A piarista rend tagjai és az általuk fönntartott intézmények Magyarországon a 17. század óta meghatározó szerepet játszanak az ország közoktatásában, művelődésében és vallásosságában. A Piarista Rend Magyar Tartománya, a rend magyarországi szervezeti egysége 1692-ben önállósodott mint commissariatus generalis, majd 1695-től viceprovincia, és végül 1721-től önálló tartomány (provincia) rangjára emelkedett.
2023-ban a Piarista Rend Magyar Tartományában 9 közösségben 62 szerzetes él, akik közül 7-en kezdeti képzésben részesülnek.
Történelem
A piaristák első magyarországi rendháza 1642-ben jött létre az akkor Lengyelországhoz elzálogosított szepességi Podolinban. Magyarország közigazgatási területén először Privigyén (1666) alapított piarista rendházat Pálffy Pálné Khuen Franciska, majd Breznóbányán (1673) és a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) is megtelepedtek a rend tagjai. A privigyei, breznóbányai és szentgyörgyi rendházak kezdetben a lengyel rendtartományhoz (Provincia Poloniae) tartoztak. 1692-től Mösch Lukács (Lucas a S. Edmundo) személyében önálló commissarius generalis vezette őket, majd 1695-től viceprovinciaként a német rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
bélyegkép|jobbra|300px|A váci piarista templom, rendház és a régi gimnázium épületei a 18. századból A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány (Provincia Hungariae). Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a váci (1714), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során a rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (például Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten), és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át, 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett, 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban a rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy vármegyei (mernyei) uradalmát. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc viharai a magyar piarista rendet is megtépázták. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta meg novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban az első világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány tovább működtesse két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretében. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát (1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
Rendházak és iskolák
bélyegkép|300px|A kolozsvári volt piarista rendház épülete A jegyzék a Magyarország területén működő vagy a magyar rendtartományhoz tartozó piarista szerzetesi közösségek (domus, residentia, domus filialis, missio), valamint a hozzájuk tartozó iskolák és egyéb intézmények kronológiai adatait tartalmazza.
Beszterce 1717–1878 (iskola 1729–1850, plébánia 1717–1878) Breznóbánya 1673–1857 (iskola 1675–1787, 1793–1849, plébánia 1673–1857) Budapest (Buda) 1832–1880 (iskola 1832–1851) Budapest (Pest) 1717 – (iskola 1717–1948, 1950–, plébánia 1752–1761) Craiova 1736–1739 (misszió) Csíkszereda 2007– (tanulmányi ház 2010–) Debrecen 1719–1950 (iskola 1721–1948, plébánia 1719–1802) Felsőgalla 1945–1946 (iskola 1945–1946) Kalocsa 1765–1860 (iskola 1765–1860) Göd 2003 – (iskola 1991–) Kecskemét 1715 – (iskola 1715–1948, 1950–, plébánia 1948–) Kisszeben 1740–1922 (iskola 1740–1919) Kolozsvár 1776–1949 (iskola 1776–1948) Korpona 1720–1874 (iskola 1720–1787, 1793–1849, plébánia 1720–1726) Kőszeg 1776–1815 (iskola 1776–1815) (jelenleg: Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium) Léva 1815–1922 (iskola 1815–1919) Mosonmagyaróvár (Magyaróvár) 1739–1950, 1994 – (iskola 1739–1789, 1798–1850, 1854–1948, 1994–) Máramarossziget 1730–1949 (iskola 1731–1919, 1940–1948, plébánia 1730–1792) Medgyes 1740–1789 (iskola 1740–1789) Mernye 1806–1950 (uradalmi központ, nyugdíjas otthon) Murány 1667 (misszió) Nagybecskerek 1846–1920 (iskola 1846–1920) Nagykanizsa 1765–1950, 1996 – (iskola 1765–1950, 1992–) Nagykároly 1725–1949 (iskola 1727–1923, 1940–1948, plébánia 1725–1983) Nyitra 1698–1950, 1992 – (iskola 1698–1919, 1992–) Podolin 1642–1922 (iskola 1643–1848, 1866–1919) Privigye 1666–1950, 1990 – (iskola 1666–1850, 1870–1919, 1993–) Rózsahegy 1729–1922 (iskola 1735–1918) Sátoraljaújhely 1789–1950, 1991 – (iskola 1789–1948, konviktus 1992–) Selmecbánya 1776–1922 (iskola 1776–1919) Szabadka 1942–1944 (iskola 1942–1944) Szeged 1720–1950, 1990 – (iskola 1721–1948, plébánia 1720–1789, 1991–) Szenc 1763–1776 (műszaki főiskola 1763–1776) Szentanna 1750–1790 (iskola 1750–1790, plébánia 1750–1790) Szentgyörgy 1685–1950, 1995 – (iskola 1687–1787, 1793–1849, 1856–1919, plébánia 1716–1748) Szepesbéla (plébánia 1674–1852) Tallós 1766–1782 (árvaház) Tata 1765–1950 (iskola 1765–1948) Temesvár 1790–1949 (iskola 1790–1948) Tokaj 1727–1789 (iskola 1727–1789) Trencsén 1776–1950, 1990 – (iskola 1776–1918, 1990–) Vác 1714–1950, 1990 – (iskola 1714–1948, plébánia 1714–1719, 1991–) Vác–Theresianum 1767–1784 (konviktus és iskola 1767–1784) Veszprém 1711–1950 (iskola 1711–1948, plébánia 1740–1752)
Tartományfőnökök (provincálisok)
A piarista rend magyarországi elöljáróit latinul 1692-től commissarius generalis-nak, 1695-től "viceprovincialis-nak, 1721-től provincialisnak-nak nevezték. A provincialis magyar fordítása a 19. század végétől egészen az 1980-as évekig "rendfőnök" volt, majd a "tartományfőnök" megnevezés került használatba. Az alábbi jegyzékben zárójelben a tartományfőnöki megbízatás kezdő és záró éve szerepel.
Mösch Lukács (Lucas a S. Edmundo) commissarius generalis 1692–1695, viceprovinciális 1695–1698 Bajar András (Andreas a Conversione S. Pauli) viceprovinciális 1698–1709 Cservenka Ignác (Ignatius a S. Josepho) viceprovinciális 1709–1712 Bohn Euszták (Eustachius a SS. Trinitate) viceprovinciális 1712–1715 Zajkányi (Baál) Lénárd (Leonardus a S. Eustachio) viceprovinciális 1715–1721, provinciális 1721–1726 Kubránszky László (Ladislaus a S. Joanne Baptista) 1726–1730, 1736–1738 Szlopnyay Elek (Alexius a Resurrectione Domini) 1730–1736, 1742–1745, 1746–1748 Halápy Konstantin (Constantinus a Passione Domini) 1738–1742 Erdős István (Stephanus a S. Ladislao) 1745–1746 Nemcsényi Adolf (Adolphus a S. Benedicto) 1748–1754 Bajtay Antal (Antonius a Matre Dei) 1754–1756 Cörver János (Joannes Nep. a Matre Dei) 1756–1760 Tapolcsányi Gergely (Gregorius a S. Ladislao) 1760–1766. Orosz Zsigmond (Sigismundus ab Angelo Custode) 1766–1782 Conradi Norbert (Norbertus a Passione Domini) 1782–1785 Königsacker József (Josephus Cal. a Jesu Maria) 1785–1790 Perczel Imre 1790–1796 Pállya István 1796–1802 Dományi Márk 1802–1805 Egerváry (Lakatjártó) Ignác 1805–1811 Bolla Márton 1811–1831 Grosser János 1831–1847 Gruber György 1847–1848 Purgstaller (Palotay) József 1848–1849, 1858–1866 Tamásy József vicarius provincialis 1849–1852 Nagy Péter 1852–1858 Somhegyi (Schröck) Ferenc 1866–1879 Kalmár Endre 1879–1891 Lévay Imre 1891–1895 Frank Ferenc 1895–1898 Magyar Gábor 1898–1912 Hénap Tamás 1912–1918 Szinger Kornél 1918–1923 Hám Antal 1923–1927 Szölgyémy János vicarius provincialis 1927–1928 Sebes (Streiter) Ferenc 1928–1940 Zimányi Gyula 1940–1946 Tomek Vince 1946–1947 Sík Sándor 1947–1963 Albert István 1963–1979 Varga László 1979–1985 Jelenits István 1985–1995 Kállay Emil 1995–2003 Urbán József 2003–2011 Labancz Zsolt 2011–2019 Szilvásy László 2019–2020 Szakál Ádám 2020–2023 Zsódi Viktor 2023–
Neves magyarországi piaristák Ez a szakasz piarista szerzeteseket sorol föl. A neves piarista diákok listáját lásd itt: :Kategória: Piarista diákok.
Bajtay Antal (1717–1773) magyar provinciális, II. József egyik tanára, Erdély püspöke (1760) Balanyi György (1886–1963) történész, a ferences és piarista rendtörténet, valamint a diplomáciatörténet kutatója Biró Vencel (1885–1962) történész, Erdély történelmének kutatója, tartományfőnök Bolla Márton (1751–1831) tartományi főnök, történész Bulányi György (1919–2010) a Bokor katolikus bázisközösségek vezetője Conradi Norbert (1718–1785) teológus, tartományfőnök, költő Cörver Elek (1714–1747) filozófus, az újkori fizika egyik magyarországi meghonosítója Cörver János (1715–1773) teológus, tartományfőnök, pedagógiai író Csaplár Benedek (1821–1906) néprajzi gyűjtő, rendtörténész Dezericzky Ince (1702–1763) történész, házfőnök, generális asszisztens Dugonics András (1740–1818) író, matematikatanár Erdősi Imre (1814–1890) honvéd tábori lelkész, házfőnök Farkas Lajos, boldogfai (1752–1809), tanár, Kolozsváron főiskolai rektor 1800 és 1808 között, a piarista rend kormánysegédje, a piarista rend tartományi főnök segédje Fórián-Szabó Zoltán (1941–2015) fizika-kémia tanár, házfőnök, a Piarista Iskolaépítő és Fenntartó Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatója, kecskeméti plébános Friedreich Endre (1878–1952) történész, könyvtáros Hanák János (1812–1849) botanikus, zoológus, tankönyvíró Holl Béla (1922–1997) irodalomtörténész a magyarországi himnuszok és régi nyomtatványok kutatója Horányi Elek (1736–1809) fizikus, irodalomtörténész, lexikográfus Jelenits István (1932–2024) költő, irodalomtudós, teológus, biblikus Kerényi Lajos (1927–) plébános, lelkipásztor Keszthelyi László (1732–1803) kegyes tanítórendi áldozópap és kolozsvári gimnáziumi igazgató Kornis Gyula (1885–1958) filozófus, neveléstörténész, egyetemi tanár