. Így összesen 34 nevező szerepelt a kiírásban. Alkatrész hiány miatt a teljes fordulót kihagyta a már hockenheimi nagydíj második futamától is visszalépő Alex Morgan.
Az időmérő edzés végeredménye Az időmérő edzést június 8-án tartották, az első futamra a pole-pozíciót Gilles Magnus szerezte meg hazai közönség előtt a Comtoyou Racing Audijával, míg a másnapi fordított rajtrácsos második futamon Dušan Borković indulhatott az első rajtkockából az időmérőn elért 10. helyezésének köszönhetően. Az időmérő edzést két alkalommal is piros zászlóval kellett megszakítani, előbb Teddy Clairet balesete miatt, a második alkalommal, két perccel az első időmérős szakasz vége előtt pedig Josh Files törte össze a versenyautóját +VersenyzőAutóCsapat1. rész2. részPont1.16BNL Gilles MagnusAudi RS3 LMS TCRComtoyou Racing2:29,8232:28,88552.55BNL Santiago UrrutiaAudi RS3 LMS TCRTeam WRT2:28,9942:28,95043.88BNL Maxime PottyVolkswagen Golf GTi TCRTeam WRT2:29,4242:29,79334.116BNL Ashley SuttonVolkswagen Golf GTi TCRTeam WRT2:30,0262:29,82925.7BNL Aurélien ComtePeugeot 308 TCRDG Sport Compétition2:29,8952:29,91416.24BNL Julien BrichéPeugeot 308 TCRJSB Compétition2:29,9332:30,0217.70BNL Maťo HomolaHyundai i30 N TCRTarget Competition2:30,5072:30,2348.112 Jimmy ClairetPeugeot 308 TCRTeam Clairet Sport2:30,8602:30,2489.3 Davit KajaiaCupra León TCRPCR Sport with Georgia2:30,7052:30,26310.62BNL Dušan BorkovićHyundai i30 N TCRTarget Competition2:30,4632:30,45311.19 Andreas BäckmanHyundai i30 N TCRTarget Competition2:30,7962:31,19712.111 Teddy ClairetPeugeot 308 TCRTeam Clairet Sport2:30,445–13.46 Olli KangasVolkswagen Golf GTi TCRWestCoast Racing2:30,86114.50BNL Tom CoronelHonda Civic Type-R TCRBoutsen Ginion Racing2:30,87715.45 Gianni MorbidelliVolkswagen Golf GTi TCRWestCoast Racing2:30,88316.8 Luca EngstlerHyundai i30 N TCRM1RA2:30,89117.34 Stian PaulsenCupra León TCRStian Paulsen Racing2:31,13518.123 Daniel LloydHonda Civic Type-R TCRBrutal Fish Racing2:31,26219.12 Nelson PanciaticiHyundai i30 N TCRM Racing2:31,27020.99 Nagy DánielHyundai i30 N TCRM1RA2:31,35321.25 Natan BihelHyundai i30 N TCRM Racing2:31,43422.27 John FilippiRenault Mégane RS TCRVuković Motorsport2:31,51823.26 Jessica BäckmanHyundai i30 N TCRTarget Competition2:31,95624.30 Luca FilippiHyundai i30 N TCRBRC Racing Team2:32,39225.23 Tenke TamásCupra León TCRZengő Motorsport2:32.48026.14 Klim GavrilovAudi RS3 LMS TCRVRC Team2:32,53527.96 Abdulla Ali Al-KhelaifiCupra León TCRQMMF Racing by PCR Sport2:34,70728.17 Martin RybaHonda Civic Type-R TCRBrutal Fish Racing2:35,41029.21BNL Marie Baus-CoppensCupra León TCRJSB Compétition2:35,42630.38UK Lewis KentHyundai i30 N TCREssex & Kent Motorsport2:37,19531.81 Stéphane VentanjaPeugeot 308 TCRTeam Clairet Sport2:37,45332.44BNL Lilou WadouxPeugeot 308 TCRJSB Compétition2:41,70433.9BNL Josh FilesHyundai i30 N TCRTarget Competition2:43,09434.10 Viktor DavidovskiHonda Civic Type-R TCRPSS Racing5:08,651
BNL - A TCR BeNeLux sorozat résztvevői. UK - A TCR UK résztvevői.
Az első futam végeredménye A hétvége első versenyét június 8-án, szombaton tartották. A versenyt végül a rajtrácsról 33 autó kezdhette meg, miután a felvezető körön lefulladt Ashley Sutton autója, ami így csak a bokszutcából kezdhette meg a 23 perc plusz 1 körös távot. A rajtnál harmadik rajtkockából induló Maxime Potty is beragadt, így több pozíciót is veszített, Aurélien Comte viszont jó ütemben kapta el a piros lámpák kialvását és a La Source kanyarban harmadikként fordulhatott. Még az első körben a Kemmel-egyenes végén, majd a Les Combes-ban Comte elkezdte támadni Urrutia-t a külső ívről azonban márkatársa, Julien Briché meglökte Comte-ot hátulról, aminek következtében mindkét francia levágta a kanyart majd Briché lelassult. A mezőny közepén Olli Kangas és Teddy Clairet ütköztek össze, ami miatt biztonsági autós fázis következett. A táv fele volt még hátra, amikor a biztonsági autó elhagyta a pályát a műszaki mentést követően, ekkor a verseny újraindítását követően Santiago Urrutia megpróbálta megelőzni Gilles Magnust, azonban elmérte a féktávot így végül nem sikerült az élen maradnia. Az utolsó körben a Stavelot-kanyarban Maxime Potty előzte Aurélien Comte-ot, míg a mezőny végén a katari Abdulla Ali-Al Khelaifi csúszott ki a pályára, majd amikor visszatért felöklelte Lilou Wadoux Peugeot-ját, ami ezt követően háromszor is átfordult tengelye körül, majd a kavicságyban a feje tetejére borulva állt meg, mindkét versenyző kiesett, az eset következtében az ütközés elkerülése érdekében Martin Rybának is el kellett hagynia a pályát. A futamot végül az első rajtkockából induló Gilles Magnus nyerte, mellé a dobogóra a Team WRT két versenyzője Santiago Urrutia és Maxime Potty állhatott fel. VersenyzőAutóCsapatFutott körIdő/kiesés okaRajthelyPont1.16BNL Gilles MagnusAudi RS3 LMS TCRComtoyou Racing927:11,1661402.55BNL Santiago UrrutiaAudi RS3 LMS TCRTeam WRT9 +1,5512353.88BNL Maxime PottyVolkswagen Golf GTi TCRTeam WRT9 +6,7083304.7BNL Aurélien ComtePeugeot 308 TCRDG Sport Compétition9 +6,7575275.112 Jimmy ClairetPeugeot 308 TCRTeam Clairet Sport9 +7,3508246.3 Davit KajaiaCupra León TCRPCR Sport with Georgia9 +11,7289217.70BNL Maťo HomolaHyundai i30 N TCRTarget Competition9 +14,3937188.34 Stian PaulsenCupra León TCRStian Paulsen Racing9 +14,74917159.8 Luca EngstlerHyundai i30 N TCRM1RA9 +16,623161310.50BNL Tom CoronelHonda Civic Type-R TCRBoutsen Ginion Racing9 +16,938141111.123 Daniel LloydHonda Civic Type-R TCRBrutal Fish Racing9 +17,67418912.62BNL Dušan BorkovićHyundai i30 N TCRTarget Competition9 +18,67110713.19 Andreas BäckmanHyundai i30 N TCRTarget Competition9 +19,60511514.45 Gianni MorbidelliVolkswagen Golf GTi TCRWestCoast Racing9 +20,48515315.30 Luca FilippiHyundai i30 N TCRBRC Racing Team9 +20,73624116.12 Nelson PanciaticiHyundai i30 N TCRM Racing9 +23,7611917.99 Nagy DánielHyundai i30 N TCRM1RA9 +26,9092018.25 Natan BihelHyundai i30 N TCRM Racing9 +27,2822119.116BNL Ashley SuttonVolkswagen Golf GTi TCRTeam WRT9 +29,344420.14 Klim GavrilovAudi RS3 LMS TCRVRC Team9 +30,5972621.23 Tenke TamásCupra León TCRZengő Motorsport9 +32,3562522.27 John FilippiRenault Mégane RS TCRVuković Motorsport9 +32,5692223.26 Jessica BäckmanHyundai i30 N TCRTarget Competition9 +32,8212324.10 Viktor DavidovskiHonda Civic Type-R TCRPSS Racing9 +41,3683425.38UK Lewis KentHyundai i30 N TCREssex & Kent Motorsport9 +42,5393026.17 Martin RybaHonda Civic Type-R TCRBrutal Fish Racing9 +45,3572827.81 Stéphane VentanjaPeugeot 308 TCRTeam Clairet Sport9 +1:03,1583128.44BNL Lilou WadouxPeugeot 308 TCRJSB Compétition8 +1 kör (Ütközés)3229.96 Abdulla Ali Al-KhelaifiCupra León TCRQMMF Racing by PCR Sport8 +1 kör (Ütközés)27Ki24BNL Julien BrichéPeugeot 308 TCRJSB Compétition56Ki21BNL Marie Baus-CoppensCupra León TCRJSB Compétition429Ki9BNL Josh FilesHyundai i30 N TCRTarget Competition433Ki111 Teddy ClairetPeugeot 308 TCRTeam Clairet Sport0Ütközés12Ki46 Olli KangasVolkswagen Golf GTi TCRWestCoast Racing0Ütközés13
BNL - A TCR BeNeLux sorozat résztvevői. UK - A TCR UK résztvevői.
A második futam végeredménye A második, fordított rajtrácsos versenyt június 9-én vasárnap rendezték meg, az első rajtkockából Dušan Borković indulhatott. A rajtnál a második rajtkockában lévő Davit Kajaia nem tudta elkezdeni a futamot a lámpák kialvását követően, miután a rajtrácson ragadt, az első körben kiesett még Nagy Dániel is, aki a gumifalba csapódott. A harmadik körben az Eau Rouge kanyarkombinációt megelőző egyenesben a szalagkorlátnak csapódott Natan Bihel is, ami miatt a biztonsági autót a pályára kellett hívni, Bihelhez pedig kiküldték az orvosi autót is, a versenyző nem sérült meg. A biztonsági autós fázist követően komoly csatát vívott az élen álló Dušan Borković és Jimmy Clairet, akik a 6. körben ütköztek, és végül a szerb kiesett. A 7. körben Aurélien Comte megpróbálta megelőzni Ashley Suttont, egy pillanatra előtte is volt, de a két autó összeért amivel előbb Sutton szerezte vissza a negyedik pozícióját, majd kettejük párharcát kihasználva Andreas Bäckman előzte meg mindkét riválisát egyszerre. Egy körrel később a mezőny közepén is nagy csaták zajlottak, amiből előbb a dán Stian Paulsen jött ki rosszul, akit Tom Coronel lökött ki a Les Combes kanyarkombinációban, majd néhány kanyarral később a két Audis is ütközött, Santiago Urrutia terelte ki a pályáról Gilles Magnust, akinek az autója karosszériája elkezdte súrolni az abroncsa felületét és lelassult és félre is húzódott. Az utolsó körre fordulva Coronel ért össze Urrutia autójával, majd az első kanyarban Gianni Morbidelli és Daniel Lloyd ütköztek, azonban mindkét versenyző folytatni tudta a versenyt, igaz több pozíciót is buktak, Coronel autójának viszont eleje alaposan megsérült így lelassult.Végül a Peugeot versenyzője Julien Briché ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán, a második helyen szintén a francia márkát erősítő Jimmy Clairet végzett, a dobogó legkisebb fokára pedig a szlovák Homola léphetett fel, azonban a versenyt követően Clairet a Borković-csal történt ütközés miatt 30 másodperces időbüntetést kapott, ami miatt végül a 22. helyre rangsorolták. VersenyzőAutóCsapatFutott körIdő/kiesés okaRajthelyPont1.24BNL Julien BrichéPeugeot 308 TCRJSB Compétition928:04,4615402.70BNL Maťo HomolaHyundai i30 N TCRTarget Competition9 +3,0514353.19 Andreas BäckmanHyundai i30 N TCRTarget Competition9 +3,34911304.116BNL Ashley SuttonVolkswagen Golf GTi TCRTeam WRT9 +3,7067275.7BNL Aurélien ComtePeugeot 308 TCRDG Sport Compétition9 +9,0806246.111 Teddy ClairetPeugeot 308 TCRTeam Clairet Sport9 +12,89312217.8 Luca EngstlerHyundai i30 N TCRM1RA9 +13,88616188.30 Luca FilippiHyundai i30 N TCRBRC Racing Team9 +15,41924159.46 Olli KangasVolkswagen Golf GTi TCRWestCoast Racing9 +16,065131310.45 Gianni MorbidelliVolkswagen Golf GTi TCRWestCoast Racing9 +16,192151111.123 Daniel LloydHonda Civic Type-R TCRBrutal Fish Racing9 +16,44918912.23 Tenke TamásCupra León TCRZengő Motorsport9 +16,95325713.17 Martin RybaHonda Civic Type-R TCRBrutal Fish Racing9 +19,30128514.9BNL Josh FilesHyundai i30 N TCRTarget Competition9 +19,69632315.14 Klim GavrilovAudi RS3 LMS TCRVRC Team9 +20,11326116.26 Jessica BäckmanHyundai i30 N TCRTarget Competition9 +20,6142317.27 John FilippiRenault Mégane RS TCRVuković Motorsport9 +20,9662218.10 Viktor DavidovskiHonda Civic Type-R TCRPSS Racing9 +25,3173319.21BNL Marie Baus-CoppensCupra León TCRJSB Compétition9 +26,2542820.81 Stéphane VentanjaPeugeot 308 TCRTeam Clairet Sport9 +26,5362921.38UK Lewis KentHyundai i30 N TCREssex & Kent Motorsport9 +31,2473022.112 Jimmy ClairetPeugeot 308 TCRTeam Clairet Sport9 +31,849323.88BNL Maxime PottyVolkswagen Golf GTi TCRTeam WRT9 +33,195824.55BNL Santiago UrrutiaAudi RS3 LMS TCRTeam WRT9 +42,115925.50BNL Tom CoronelHonda Civic Type-R TCRBoutsen Ginion Racing9 +1:48,3151426.16BNL Gilles MagnusAudi RS3 LMS TCRComtoyou Racing7 +2 kör (Ütközés)1027.34 Stian PaulsenCupra León TCRStian Paulsen Racing7 +2 kör (Ütközés)17Ki62BNL Dušan BorkovićHyundai i30 N TCRTarget Competition6Ütközés1Ki12 Nelson PanciaticiHyundai i30 N TCRM Racing519Ki25 Natan BihelHyundai i30 N TCRM Racing2Baleset21Ki96 Abdulla Ali Al-KhelaifiCupra León TCRQMMF Racing by PCR Sport2Műszaki hiba27Ki3 Davit KajaiaCupra León TCRPCR Sport with Georgia0Műszaki hiba2Ki99 Nagy DánielHyundai i30 N TCRM1RA0Baleset18Vi44BNL Lilou WadouxPeugeot 308 TCRJSB Compétition0Visszalépett
BNL - A TCR BeNeLux sorozat résztvevői. UK - A TCR UK résztvevői.
Megjegyzések
A 7-es rajtszámú autó (Aurélien Comte) 5 másodperces időbüntetést kapott a rajtnál való kiugrásért. A 88-as rajtszámú autó (Maxime Potty) 5 másodperces időbüntetést kapott a rajtnál való kiugrásért.