Edwin Charles Tubb (London, 1919. október 15. – London, 2010. szeptember 10.),ISFDB Tubb-adatlapja E. C. Tubb: angol tudományos-fantasztikus író.

Élete

Londonban született, egész életét ebben a városban töltötte. Felesége Iris Kathleen Smith volt, akivel 1944-ben kötött házasságot. Két lánya született, Jennifer és Linda, akiktől öt unokája származott: John, Alan és Steven Barham, valamint Lisa Elcomb és Julie Hickmott.

Fiatalon lelkes sci-fi olvasó volt, 1938-ban került kapcsolatba a műfaj többi brit rajongójával. Ezidőtájt kezdett megpróbálkozni az írással is. "Első munkáimat a saját szórakoztatásomra írtam, ezek most tökéletes példái annak, hogyan ne írjak" – nyilatkozta később a New Worlds című lapnak. Amikor első írása, a No Short Cuts megjelent a New Worlds című lapban, s kiderült, hogy különös tehetsége van az íráshoz, feladta addigi szakmáját – nyomdagépek eladásával foglalkozott –, s teljes egészében az irodalomnak szentelte magát. Hamarosan híressé vált írásainak sokféleségével és kiemelkedően gyors munkatempójával, termékenységével. Az 1950-es években számos tudományos-fantasztikus magazin közölt tőle rövidebb – hosszabb elbeszéléseket, például a Futuristic Science Stories, a Science Fantasy, valamint a Nebula és a Galaxy Science Fiction. 1956-tól az Authentic Science Fiction című magazin szerkesztője volt egészen annak 1957. októberi megszűnéséig. Ebben az időben különösen nehéz feladatnak tartotta, hogy jó írókat találjon a magazin számára, emiatt számos írást ő maga készített el, s ezeket a lapban álnév alatt publikálta. A sci-fi műfajában alkotott legfontosabb munkája a Dumarest-saga, amely rendszeresen 1967 és 1985 közt jelent meg, a két lezáró kötetet 1997-ben és 2008-ban publikálta. Másik nagy munkája, a Cap Kennedy-sorozat 1973 és 1983 közt jelent meg. Tubb élete utolsó évtizedeiben számos, az 1950-es években írt regényét írta át úgy, hogy a 21. század olvasói ízlésének is megfeleljen. A British Science Fiction Association egyik alapító tagja volt. The Encyclopedia of Science Fiction oldala

Tubb a Heicon, az 1970-ben Heidelbergben megtartott sci-fi világtalálkozó díszvendége volt. Öt alkalommal nyerte el a Nebula Science Fiction Magazine Literary Award-ot (1953 és 1958 közt). 1955-ben vehette át a Cytricon Irodalmi Díj-at, mint a legjobb brit tudományos-fantasztikus író. Lucifer! című elbeszélése nyerte az Európa díj-at 1972-ben. 2010-ben a The Possessed című regénye (az 1959-ben írott Touch of Evil című alkotása átdolgozott verziója) nyerte a Premo Italia Díj-at, a legjobb regény kategóriában.

Legtöbb munkáját írói álnevek alatt jelentette meg, például Gregory Kern, Carl Maddox, Alan Guthrie, Eric Storm és George Holt. Írói munkássága évtizedei alatt összesen 58 különböző álneve volt, ezek közül többet más szerzőkkel közösen használt, például Volsted Gridban (John Russell Fearnnal), Gill Hunt (John Brunnerrel és Dennis Hughesszel), King Lang (George Hay-jal és John W. Jennisonnal), Roy Sheldon (H. J. Campbell-lel). Legismertebb álneve Charles Grey volt, e néven írt munkái igen népszerűek voltak az 1950-es évek első felében.

Munkássága

A Dumarest-saga

Tubb legismertebb regénysorozata a Dumarest-saga, egy, a távoli jövőben játszódó regényciklus. A sorozat egy utazó, Earl Dumarest kalandjait meséli el, aki megpróbál hazajutni szülőbolygójára, a Földre a messzi űr egy olyan régiójából, ahol a Föld létezése nem több egy mítosznál. Michael Moorcock véleménye szerint a sorozat első néhány kötete "tudatos utánzása" Leigh Brackett Eric John Sark-történeteinek, de a későbbi kötetekre Tubb egyedülálló történetmesélő stílusa jellemző. Tubb csaknem 40 éven keresztül írta e sorozatot, összesen 33 regény készült el. A harmincharmadik, amely lezárta Dumarest Föld-keresését 2008-ban jelent meg Chicagóban, a Homeworld Press gondozásában. A két rövidebb Dumarest-történet, amely a Fantasy Adventures első (2002) és második (2003) számában jelent meg korábbi, már megjelent, hosszabb történetek kivonatai.

Cap Kennedy-sorozat

Tubb másik nagy regényfolyama, a Cap Kennedy egy, a Perry Rhodan-regények stílusában készült űropera. Captain 'Cap' Kennedy egy, a F.A.T.E. (Free Acting Terran Envoy) szolgálatában álló katona, felhatalmazva ítélkezésre, esküdtbírósági szerepre sőt gyilkosságra, valamint arra, hogy bármilyen módon beavatkozzon azokba a történésekbe, amelyek a Terran Sphere (bolygóközi szövetség, középpontjában a Földdel) békéjét fenyegetik. Mordain nevű űrhajóján állandó társai Penza Saratov, a veterán mérnök, a veterán tudós Jarl Luden professzor, az idegen navigátor Veem Chemile, a kaméleon-tulajdonságokkal rendelkező humanoid a Zhelthyana bolygóról. Ő egy ősi faj tagja, akik távoli múltban uralták a galaxist. A különböző rejtélyes szerkezetek, tárgyak felkutatása, amelyeket a Zhelthyana faj hagyott hátra az egyes bolygókon meglehetősen gyakori témaként szolgálnak a sorozat regényei számára. Lester del Rey a sorozat első kötete után "primitívnek és sablonosnak" nevezte a regényt, amely nem különbözik a többi, hasonlóan egy kaptafára készült sorozattól. A következő részek után már kedvezőbben nyilatkozott, elismerve a sorozat színvonalának emelkedését. Tubb mind a 17 megjelent Cap Kennedy regényt Gregory Kern álnév alatt írta. A sorozat kötetei szolgáltak alapul a német Bastei kiadó Commander Scott sorozatához. Ez a sorozat az összes Tubb-regényt tartalmazta, sőt több kiegészítő regény is megjelent e szériában, különböző német szerzők álnevei alatt. A széria úgynevezett romanheft formátumban jelent meg (füzetes, egyszerűbb változata a nagyobb regényeknek). 1975 és 1976 közt összesen 42 szám került az olvasók elé.

Alfa holdbázis-sorozat

Tubb hat regényt alkotott Gerry Anderson 1975-ös kultikus sorozata, az Alfa holdbázis epizódjai alapján. Breakaway (1975), Collision Curse (1975) és az Earthbound (2003) 11, a sorozat számára készült forgatókönyv irodalmi feldolgozása, az Alien Seed (1976), Rogue Planet (1976) és az Earthfall (1977, átdolgozott kiadás: 2002) eredeti, a sorozat cselekményén alapuló, az első évadot folytató történet, amely azonban – az Alfa holdbázis második évadának jelentős átdolgozása miatt – nem került megfilmesítésre. Tubb novellája, a Random Sample először a New Writings in SF 29 című, 1976-ban megjelent antológiában került az olvasókhoz, később átdolgozott formában, Dead End címen jelent meg aShepherd Moon című, tematikusan az Alfa holdbázissal foglalkozó antológiában. Az eredeti történetben szereplő Prometheus csillaghajó legénysége az Alfa holdbázis karaktereivel lett behelyettesítve, maga az eredeti novella, a Random Sample pedig Tubb egy nagyon korai, 1951-ben a New Worlds magazine-ben Entrance Exam címen megjelent írásának későbbi átirata. Az Alfa Holdbázis-sorozatból való Tubb eddig egyetlen magyarul megjelent regénye, az Elszakadás (Breakaway, Valhalla Páholy, Budapest, 1993).

Egyéb sci-fi munkái

Tubb legismertebb önálló (azaz nem egy ciklushoz tartozó) regénye a The Space-Born (1956), amely eredetileg folytatásokban jelent meg a New Worlds Science Fiction Magazine-ben Star Ship címmel. A regény a "többgenerációs csillaghajó" történettípus egyik elismert remeke, egy hatalmas csillaghajó személyzetének tizenhatodik generációjáról szól, akik a hajó 300 éves útján a Földről a Polluxra tartanak. A mű cselekménye egy főszereplőre összpontosít, akinek feladata, hogy mindenkit megsemmisítsen, aki betegség, mentális instabilitás vagy 40 évnél idősebb kor miatt a hajó mikrotársadalmának terhére válhat. Egyéb ismertebb önálló munkái az Alien Dust (1955), amely egy marsi kolónia első 35 évét meséli el, a Moon Base (1964), egy fantasztikus detektívtörténet, amely egy brit holdbázison játszódik, ahol egy biokémiai számítógépet fejlesztenek. Novellagyűjteményei, a Ten From Tomorrow (1966), az A Scatter of Stardust (1972) és a The Best Science Fiction of E. C. Tubb (2003) Tubb novellatermésének javát tartalmazzák, például a The Last Day of Summer (1955), Little Girl Lost (1955), Vigil (1956), The Bells of Acheron (1957), Fresh Guy (1958), The Ming Vase (1963), J is for Jeanne (1965) és az Evane (1973) című írásokat.

Nem Sci-fi jellegű munkái

A fantasztikus műfajon kívül Tubb írt 11 westerntörténetet, egy klasszikus detektívregényt és egy, az Idegenlégióval foglalkozó művet. Az 1970-es években egy, a Római Birodalommal foglalkozó regénytrilógiát publikált.

Megfilmesített munkái

Tubb 1955-ben íródott The Space.Born című regényéből a francia televízió készített 90 perces tévéjátékot, amelyet Alain Boudet rendezett Michael Subrela forgatókönyvéből, s 1962. december 11. került adásba. Little Girl Lost című, eredetileg a New Worlds magazinban 1955-ben publikált elbeszélése a Night Gallery egyik epizódja részletének szolgált alapul. A forgatókönyvíró Stanford Whitmore, a rendező Timothy Galfras volt, az epizód 1972. március 1. került adásba a brit televízióban. Tubb oldala az IMDB-n

Munkái A Dumarest-saga (USA: Dumarest of Terra)

The Winds of Gath (1967) (átdolgozott változat Gath címmel 1968, 2010) Derai (1968) (új kiadás The Death Zone címmel 2010) Toyman (1969) Kalin (1969) The Jester at Scar (1970) Lallia (1971) Technos (1972) Veruchia (1973) Mayenne (1973) Jondelle (1973) Zenya (1974) Eloise (1975) Eye of the Zodiac (1975) Jack of Swords (1976) Spectrum of a Forgotten Sun (1976) Haven of Darkness (1977) Prison of Night (1977) Incident on Ath (1978) The Quillian Sector (1978) Web of Sand (1979) Iduna's Universe (1979) The Terra Data (1980) World of Promise (1980) Nectar of Heaven (1981) The Terridae (1981) The Coming Event (1982) Earth is Heaven (1982) Melome (1983) (angol kiadás az Angado-val együtt Melome and Angado címmel 1988) Angado (1984) (angol kiadás a Melome-val együtt Melome and Angado címmel 1988) Symbol of Terra (1984) (angol kiadás a The Temple of Truth-tal együtt Symbol of Terra and The Temple of Truth címmel 1989) The Temple of Truth (1985) (angol kiadás a Symbol of Terra-val együtt Symbol of Terra and The Temple of Truth címmel 1989) The Return (1997) (1985-ben íródott, de az angol kiadás előtt csak francia nyelven jelent meg Le Retour címen 1992) Child of Earth (2008) The Winds of Gath / Derai (1973) (omnibus kiadás The Winds of Gath 1967 és Derai 1968) Mayenne and Jondelle (1981) (omnibus kiadás Mayenne 1973 and Jondelle 1973) Dumarest of Terra Omnibus (2005) (omnibus kiadás The Winds of Gath 1967, Derai 1968, Toyman 1969 and Kalin 1969)

Cap Kennedy sorozat (UK: F.A.T.E.) Gregory Kern álnéven

Galaxy of the Lost (1973) Slave Ship from Sergan (1973) Monster of Metelaze (1973) Enemy Within the Skull (1974) Jewel of Jarhen (1974) Seetee Alert! (1974) The Gholan Gate (1974) The Eater of Worlds (1974) Earth Enslaved (1974) Planet of Dread (1974) Spawn of Laban (1974) The Genetic Buccaneer (1974) A World Aflame (1974) The Ghosts of Epidoris (1975) Mimics of Dephene (1975) Beyond the Galactic Lens (1975) The Galactiad (1983) (1976-ban íródott, de az angol előtt német nyelven jelent meg Das kosmische Duell címen, 1976)

Alfa holdbázis sorozat

Breakaway (1975) Collision Course (1975) Alien Seed (1976) Rogue Planet (1976) Earthfall (1977) (a sorozat 25. évfordulójára átdolgozott változatban is megjelent, 2002) Earthbound (2003)

Malkar krónikái sorozat

Death God's Doom (1999) The Sleeping City (1999)

Egyéb sci-fi munkái thumb|upright|A Resurrected Man című Tubb-regény első, 1958-as amerikai megjelenése a Satellite Science Fiction magazinban (a címek mellett az írói álnevek szerepelnek, ha Tubb így publikálta a kötetet)

Saturn Patrol (1951), King Lang Saturn Patrol címmel is, E. C. Tubb (1996) Planetfall (1951), Gill Hunt Argentis (1952), Brian Shaw Argentis címen, átdolgozva, E. C. Tubb (1979) Alien Impact (1952) Alien Universe (1952), Volsted Gridban The Green Helix címmel is, E.C. Tubb (2009) Reverse Universe (1952), Volsted Gridban Atom War on Mars (1952) Planetoid Disposals Ltd. (1953), Volsted Gridban