Dick Hyman amerikai dzsessz-zongorista és zeneszerző. 60 éves karrierje alatt mint zongorista, organista, hangszerelő, zeneigazgató, mint elektronikus és egyre inkább mint zeneszerző vált nevessé. 2017-ben az Arts Jazz Masters díjazottja lett.

Pályakép

A Columbia Egyetemen tanult. Olyan zenészekkel játszott, mint Teddy Wilson, Red Norvo,One of jazz's early vibraphonists, known as "Mr. Swing". Benny Goodman. Különböző nevek alatt készített felvételeket. 1966-ban a „Moritat” lemezen csembalójázott triójával, és több mint egymillió példányt adtak belőle el. Az 1960-as évek végén a a korai ragtime-ot tanulmányozta, a korai dzsessz elemeit kutatta és rögzítette.

Hyman különféle billentyűs hangszerekkel kísérletezett, köztük a „Baldwin” és „Lowrey” orgonát. Az 1960-as évek végén avantgarde albumokat vett fel egy „minimoog” szintetizátorral. Felvette az űrkorszak pop-zenéjének a legnépszerűbb darabjait is.

Stílusa improvizációs eszközkészletét a ragtime, a legkorábbi dzsessz befolyásolták: Scott Joplin, Jelly Roll Morton, James P. Johnson, Zez Confrey, Eubie Blake, James P. Johnson, Fats Waller játékának tanulmányotása.

Hyman két ragtime albumot is rögzített „Knuckles O'Toole” álnéven, ami két saját kompozíciót is tartalmazott.

1952-ben Charlie Parkerrel játszott annak az egyetlen televíziós szerepléselekor; ebben a zenekarban szerepelt Dizzy Gillespie is.

Tévézett is; filmzenét írt például Woody Allennek.

Válogatott diszkográfia

1953 – Noël Coward – A Piano Portrait 1953 – Kurt Weill – A Piano Portrait 1953 – Vernon Duke – A Piano Portrait 1955 – The Unforgettable Sound of The Dick Hyman Trio (MGM Records) 1963 – Moon Gas (MGM Records) 1966 – Happening! Dick Hyman and Harpsichord (Command) 1969 – MOOG: The Electric Eclectics of Dick Hyman (Command) 1969 – The Age of Electronicus (Command) 1976 – Scott Joplin: 16 Classic Rags (RCA) 1981 – Live at Michael's Pub (JazzMania) with Roger Kellaway 1983 – Kitten on the Keys: The Piano Music of Zez Confrey (RCA) 1983–88 – Solo at the Sacramento Jazz Festivals (Arbors Jazz) 1988 – 14 Piano Favourites (Music & Arts) 1990 – Music of 1937 (Concord) 1990 – Plays Fats Waller (Reference Recordings) 1990 – Stride Piano Summit (Milestone) with Harry Sweets Edison, Jay McShann, Red 1990 – Plays Duke Ellington (Reference) 1993 – Concord Duo Series, Vol. 6 (Concord) with Ralph Sutton 1995 – Elegies, Mostly (Gemini) with Niels–Henning Ørsted Pedersen 1995 – Cheek To Cheek (Arbors) 1998 – Dick & Derek at the Movies (Arbors) with Derek Smith 2001 – Forgotten Dreams (Arbors) with John Sheridan 2002 – An Evening at the Cookery, June 17, 1973 (JRB Records CD–3007) 2003 – What Is There to Say? (Victrola) with Ray Kennedy 2004 – If Bix Played Gershwin (Arbors) 2006 – Playful Virtuosity (Ryko) with Meral Güneyman 2006 – Teddy Wilson in 4 Hands (Echoes of Swing) with Chris Hopkins 2007 – In Concert at the old Mill Inn (Sackville) 2009 – Danzas Tropicales (Ryko) with Meral Güneyman 2011 – Late Last Summer (Left Ear) with Judy Hyman 2013 – Lock My Heart (Red House) with Heather Masse 2013 – Live at the Kitano (Victoria) with Ken Peplowski 2015 – House of Pianos (Arbors)

Díjak International Acoustic Music Awards: 2012, „Bird Song” – Heather Masse Emmy-díj: 1981; 1983 BAFTA-díj (jelölés): 1987

Források

https://www.discogs.com/artist/15443-Dick-Hyman http://www.radioswissjazz.ch/en/music-database/musician/24655414422dfab2ee64e170dfd6288138306/biography

Jegyzetek

Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Amerikai zongoraművészek Kategória:1927-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:New York-iak Kategória:Amerikai hangszerelők